A férfiak tényleg a csendes nőket szeretik?

Sokszor kérdeztem már tőle, hogy meg van-e elégedve velem, mindig azt mondja, hogy igen, tökéletes vagyok, pedig tudom, hogy nem. Nagy szám van, és sajnos sokat bántottam, meglátszott rajta mostanában, hogy feszült, és ez miattam volt. A barátnőmmel beszélgettem, és ő világított rá, hogy nem kéne így kiherélni, és rádöbbentem, hogy azért nem akart velem szeretkezni, és azért kiabált velem olyan sokat, mert lezúztam a férfiasságát, és fájt neki. Most csöndben vagyok, nem veszekszem, nem hisztizem. Szó nélkül elvégzem a házimunkát, és a lehető legfinomabb kajákat főzöm neki. Azóta nem veszekszik velem. Mert már nincs min veszekedni.

Nade ez az ára? Ki kell fordulnom önmagamból, meg kell érte változtatnom a személyiségemet? Nem mondom, hogy nem éri meg, mert isteni párom van, érte megteszem, de azért mégis kicsit rossz, hogy ilyen rossz ember vagyok, és jó kell legyek, hogy elfogadjon.

Ki az a Kipukkadt Sárkány...? Egy másik felhasználó? Nem én vagyok az...

Na most. A lényeg az, hogy egy pici, törékeny, vékony lány vagyok, és szeretnék úgy is viselkedni, nem illik hozzám ez a nagyszájú, bunkó, idegesítő viselkedés, de sajnos mostanában az voltam, és nem akarok ilyen lenni, nem érzem jól magam így. Szeretnék, kedves, aranyos, csendes lenni. Persze nem néma, folyton kussolós, azt nem akarom, de azt sem, hogy soha nem bírom befogni a számat.

De nagyjából kezdem érteni, mire gondoltok. Szerintetek a párom észrevette, vagy a tudatalattija érzékeli, és ezért olyan kedves velem most? Ti büszkék lennétek rám, hogy megteszem ezt érte?