Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Minden párkapcsolat ezzel a fajta kétségbeeséssel indul?
Nemrég ismerkedtem meg egy fiúval, aki népszerűbb nálam, sok barátja van, rengetegen ismerik és kedvelik. Nem páva, raj, vagy minek hívják most ezeket - okos, vicces, szeret kimozdulni és szereti az embereket. Jobb környezetben él, mint én, jó családban. Nagyon kedvelem, de teljesen kikészít, hogy folytatnom "kell" vele ezt az egészet.
Úgy érzem, teljesen átlagos vagyok, hájas, vagy legalábbis túl sok rajtam a "fognivaló", nem vagyok sem vicces, sem magabiztos, sem divatos, sem érdekes, sem szenvedélyes, sem különleges, szórakoztató, kedvelt, vagy frappáns. Az a fajta lány vagyok, akivel szerintem senki nem jönne össze szívesen. Ráadásul rossz körülmények közül jövök és egy szemét az egész családi életem.
Kérlek, ne írjatok olyanokat, hogy ez csak hiszti, mert ezt érzem, nem tudok ellene mit tenni, ezt élem meg, számomra ez valós. Nem merem elengedni magam, nem akarok kitárulkozni, nem bírom ezt az egészet. Szó szerint rettegek. Attól, hogy mindezekre rájön, mármint arra, hogy milyen kevés és szánalmas vagyok, hogy elmúlik a kezdeti érdeklődő fellángolás, hogy nem fog belém szeretni. Nagyon félek, hogy nem kellek neki és eldob, az pedig borzalmas érzés lesz, bántó, fájdalmas és megalázó. Gondoljatok bele, az első fiú, aki tényleg érdeklődik irántam, és meg sem szeret, hanem már a legelején ráébred, hogy nélkülözhető vagyok, hogy semmit nem adhatok neki. Annyira félek, hogy napközben sírhatnékom is van és gyakran azt kívánom, bárcsak inkább megszűnne ez az egész, ami közöttünk van.
Viszont amikor vele vagyok, az leginkább nagyszerű, csodálatos, imádom őt. Mégsem merem elengedni magam és sűrűn rám jön az az érzés, hogy én csak valami pótlék vagyok neki, hogy sokkal jobbat kaphatna és ezt ő is észreveszi majd, hogy ez csak egy hiba lehet, hogy velem van. Olyan, mint egy időzített bomba, ami itt ketyeg a fejem fölött. Tényleg ezt érzem. Mindenki ezt éli meg? Normális ez a legelején? Én arra a fajta kedves szerelemre vágyom, amikor mindketten érdeklődünk a másik iránt, lassan megszeretjük egymást, de annyira kevésnek tartom magam, hogy belém senki nem szerethet. Nagyon szeretném ezt a fiút, csak a saját érzéseim és úgy általánosságban önmagam hatalmas teherként nehezednek rám... Teljesen kikészültem. Normális ez???
válasza: válasza:Mással is ez van... például velem. En a mai napig átélem a te történeted lelki vonzatait pedig lassan 1 éves kapcsolatban vagyok. Így elolvasva, akár én is írhattam volna.
Ez a bizonytalanságból fakad, egy kis önutálatból, megfelelési kényszerből. Én is pont így vagyok, nem érzem elég jónak magam a másiknak, hiába tudom hogy mi a konkrét probléma a gondolkodásommal, nem tudom befolyásolni.
válasza:Köszönöm a válaszokat!
Először is fogalmam sincs, hogyan tehetnék ellene. Azonkívül ez egy ördögi kör, nem tudom leküzdeni a gondolatokat, és minél több van belőlük, annál inkább ledermeszt ez az egész. Félek, hogy bevonzom ezzel a rosszat és emiatt még jobban kikészülök, hogy az idiótaságom miatt rontok el valamit, ami egyébként esetleg jó lehetne.
Kedves második! Megértem, hogy ez borzalmas neked is:( Nem tudok tanácsot adni, hogy mit tegyél, főleg azért nem, mert ismerem azt az érzést, amikor hiába bizonygatják az ellenkezőjét annak, amit mondasz, egyszerűen nem bírod elfogadni, mert nem lehet igaz. Mert te nem így látod magadat... Én is attól tartok a legjobban, hogy mikor fog ez az egész "színjáték" kiderülni, lelepleződni, hogy akkor mekkorát csalódnak majd bennem az emberek. Hogy konkrétan megutálnak és megundorodnak tőlem. A vigasztalás nem segít. Én csak normális akarok lenni és azt akarom, hogy szeressenek.
válasza:
válasza:Igen, igaza van az előzőnek, kezdj el akadályokat leküzdeni.
Először csak kisebbeket. Pl. kezdj el megcsinálni dolgokat, amiket halogattál, stb.
az azért is jó, mert mással foglalkozol, és nem ezekkel a káros gondolatokkal.
A legtöbb ember önbizalomhiányos, csak a tiéd az valahogy nagyobb mértékű.
Nekem is önbizalomhiányom van, és pontosan tudom, hogy emiatt rontottam el egy csomó mindent párkapcsolati téren.
Szóval ez egy olyan dolog, amit mindenáron le kell küzdeni.
Örülj neki, hogy a fiú veled van, hogy érdeklődik.
Ne gondolj a jövőre, ne félj, hogy mi lesz. Csak örülj annak, ami van.
Közben pedig kezdj el valahogy másra figyelni. Én is észrevettem magamon, hogy ha befészkeli magát a fejembe valami ilyen rossz gondolat, akkor egyre jobban és jobban kitölti a napomat, hogy ilyen hülyeségekre gondolok, és egyre félelmetesebb lesz az egész.
Legyél magaddal türelmes, mert nem fog egyik pillanatról a másikra menni, de kezdj el másra gondolni. Kezdj el csinálni dolgokat. Legyen ez torna, vagy rendszerezés, vagy bármi más, ami pozitív. Akár elhatározhatod, hogy minden nap teszel valamit valaki másért. Ez eltereli a figyelmedet, és rengeteg örömet hoz az életedbe. Elkezdesz magadra úgy tekinteni, mint egy jó emberre, aki odafigyel másokra, aki mások napját jobbá, szebbé teszi. Ha rendszeresen csinálod, meglesz a hatása. A kulcs a rendszeresség.
És naponta számolj össze 5 dolgot, amivel kapcsolatban büszke lehetsz magadra. Ha mondjuk bármi tetszik magadon, akkor arra figyelj, vagy ha aznap valami jót csináltál, valami jó történt veled, vagy valamit elintéztél, stb.
Ami nem tetszik, arra ne figyelj, azon kívül, ha éppen változtatsz rajta. Amikor "leltárt" készítesz, akkor csak az 5 (vagy akárhány) jó dologra figyelj.
A kulcs a rendszeresség, még egyszer mondom, mert 1-2 alkalomtól nem várhatsz változást. 1 hónap után viszont már észrevehető változás lesz a hangulatodban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!