Tudom, hogy hülyeségnek hangzik, de elvesztettem önmagam. Hogy dolgozzam fel a dolgokat, az érzéseim?

21 éves férfi vagyok. És nagyon sok u.n pofont kaptam a másik nemtől, a lényeg az, hogy ahány szerelem annyi kosár, szóval párkapcsolatom nem volt úgy még, max félnapos, de akkor is csak puszi meg ism volt. Szóval kicsit besokalltam ezekkel a dolgokkal, megítélnek a külsőm miatt. És nem tudnak szeretni a nők, még a lány barátok sem igazán. Már egyáltalán nem vágyom a szerelemre, ironikus az élet velem, amire a legjobban vágytam, attól félek most. Már csak szeretetre vágyom, és nem szerelemre, jó oké néha elkalandozom, hogy milyen lenne XY-nal egy szenvedélyes szerelem, de csak ábránd, ma már csak annak is örülnék, ha egy kedves lány ismerősöm kedvelne annyira, hogy megöleljen, és azt mondja szeret! Hogy ne érezzem magam mégse olyan egyedül magam. (Ilyenkor szorítja a mellkasom valami, meg mint ha marcangolnák a lelkem. Mint valami pánik roham lenne.) Jó lenne, ha lennének körülöttem olyan lányok akik szeretnek! Rá szoktam írni lányokra a suliban, hogy nincs-e kedvük beszélni, de sokszor le****nak. Nem tudom mit tehetnék fogalmam sincs, olyan remény vesztett vagyok.