Voltál/vagy már ilyen kapcsolatban?

Négy éve vagyunk együtt, az első három év csodálatos volt, minden a maga rendjén haladt, persze voltak problémák, de csak apró dolgok. Aztán új munkahely mindkettőnknek, ahol napi 12 órát kell dolgozni, mellette iszonyú stressz, munka hétvégén is. Nem élünk együtt, így csak minden második hétvégén vagyunk együtt normálisan, amúgy hét közben csak párszor együtt alszunk, mert másra nincs időnk ennyi munka mellett. A lelki kimerültség és a stressz mellett egyre ritkábbak lettek az együttléteink, most ott tartunk, hogy három hónapja nem is voltunk együtt testileg. Mindig megbeszéljük, hogy már ideje lenne, de mire oda érnénk, valamelyikőnk tuti hulla hozzá. Nagyon eltávolodtunk egymástól, alig van idő arra, hogy egyáltalán leüljünk beszélgetni. Nagyon szeretjük egymást, de benne van a levegőben a szakítás, mert szinte semmi nincs köztünk, ami egy párkapcsolatban elvárható lenne azon kívül, hogy mikor együtt vagyunk, végig ölelkezünk és bújunk egymáshoz. Amikor erről próbálok beszélni a párommal és szólok, hogy nekem már így nem jó, mindig értetlenül áll a problémám előtt, szerinte ez így teljesen normális és nincs velünk semmi gond. Bár én is rengeteget dolgozom és mivel nagyon messzire járok dolgozni, négy órát utazom is naponta, mégis úgy érzem, nekem lenne energiám többet foglalkozni a párommal, neki viszont szemmel láthatóan semmi gondja ezzel. Szinte olyan, mintha barátok lennénk annyi különbséggel, hogy csókolózunk. Nagyon kötődünk egymáshoz, mert sok élményünk van, amit az első három évben átéltünk együtt. Ha együtt vagyunk, összebújva tévézünk, éjjel is mindig összegabalyodva alszunk és nagyon sok szeretet adunk egymásnak, de néha úgy érzem, mintha már csak barátok lennénk. Nagyon furcsa érzés, mert még sosem voltam így senkivel, pedig voltak már ennél sokkal hosszabb kapcsolataim is.