Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megéri ennyi mindent tenni ezért-főleg, hogy lehet hiába-?
Sziasztok. :) Van egy fiú aki év elején jött a sulinkba, Amerikából. Nagyon aranyos fiú, felettem jár. Az osztályunk egymás előtt van, így minden nap találkozunk. Imád sportolni. Nagyon aranyos, és lehet már kicsit túl sok amit csinálok. A sulinkban van valentin napon levelezés, és írtam neki. Persze névtelenül. Írtam neki, hogy Szeretlek, csak egy lány előtted <3 Aztán, most tudtam meg, hogy röpizik-én kifejezetten utálok röplabdázni- és most még edzésre is beiratkoztam, hogy vele legyek. Ma voltam először edzésen, és tök furcsa volt, hogy amikor külön csoportba osztottak-a fallal kellett játszani, vagy hogy mondják ezt-, akkor mondta az edzőnek, hogy át akar jönni mellém. Aztán, 2-2 ellent játszottunk, és mivel a legjobb barátnőmnek nem volt párja, így felváltva játszottunk az A*-val. És én még bénábbul játszok mint a barátnőm, de velem egyáltalán nem kiabált, nem úgy mint szerencsétlennel. Meg, azért ő mutatta meg, hogy hogy kell helyesen nyitni pl. Ja, meg mindig köszön, de naponta vagy 60× xd :'D Nem tudom... Ez nem túlzás egy kicsit, hogy még olyat is csinálok érte, amit nagyon nagyon, elképesztően utálok-méghozzá lehet feleslegesen :/ -?
Ja, meg akaratom ellenére figyelem folyton :O >< :))
U.i.: Ha van benne helyesírási hiba, akkor bocsi, csak telón vagyok :))
Mért ne lenne az?! O_o
Am, tegyük hozzá hogy focizni jobban szeretek xd
"akkor mondta az edzőnek, hogy át akar jönni mellém"
Miért is hiába?
Valószínűleg már felfigyelt rád!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!