Ha nem tudja elfoglalni magát a párom, miért engem hibáztat?

A párommal 18 hónapja élünk együtt, és szinte mindenben nagy a harmónia közöttünk. A problémáinkat megbeszéljük, együtt töltjük a legtöbb időnket, együtt megyünk még a hivatalokba is, a házimunkát pedig megosztjuk. És itt a baj, a párom nem tudja elfoglalni magát, amikor én "szabadnapot" akarok tartani, ami az esetek többségében non-stop számítógépezést jelent. Ez a hobbim.

Neki sajnos nincs hobbija, hiába biztattam, hogy keressen egyet. Ha leülök Internetezni, elkezd látványosan unatkozni, mindent elkövet, hogy észrevegyem, mennyire unatkozik, azaz érzelmileg zsarol. Ilyenkor azt mondom neki hogy oké, kikapcsolom a gépet, ha kitalálunk valamit, amit együtt csinálhatunk és nem munka. Itt megáll a tudomány, én felsorolok egy rakás dolgot amit együtt lehet csinálni egy faluban, ő elveti ezeket sorban, majd amikor azt mondom, hogy akkor találjon ki valamit ő, akkor megsértődik, ma pl elvonult a másik szobába, mint egy dühös kislány, és csak este jött elő aludni.

Máskor én megyek át a másik szobába este, hogy ne zavarjam, akkor pedig egy idő után átjön és azt mondja, hogy nem tud aludni, mert nem vagyok ott mellette.

Hát szuper. Ebben az esetben a megbeszélés nem használ, mert akármikor mondom neki, hogy azonnal kikapcsolom a gépet, ha ki tudunk találni közös elfoglaltságot, mindig kitör a balhé.

Nem jó a helyzet, mert kell nekem a tér, és emiatt a ráakaszkodás miatt néha úgy érzem, megfulladok. A barátaim 300 km-re vannak innen, egyedül meg nincs értelme eljárkálni, amúgy sincs itt semmi a környéken.

Gyakorlatilag ez a két álláspont:

Én: Jó a párommal lenni, hiszen mindig olyan nőre vágytam, mint ő. Azt viszont nem szeretem benne, hogy nem tud elszakadni tőlem 3 órára sem, és ha én ezt teszem, akkor szekál. Ha kitalálok valami programot, akkor az neki nem tetszik.

Ő: "Szeretek a párommal lenni, és ha nincs velem, akkor nincs mit csinálnom. Ő órákat ül a gép előtt, ahelyett, hogy velem foglalkozna. Nem a programok hiányoznak nekem, hanem az, hogy mellettem legyen akkor is, ha csak ülünk egymás mellett."

Ez az utolsó mondat kulcsmotívum, ami egyben érthető is, egyben pedig számomra teljesíthetetlen, mert egy tevékeny ember vagyok, aki nem tud csak heverni este 10 előtt. Nekem szükségem van arra, hogy csináljak ezt-azt napközben, míg ő imád heverni-aludni pl délelőtt.

Amikor csatlakozom hozzá, akkor ő elalszik az ölemben, én pedig csak fészkelődöm, mert utálom a semmittevést.

Mit mondhatnék neki, hogy megértse: nem azért számítógépezem, mert menekülök tőle, hanem azért, mert neki a közös program kimerül a közös heverésben, amit én nem viselek el?

(egyébként ezt már így elmondtam neki, de nem volt előrelépés)