Miért vannak együtt fiatalok évekig, ha nem építik a kapcsolatot, nincs közös jövőkép? A megszokás ennyire nagy úr?

Én végigolvastam, és tökéletesen egyetértek veled.

22/L

Itt nem csak a kényelemről van szó, hanem a lehetőségekről.

Magyarországon ezekből nincs túl sok. Ha diplomás vagy az a baj, ha szakmunkás az, ha kezdő vagy nem kapsz állást, mert gyakorlat kellene, ha ötvenes vagy, túl öreg vagy, bizonyos iparágakban (ruházati, élvezeti cikkek eladója mondjuk) már 25 fölött öregnek számítasz.

Ha van stabil kapcsolatod, esetleg valamilyen -né vagy, azért rúgnak ki seperc alatt. A munkáltató ugyanis össze**** magát, hogy rohansz babázni és amíg kiesel a melóból, neki kötelessége perkálni, így ezt megelőzendően kirúg esküvő után.

Mamahotel... kényszermegoldás. Ha valaha is akar valamit a szorongatott, nem túl gazdag/sikeres fiatal, van annyi esze, hogy nem az albérletekre pazarolja szerény 47 ezrét (vagy 67, de mindenképp 110 alatt).

Milyen jövőképe van egy huszonéves fiatalnak? Lehet-e egyáltalán bármilyen konkrét terve? 1-2 szerencsésen kívűl a legtöbb menekül(ne) külföldre, hányódik-vetődik, aztán vagy sikerül félretenni, vagy éppen tengődik.

Van aki szeretne családot, de nem mer belevágni. Van aki azt mondja üsse kő, majd boldogulok valahogy - és belevág, mindketten munka, lakás, minden nélkül. akinek olyan szülei vannak, hogy tudják még mellettük tartani a babákat is.

Ilyen reménytelen jövő mellett a fiatal szeretne kapaszkodni valakibe. Sok esetben Bárkibe. akivel közös a sorsuk, aki megérti, akivel el lehet lenni. Ha semmi nem sikerül, kell legalább emberi társaság, különben becsavarodna valaki, vagy alkesz/drogos stb. lenne.

Egymást támogatják ebben a k.akiban, vagy legalábbis azért vannak együtt, hogy néha elfelejtsék, hogy nem lesz jobb. Hogy ennek a nemzedéknek csak a semmi, a kiszolgáltatottság, reménytelenség jutott. Legalább szeresse őket valaki, vagy elviselje őket valaki - gondolják.

Rossz ez? Mindkettő megkapja amit akar. Nem tudnak, nem mernek, nem akarnak többet.

Kényelmes, ennyi, társfüggők, önállótlanok, bonyolult újat keresni, fogalmuk sincs mi a szerelem.

23l

A kérdezővel totálisan egyetértek, és sok esetben az utolsó hozzászólóval is! Nagyon kemény, hogy ilyen tengődő kapcsolatokkal van tele a környezetünk. Nekem is nem egy fiú és lány barátom van, akiken azt látom, hogy elvannak egymással, de nincs meg az a nagy szerelem, csak épp nem jött egyiknek sem jobb és az egyedüllét helyett inkább ezt választják. Szerintem a magánytól való félelem, az "egyedül úgy sem menne" felfogás és a nemek közötti különbség az, ami egyre inkább oda vezet, hogy csak jóval később sikerül családot alapítanunk...már ha sikerül. Ezt a nemek közti különbséget kifejtem. Vegyünk egy átlagos nőt...ha lehetősége van tovább tanul, kb. 22-23 éves korában befejezi a sulit, és remélhetőleg 1 éven belül el is tud helyezkedni. Tegyük fel, hogy karrierizmusba kezd, és néhány évet arra szentel, hogy minél jobb pozíciót elérjen a munkahelyén, de persze észben tartja, hogy a biológiai órája közben ketyeg, és azért 30 előtt jó lenne szülni, és mondjuk 27-28 évesen kőkeményen neki áll pasit keresni. Na és hol tartanak a velük egy idős pasik? A csajozás kellős közepén, őket nem hajtja a biológiai óra, ők még 34-36 évesen is bőven kapósak lesznek...nem úgy mint egy hajadon, egyedülálló 35 éves nő...azokért azért valljuk be, már nem úgy kapkodnak. Tehát mi marad? Vagy egy "semmilyen" kapcsolatban tengődnek évekig, ami végül vagy házassággal és gyerekvállalással (és az ilyen esetekben magas számmal válással) zárul, vagy ott vannak az idősebbek, akik talán már egyszer el is váltak...

Egyszóval nagyon nehéz...:( én mindig azt mondtam, hogy jobb egyedül, mint egy semmilyen kapcsolatban, és egy éve már, hogy egyedül vagyok, mert úgy éreztem, hogy az utolsó csalódás után kell idő, hogy regenerálódjak, meg egyébként is, addig minek belekezdeni mással, amíg nem vagyok túl az előzőn? Erre a napokban megkaptam, hogy biztos defektes vagyok azért vagyok egyedül...ahhh, tényleg nehéz...:D

26/N

Az utolsó alatt a 4-es hozzászólóra gondoltam...:)

(előző voltam) :D

számtalan oka van, de talán a legfontosabb, hogy az emberek társfüggők és megalkuvók. akarnak valakit maguk mellé és félnek, hogy ha elmegy akkor nem találnak jobbat. azért annyi különbség van nő és férfi között a témát illetően, hogy míg én 26 évesen ráérek még a komoly kapcsolattal addig egy 26 éves nő már kevésbé. tegyük fel, hogy 26 évesen megismersz valakit jártok 3 évig, de ha nem kéri meg a kezed ennyi idő együttlét után akkor később sem fogja! előbb-utóbb szétmentek, mert te az idő elteltével te egyre jobban akarod a házasságot és beindulnak az ösztönök, hogy gyereket szeretnél és nagy valószínűséggel a férfi egyre jobban tartózkodik a dologtól. aztán ha szétmentek ott leszel 28 évesen! fél év amíg kihevered és ki tudja mennyi idő amíg találsz valakit akivel indulhat az egész az elejéről. ha melléfogsz akkor könnyen meglehet, hogy 35 évesen a macskáddal vagy a most divatos kistestű kutyáddal fogsz élni.

tökéletesen egyet értek azzal, hogy az említett korosztályt illetően ha 3-4, de szerintem akár 2 év is elég, hogy eldöntsék a felek, hogy mit akarnak egymástól.

úgy gondolom sok férfi gondolja azt, hogy jó ha van nő aki elvégzi a házimunkát és persze ingyen szex, de bennük van a kisördög, hogy találhatnak még jobbat is, meg kell a szabadság! az a nő akinek 25-30 évesen nincs annyi esze, hogy hagyja, hogy a komolytalan férfiakat rabolják az idejét az hülye!