Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit akarhat még tőlem?
19 éves gimnazista vagyok. Nyáron összejöttem az osztálytársammal, jól éreztük magunkat együtt egy ideig. Egy hónap múlva szakított velem, azt mondta, valahogy nem illünk össze. Elfogadtam.
Idén újra elkezdődött a suli, és a padtársam lett. Év elején még nem nagyon foglalkozott velem a köszönésen és általános dolgokon kívül (én se vele). Pár hét után azonban teljesen megváltozott, most már eljutott odáig, hogy váratlanul megölel állandóan, megfogja a kezemet (ha épp nem fér hozzá mert karba tettem, akkor befurakodik a kezem után). Folyton bámul órán, simogatja a combomat. Ha valamit beszólok neki, akkor viccesen elkezd fenyegetni, hogy majd a fenekemre csap. Bármi szívességet teszek neki valamiért, rögtön mondja, hogy puszi az ára. Ilyenkor én elhúzódom, elhúzom a kezemet, ha szünet van, fölállok, és elmegyek máshová. Ha rákérdezek, miért csinálja, nem tud válaszolni, félrenéz, és mással kezd foglalkozni. Mint haver, nagyon bírom, jókat lehet vele beszélgetni, és szeretnék vele baráti kapcsolatban maradni, de szerintem amiket ő csinál, azt nem annak szánja. Ha mondom neki, hogy azt mondtad, nem illünk össze, csak bólogat, vagy nem ragál.
Szerintetek? Mit akarhat még? Hogyan reagáljak? Én nem szeretnék vele újból kezdeni, mert ha szerinte elsőre nem illettünk össze, másodszorra sem fogunk, ráadásul nekem időközben új kapcsolatom indult, erről ő is tud.
Köszönöm a válaszokat!
Állítsd le a csajt, hogy neked ez már nem jön be. És ne tapizzon... Ha egyszer dobott, így járt. Bár eléggé látszik, hogy bejösz neki, és igényli a társaságod.. Bár szeritem csak unatkozik. És kihasznál. Ülj el máshova! Főleg, hogy új csajod van.. Ezt ő nem érdemli meg, hogy te amíg suliba vagy más csaj puszilgasson, meg fogdosson...
Tisztázzátok a dolgot.Érd el, hogy válaszoljon.
17/L
Lány vagyok, de gondolom fordított esetben is hasonlót írtál volna:)
Köszönöm!
Az kell neki amit nem kaphat meg.Most "édesebbnek" tünsz a szemébe.
De másodjára is dobna.Kell ez neked?!!!
Kérd h ültessenek el mellőle !!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!