Egy fiúnak nyomós ok amiatt kerülnie, mert bevallottam neki, hogy egyedülálló vagyok?

Szeptemberben összeismerkedtem egy 22 éves helyes fiúval (egy évvel idősebb nálam), ő a csoporttársam. Nagyon egymásra találtunk, félszavakból is megértjük egymást és olykor megdöbbentő volt, hogy egymás gondolatait kitaláltuk. Sok közös érdeklődési körünk van, például olyanok derültek ki, hogy egy helyen sportoltunk, vagy hogy a városban majdnem azonos útvonalakon kerékpároztunk, persze akkor még külön, szóval ilyen apróságok. :) Szóval kicsit olyan érzésem van, mintha megtaláltuk volna magunkat, egy kis részünket a másikunkban. Időközben megtudakoltam, hogy már három éve nincs nő az életében, és mivel én is egyedülálló vagyok, arra gondoltam, kicsit közelebb kerülhetnénk egymáshoz, mert habár még szinte alig ismerem fél éve, mégis olyan, mintha kisgyerek kora óta ismerném. Olyan különleges fiú. :) Aztán egyik nap valahogy a magánéletemre terelődött a szó, és elárultam neki, hogy már lassan egy éve egyedülálló vagyok, ezzel esélyt adva annak, hátha alakul majd a közöttünk álló viszony kicsit komolyabban. :)

Aztán hirtelen megdöbbenésemre elállt a szava, nagyot nyelt és nem nézett rám. Megkérdeztem, hogy mi történt, mi baja van. Kínos hallgatás után annyit mondott, hogy neki semmi köze a magánéletemhez és a kapcsolati állapotomhoz. Ezek után mint akit elvágtak, feltűnően kerülni kezdett és igazából a héten is alig láttam, mert nem jött be órákra. Amikor találkoztunk is, akkor is csak köszönt egyet, majd hirtelen eltűnt.

Nem értem a reakcióját. Lehet hogy bejövök neki, csak még magának sem meri bevallani? Beszéltem a legjobb barátnőmmel. Ő például azt mondta ránk, hogy tök egymáshoz illünk, és hogy az utóbbi hetekben azt hitte, hogy titokban már járunk is. Pedig sajnos nem.

Sosem csinált ilyet, ezért is vagyok teljesen meglepődve ezen a fiún. Fél a közöttünk lévő több mint baráti kapcsolattól, hogy elmélyülhet? Pedig nem harapok..