Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek elmondjam neki? Bővebben lennt
Majdnem 2 éve volt barátom, aki kitalálta, hogy tartsunk szünetet. Eközben rájöttem, hogy már nem szeretem, és csak szenvedek mellette, de nem tudtam neki megmondani, mert ő volt az első szerelmem, tulajdonképpen az első kapcsolatom. Eközben megismertem egy másik fiút, aki (bár ő nem tud róla) de ő adott erőt, hogy véget vessek annak a kapcsolatnak. De csak annyit mondtam, hogy már nem szeretem, gondoltam az még rosszabbul esne neki, ha azt is tudná, hogy valaki másba szerettem. Vele nagyon jól megvagyok figyelmes türelmes meg minden nagyon szeretjük egymást már nemsokára egy hónapja. Nem tudom, hogy elmondjam-e neki, hogy volt ez az első kapcsolatom, amiből szinte ő mentett meg, mert addig azt hittem, hogy az a boldogság. Na meg hogy az előző kapcsolatomból a fiú írt myvipen is hogy mennyire szeret meg én vagyok neki és maradok is örökre az egyetlen. Neki mit mondjak hogy könnyebb legyen neki meg elfelejtsen?
Szóval igazából 2 kérdésem van: Hogy elmondjam-e a szerelmemnek, hogy mikor meg hogy lett vége az előző kapcsolatomnak, meg hogy mit írjak vissza a másiknak?
(Remélem érthetően fogalmazok, csak nem akartam neveket írni)
Szerintem ezzel már egy kicsit elkéstél. Amikor belemászott ez a srác a dolgokba, akkor kellett volna neki elmondanod, hogy még barátod van, nem érzed magadat boldognak mellette, szeretnéd vele abbahagyni stb... Ha ezt a srác már azóta tudná, akkor most nem lenne mit kérdezned, és nem kerülhetnél kellemetlen helyzetbe. Éppen elmondhatod neki, hogy előtte volt ez a két éves kapcsolatod, és abból ugrottál hozzá, de nem vagyok benne biztos hogy örülni fog neki.
A volt barátodban ne tartsd a lelked tovább. Mond el neki nyíltan, és őszintén, hogy az érzéseid elmúltak, és többé nem szeretnél vele lenni, próbálja ezt meg valahogy feldolgozni ha lehet.
nem mászott bele a kapcsolatba szerintem, hisz épp szüneteltek, amit ráadásul az 1. kezdeményezett
úgyhogy, amig ő nem érdeklődik a móúltadról, fölösleges erről beszélni
az 1-vel ne beszélj, ha amúgy személysen nem szoktatok, ilyenkor minden választ reménykedve fogadnak, lehet kegyetlennek tűnik, de az a legjobb, ha minden kapcsolatot megszakítasz vele, amíg magától rendbe nem jön
Első vagyok... nem feltétlenül úgy értettem, hogy a kapcsolatukba mászott bele ez a srác, egyszerűen csak bekerült a képbe, ami összezavart mindent. Szerintem hiába a múltja az előző srác, azért még is csak jobb tiszta lappal indulni, és elmondani, hogy mi volt, mintha később hallana innen-onnan dolgokat és hülyeséget kreálni belőle a fejében.
Hogy az exednek visszaírsz-e ez szerintem rajtad múlik, továbbra is fenntartom, hogy én nem hagynám szenvedni azzal hogy nem írok, és azzal sem, hogy tartom benne lelket, megérdemel egy utolsó tiszta, kerek lezárást. Ez megerősíti benne, hogy nincs esély, reménytelen...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!