Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Én vagyok hisztis, vagy jogos? Én várok el túl sokat? Fog ez még változni, vagy ássam el az egészet? 19/L és 19/F

Figyelt kérdés

a tényállás: együtt vagyunk egy hónapja. Sajna Ő az elmúlt két hétben nagyon beteg volt, járni se tudott, evidens, hogy nem találkozhattunk.

Sokat beszélünk msnen, napi 5 órákat(!)minimum. Viszont előfordul, hogy megígérte hogy ekkor és ekkor feljön, és másfél órával később jött, mert billiárdozott meg stb. Ezzzel nem is volna baj, ha írt volna legalább egy sms-t, hogy mi a gáz.

Viszont tudom, hogy szeret. Miattam nem jár már annyit bulizni, nem züllik, és tényleg mindent megbeszélünk.

Hozzátenném, hogy ez az első kapcsolata, és más téren semmi gond vele.

Sokszor azt érzem, hogy nem szeret úgy, min én őt. Ezzel együtt tudom, hogy 1. nem az az átlag ember, 2. nehezen mutatja ki az érzelmeit. Sokszor azt érzem, hogy többet adok, amennyit visszakapok. Amikor ezt szóvá tettem, azt mondta, hogy akar változni, mert megérek neki annyit. Azt mondta, hogy ez nála önbizalomhiányból fakad.

Ezzel együtt soha nem voltam ennyit kényeztetve. Csak ez az egy dolog...


2010. jan. 1. 05:33
 1/2 anonim ***** válasza:
100%
én két éve vagyok együtt a barátommal.Eleinte nálunk is ez volt. Én jobban szerettem, ő nem tudta kimutatni, én többet ugráltam körülötte. De ez egy idő után mindig megfordul. Jó pár hónappal később hozzám szokott, megtanulta h kell kimutatni, és h mikor mi esik xarul. Szerintem nincs itt semmi gond, csak idő kell hogy megszokja hogy barátnője van, és h akkor h kell viselkedni, mikor mit kell csinálni. Nem megy minden elsőre tökéletesen:)
2010. jan. 1. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
köszönöm :)))
2010. jan. 2. 01:27

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!