Lányok, hogy törtök ki az "akivel komolyan gondoltam, az velem nem akar, és aki velem gondolta komolyan, azzal én nem akarom" ördögi körből?

Szerintem az emberek jelentős többsége nem olyan szerencsétlen, hogy ez huzamosabb ideig, értsd: több évig megtörténjen vele, hacsak nincsenek túlzottan irreális elvárásai ahhoz képest, amit tud nyújtani (és most nem feltétlenül csak a pénzről és a külalakról beszélek, hanem személyiségről, humorról, stílusról, tehetségről is többek között). Persze, tinikorában ezt érzi mindenki, ha 2-3 évig ez történik vele, de nyugi, ez az esetek többségében elmúlik. Pozitív hozzáállás kell, ennyi. Én is így éreztem, annyi különbséggel, hogy velem senki nem akarta komolyan majdnem 23 éves koromig, maximum dugásra kellettem volna válogatott idiótáknak (nagyapám korú perverz pasi, beazonosíthatatlan korú fogatlan csöves, drogos, gyanús marokkói arab pasas - aki nem tudott magyarul és angolul, én meg franciául nem, de azért erősködött, hogy ő márpedig engem feleségül akar venni), szóval én még nem is válogattam. Aztán jött egy srác, aki engem szeretett volna, és én is őt. Szóval én a reménykedést választottam, és bevált, és igen, nagyon nehéz, amikor két éven át az ember majdnem minden egyes nap találkozik azzal az emberrel, aki nagyon tetszik neki, és közben látja, hogy az levegőnek nézi, és egész más karakterű lányok / fiúk jönnek be neki.

De ezzel együtt azon meg túl kell tudni lépni, hogyha nem kellesz vkinek - és nem őt b.tatni csak azért, mert más tetszik neki, mert ezt nem tudja irányítani, nem hibás.

majdnem 25 / l

Az 5-ös és 6-os mindent leírtak, amit mondhattam volna. Szerintem teljes mértékben igazuk van. Az igényeket lejjebb adni nem érdemes (kivéve ha tényleg eléggé irreálisak). Várni kell türelemmel (de nem karbatett kézzel!), és nyitottnak lenni, ismerkedni. Én is keresztülmentem ezen, és 2 éve végre rámtalált a tökéletes pasi. Fel a fejjel! :)

20/L

6-os vagyok. Én is adtam lejjebb pár igényemből, amiről időközben rájöttem, hogy annyira nem is fontosak, csak volt egy ilyen elképzelt álompasi a fejemben... és sztem sok embernél így van, csak annyira görcsösen ragaszkodnak az elképzelt ideálhoz, hogy nem jönnek rá, hogy az úgy nem működik. Pl. elég ritka, hogy egy izmos, sportos, majdhogynem alsóneműreklámból kivágott, vicces félisten srác majd pont egy csúnyácska, nem is különösebben érdekes személyiségű lányba szeret bele, és fordítva. Ezt most nem magamról írtam, nekem a nagyon izmos srácok pont nem jöttek be sohasem. Én pl. azt hittem, hogy nekem milyen fontos az, hogy valaki nagyon stílusosan öltözzön... aztán itt van mellettem a kicsit konzervatívan, nem túl kísérletezően, "unalmasan" öltözködő párom, aki messze nem úgy öltözködik, mint ahogy én 15-16-17, vagy akár 20 éves koromban elképzeltem.

Mindenki tudja, hogy mi az az igénye, amiről nem tud / akar lemondani, és ez így egészséges, ne legyen senki olyan elkeseredett, hogy bárkivel összejön, akitől a hideg rázza, csak mert nem bízik magában eléggé.

de az nem működik, hogy... most egy Kiskegyed-es idézetet hoznék példának, anno nálam nagyon betalált... szóval az nem működik, hogy "a párom legyen magas, sötét hajú, szenvedélyes, latinos és legyen a neve Antonio Banderas" :D. Persze ez sarkított, de van, amikor a vágyaink irreálisak. Aki meg ebből nem hajlandó engedni, és görcsösen dédelgeti ahelyett, hogy próbálna laqzítani és változtatni, annak sztem nincs jogalapja pampogni arról, hogy ő milyen boldogtalan...