Mi a jó abban, hogy a legtöbb ember főként a külső értékek figyelembevételével választ párt magának?

De te ezt valami óriási modern járványként, problémaként éled meg, ami mintha csak most történt volna.

Egyszerűen csak az emberek többségének nagyon nem szempont az SOHA A VILÁGON TÉRBEN ÉS IDŐBEN (múltban, jövőben, jelenben, itt, ott, amott), hogy mennyire pl. értelmes a másik. Mikor az intimitás, család, szeretet, szexualitás iránti igényeimet akarom kielégíteni valakivel, akkor az a kérdés, hogy mennyire vannak meg benne azok a belső tulajdonságok, amik számomra kielégítőek (nekem például kedvesség, nőiesség, háziasság, gondoskodás, anyai és fészekrakó ösztönök) és mennyire néz ki jól. Ennyi.

De legelsőnek mindig a külsőt nézem meg, persze. Hogyan szelektáljon valaki az emberek között első körben? Akkor a világon mindenki potenciális partnernek számítana.

Az értelmesség, intelligencia, okosság, lexikális tudás stb. sosem voltak/lesznek a többség párkapcsolatainak alapkövei sehol és semmikor a világon. Mert azok nem egy intim kapcsolat elsődleges fokmérői. Lehetnek ezek a fokmérői egy baráti kapcsolatnak, vagy egy karriernek az alapjai, de semmiképpen egy romantikus, intim kapcsolatéi. Ebben az esetben az ember inkább egy ösztönlény (mindenféle rossz felhang nélkül) és sokkal ősibb dolgok után vágyik, nem pedig olyan dolgokra, amik csak nagyon rövid ideje léteznek a társadalomban és nagyon kevés ember számára fokmérők.

Legyen csinos.

Mivel egy ember sem rendelkezik szupertehetséggel, hogy belelásson más emberek fejébe, így hát marad a külső ami alapján meg lehet ítélni, hogy tetszik e nekünk az illető illetve szívesen megismernénk e.

Aztán ez után derül csak fény arra, hogy elég értelmes e ahhoz, hogy szexnél többre is kelljen.

Mert nincs értelme olyan embert választani, aki nem ébreszt vonzalmat, nem tetszik. Ez pedig a külsőhöz kötődik. Enélkül nem működőképes egy kapcsolat hosszútávon.

Egyébként nem főleg, hanem egyenlő arányban külső-belső: mindkettő fontos.