Miért van manapság ennyi szexkapcsolat meg barátság extrákkal?

szerintem egyrészt azért van, mert hagyod, hogy ez legyen, másrészt azért lehet ez, mert valószínűleg nehéz igazi társat találni, és rossz hazug kapcsolatban élni.

az ilyen szexkapcsolat legalább nem hazug dolog, és ugyanakkor legalább testileg megkapja az ember, amit akar.

felelosseget akkor is vallalni kell, ha csak szexkapcsolatban vagy siman egy lazabb kapcsolatban vagy.

egyserubb egyedul, nem kell elviselni a masik esetleges hulyesegeit, nem kell alkalmazkodni, nincs annyi elvaras. tehat miert hazasodjak meg? teljesen logikus lepes mindenki reszerol, nem? dehogynem. egesz egyszeruen csak masok lettek az igenyek, es a tarsadalom csak lassan veszi fel a lepest a jelenlegi elvarasokkal.

azzal nincs baj, ha valaki marad a regi, jol bevalt modszereknel, de azzal sincs baj, ha valakinek erre nincs igenye. nem kell megszolni a masikat emiatt, hanem fogadjuk el egymast es kesz. mindenki boldog, ahogyan neki jo es le kell sz*rni ki mit mond :)

Sokan megunják a másik nemet a csalódások miatt, ezért nem is akarnak mást.

Főleg férfi nemnél szokott ez lenni...

Bár sok igazság volt az első hozzászólásában, mégsem értek 100%-ban egyet! Abban teljesen igaza van, hogy az ilyen kapcsolat valóban nem szól másról, mint két ellentétes dologból csak az előnyöket megtartani, azaz olyan életet élni, amiben van rendszeres szex, de nincs kötelezettség. Abban viszont nem értek teljesen egyet, hogy ez minden téren borzaszóan rossz dolog lenne. Illetve azzal sem értek egyet, hogy "manapság" nem divat ez, mert én az idősebb generációnál sem látom különösebben nagy divatját a felelősség felvállalásának.

Korábban ismertük az alkalmi szex, a viszony és a párkapcsolat fogalmát. Az alkalmi szex gyakorlatilag kötődésmentes fizikai kielégülés, személytelenül. A másik kettő ellenben általában magával von valamiféle kizárólagosságot és elkötelezettséget. Egy nagy nőcsábász haverom mondta azt, hogy utálja az egyéjszakásokat, mert annyira üres, hogy nem sokkal jobb, mintha magának csinálná. A hosszabb párkapcsolataiban viszont abból lett elege, hogy mindig alkalmazkodnia kellett, mindig meg akarták szabni, mit tegyen.

Ő is nagyon támogatta ezt az extrázott barátság felállást. Szenvedélyes randik, nem személytelen és nem érzelemmentes szex, de cserébe nincs féltékenykedés, nincs veszekedés, nem szabják meg, mit csináljon, nincs rajta kényszer. Olyan ez, mint csak az élvezetet kivenni egy párkapcsolatból.

Ilyenkor viszont felmerül a probléma, hogy ez egy önámítás, és a felelősség levetkőzése - tegyük hozzá: teljes joggal. Csakhogy a lényeg az, hogy ő alapvetően nem az elkötelezettségtől rettegett ennyire, ezt igazolja, hogy azóta már élettársi kapcsolatban él, boldogan. Mert van az a nő, akit az ember boldogan tud maga mellett 0-24, és van, akit nem.

És épp ez a lényeg: nekem is van olyan csaj haverom, nem is egy, akikkel nagyon jó barátságban vagyok, vonzódom is hozzájuk, de az, hogy összekössem velük az életem, az kizárt, mert ilyen téren viszont nem passzolunk. Ilyen téren szerintem senkinek sem árt az, ha kölcsönösen örömet okoznánk egymásnak, amennyiben ez MINDKÉT félnek megfelel!

A másik dolog, amin szerintem érdemes elgondolkodni az az, hogy mégis miért is rogyott meg ennyire a párkapcsolat megítélése a pasiknál. Én úgy propagandázom ezeket a szexbarátságokat, hogy házas ember vagyok. Tíz éve vagyok együtt a párommal, 17-18 éves korunk óta vagyunk egy pár, nem csaltuk meg egymást soha, nem szakítottunk soha, és remek a kapcsolatunk. Sokan tették már fel a kérdést, hogy hogyan sikerült ez, és szerintem az egyik legfőbb tényezője, hogy soha, de soha nem éreztem azt, hogy a feleségem korlátozna bármiben. Egyáltalán nem vagyok képes elviselni ugyanis - és ebben szerintem a legtöbb férfi társam is osztozik -, ha korlátozni, szabályozni akarnak.

Szerintem nagyon sok nő ezt hibázza el. Korlátozni és szelídíteni akarja a férfit, amit többnyire nem lenne szabad. Mert vagy behódol, és akkor tipikus papucsférj lesz, aki azon viccelődik, hogy mindig övé az utolsó szó ("igen drágám"), vagy pedig ki akar törni. A pasik ezt a példát látják jövőképként: nekibúsult, elhízott, megkopaszodott igáslóvá szelídült egykori méneket, illetve tönkrement házasságokat. Az a kép van előttük, hogy a hosszútávú párkapcsolatban élő férfiak idővel mintha feladnák a férfi mivoltukat. Egyre jobban csak csendesen csinálják, amit az asszony diktál, erre meg azt mondják, nekik ez nem kell. Meg is értem, mert ez nekem sem kellene.

Ellenben pontosan az emlegetett nőcsábász cimborám a jó példa, mi van fordítva. Talált ugyanis egy nőt, akit imád, és aki szintúgy nem akarja az asszonyi akaratot bizonyítandó kisajátítani. Ez a párkapcsolattól menekülő srác fél év után feldobta, mi lenne, ha összeköltöznének. Mert ez egy olyan nő, akit meg akar tartani, aki mellé le akar feküdni, és aki mellett fel akar kelni.

Szerintem a jó párkapcsolat nem jog és nem kötelesség, hanem egy nagyon komoly eredmény, amit két ember csapatmunkában ér el. Olyannyira komoly eredmény, hogy sokkal kevesebbszer sikerül, mint sokan gondolnák. Éljünk szabadon, és csakis azzal az emberrel kössük össze az életünk, akire tényleg vágyunk is. Ameddig meg nincs ilyen ember, addig mégis miért baj az, ha vannak barátaink, és élünk szexuális életet? Ha a feleségem és közöttem - ne adj' isten - történne valami, akkor szerintem nekem is csak ilyen kapcsolataim lennének, mert ismeretlenül, személytelenül én nem vagyok képes a szexre, de a jelenlegihez fogható párkapcsolatot felépíteni szerintem nagyon is tudom, mennyire nehéz. A másik hajóban evezek, mégsem tartom azt a hajót elítélendőnek.