Gondolkoztatok már el azon, hogy nem bírjátok, hogy a szerelmetek otthagyott és emiatt öngyilkosok lesztek?

Engem csak csúnyán visszautasított valaki kb. két hete, egy hároméves nagyon szép barátság után, és legyalult minden emléket, kellemes pillanatot, amit ő is érzett, miután úgy döntött, betelt a pohár, nem tud szeretni engem, most már sehogy sem, bármennyire kedves vagyok és udvarolgatós. Szóval... végülis otthagyott, ha úgy tetszik.

De öngyilkos nem akartam lenni sohasem!

Inkább aludtam 18 órát a 24-ből, feküdtem némán, gondolkoztam és megírtam egy fél kisregényt. Borzasztó szürreális dolgokat hánytam ki magamból a papírlapra, de ennyi történt csupán. Nem több.

Több értelme van talpra állni és megvalósítani a többi vágyunkat, tovább szeretni a szépet, a jót, mint feladni így. Én azon gondolkoztam el, hogy valójában, csak kiugornék az életből, de... semmi egyéb. Nem éri meg az ilyesmi.

Azért gondolj a másik oldalra is... próbáltam szakítani a barátnőmmel (komolyabb kapcsolat volt) és ő is ezt hozta fel. Pedig nekem se volt könnyű döntés,de meghoztam.Nem volt fair az,hogy ilyennel tulajdonképp zsarolt engem,akkor sem, ha azért tette,mert szeretett.

Mit tegyen ilyenkor az ember? Persze az esetek nagy részében csak üres szavak,de mi van ha mégsem?

Nincs értelme ilyenen töprengeni, kezdj el élni!

Éreztem már így én is.. megcsalt.

De azóta rájöttem. Egyik se ér annyit, hogy meghalj miatta. Pár hónap, és jön egy másik. Ha tökéletes lesz, minden f*sza, ha nem, kezdődik előről.

18F