Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Barátommal szilveszterkor kettesben leszünk, de nekem pont meglesz a vérzésem. Szeretném ha írnátok nekem tippeket, hogy mivel tehetném kellemessé ezt az estét? (csak komolyak érdekelnek, a hülyeséget kérném mellőzni)
Egy távkapcsolatban tényleg gond. Nekünk a múltkor volt ilyen. és nem az volt a legnagyobb baj, hogy nem tudtunk szeretkezni, ezt két felnőtt ember kibírja (nekem tasztíó a szex mensi alatt). Hanem az, hogy fél napot és az egyik éjszakát én végigvinnyogtam a fájdalomtól, a kedvesem meg nem tudott segíteni, csak simogatta a hasamat, hogy legalább egy kicsit jobb legyen. És tudtuk, hogy 4-5 hétig megint nem látjuk egymást.
Amit mi ilyenkor szoktunk, hogy együtt főzünk, aztán filmet nézünk, ami közben/után persze csók, simogatás, egy kis orális kényeztetés neki bőven belefér.
Aki azt írta, hogy menjen be a gyógyszertárba és vegyen egy tablettát, annak gratulálok a nulla ismeretéhez. Igen, van ilyen bogyó, de csak orvos írhatja fel és akár fél évre is bekeverheti a ciklust, emiatt nem éri meg.
Mint már irtam, nme a szex lenne a láényeg, sőt ha azt mondom, hogy orált sem akarok, akkor milyen választ kapnék?? Inkább ne találkozzunk?
Ne legyetek már ennyire önzőek!! köszi
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!