Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti ezek után tudnátok bízni a párotokban?
Tegnap a barátomnál voltam, s miközben ő kiment füvet nyírni, én számítógépeztem. Észrevettem hogy nem lépett ki a facebook-jából, amit előlem kb tavaly óta "rejteget". Tudom nem volt szép, de kíváncsiságból belenéztem a haverjával (szingli) folytatott beszélgetésbe. Akkor láttam meg hogy volt oka a rejtegetésnek. Csajokról, nőkről küldözgettek egymásnak képeket. De ami a legrosszabbul esett az az volt, hogy kiderült hogy a barátom egy buliban táncolt egy idegen nővel. Ez kb 2 hete volt, akkor berúgott, összevesztünk és indulatból szakított. Másnap persze kibékültünk, de amikor kérdeztem hogy mi történt vele, azt mondta hogy semmi, tehát ezt eltitkolta előlem. Nagyon sz*rul esett ezt olvasni. Nem azért haragszok mert mással táncolt, hanem azért mert hazudott erről, ha megmondja ezt akkor amikor kérdezem, lehet akkor is rosszul esett volna, de legalább tudnám hogy elmondja nekem a dolgokat és nem így kell megtudnom.... Bezzeg én sose táncolhattam más férfiakkal (mondjuk nem is akartam), meg ha szakítunk akkor szerinte az a normális hogy a nő egy ilyen hosszú kapcsolat után várjon 1-2 évet és csak utána pasizzon. Bezzeg ő meg már azon az estén mást fogdoshat...
Leültem vele megbeszélni a dolgot és azt mondta hogy azért nem mondta el mert nem volt semmi jelentősége. Már megfigyeltem hogy ami szerinte "lényegtelen" azt sose mondja el, de nekem ez bazira nem "jelentéktelen". És már komolyan nem tudom hogy vajon mit nem mond még el,mert szerinte "nincs jelentősége". Akkor már egy csók is lehet jelentéktelen, nem? Azt mondja nincs más, de nekem most nagyon megrendült a bizalmam felé.
A kép-küldözgetés is nagyon rosszul esett, nem tudom mi értelme van, amikor itt vagyok neki én. Oké hogy az utcán megnéz 1-2 nőcit, de nekem ez már túlzás hogy még szándékosan küldözgetik egymásnak a képeket. Azt mondta erre, hogy hát nincs fából, megnézi a nőket, én meg elmondtam neki ezt hogy utcán oké, de direkt küldözgetni már igazán nem kéne és hogy (bár ezt a "rettegett" szót lehet nem kellett volna mondanom), ha elkötelezi magát mellettem, akkor ezt ne csinálja vagy akkor fejezzük ezt be és úgy nőzik ahogy akar. De persze nem akar szakítani mert nagyon szeret.
Most békesség van, de ha eszembe jut ez a dolog mindig nagyon elszomorodok, most is érzem hogy a sírás kerülget mert leírni is sz*r.
Ez cink azért! Hiába beszélsz vele, egyik fülén be a másikon ki! :( Ennek szakítás lesz a vége előbb utóbb! Én nem mondom azt, hogy szakíts vele mert azért akkora hibát se követet el, hogy szakítás legyen ebből. Többször beszélj vele, hogy téged zavar és változtasson ezen, és talán fog változni.
25F
Amikor erről beszéltünk, azt mondta hogy nagyon megbánta a táncot. Már össze is pakoltam a cuccaimat és el akartam menni, de mondta hogy ne menjek, sírt is. Megadta a jelszavát is. De nem tudom, még mindig rossz azért... Meg attól hogy ezeket nem írja le facebookra, attól még telefonba mondhat dolgokat a haverjának.
Most hétvégén megy céges buliba, de már rettegek hogy mi lesz.
Táncolt egy csajjal, miután szakítottatok... Értem.
Egy pasi női képeket cserélget a haverjával... Értem.
ÚRISTEN, AZONNALI HALÁLBÜNTETÉST NEKI!
Beleturkálni más telefonjába, naplójába, facebookjába, e-mailbe, stb, na AZ AZTÁN TIRPÁK EGY DOLOG. HA A PASID OLVASSA EZT, NEKI ÜZENEM:
MENEKÜLJ ÖREG, DE ROHADT GYORSAN!
Erre csak annyit mondok, hogy:
- attól még a magánügye
- ha nem lennél ilyen "frusztrált" akkor eszedbe sem jutna belenézni
A képek küldözgetését nem méltatom, pasi vagyok, nem tudom megítélni, hogyan esne.
A hazudozás viszont más lapra tartozik, és nálam ilyeneken meginog a bizalom. Ha az embernek vannak botlásai az egy dolog, vagy sikerül megoldani, vagy nem. De az egésznek az az alapja, hogy ha én tudok róla először, akkor tudom, hogy nincsenek titkok. A páromnak is volt érzelmi megingása pár éve, nagyon gázul viselkedett, és ezt mind megbocsátottam neki. Elfogadtam, hogy mindenki hibázik és ezekből a hibákból tanul, tettem mindezt azért, mert minden tettéért vállalta a felelősséget, és mindent bevallott őszintén.
Ellenben ugyanúgy megtörtént akkor köztünk is egy hasonló facebookos rádöbbenés, és ekkor viszont teljesen átverve éreztem magam, és szét tudtam volna tépni. Egy dolgot nem tudtam tőle elviselni: azt ha nem őszinte hozzám - és ezt leszámítva SOHA nem is volt erre példa. Azért, mert elbizonytalanodott és belehabarodott egy másik srácba, képtelen voltam haragudni rá, egyszerűen csak meg akartam oldani. Ellenben az a tény, hogy chatelgetett vele facebookon, és gyáva volt ezt elmondani, annyira feldühített, hogy kis híján felkeltettem az éjszaka közepén és elzavartam végleg otthonról. Ez után nagyon sokáig nem voltam képes benne megbízni, pedig pontosan tudtam, hogy soha nem csinálna ilyet még egyszer. Ő is érezte a súlyát ennek, mert két év után még a mai napig is elsírja magát szégyenében ha feljön a téma. Mindig magába zuhan, mondván akkor milyen gerinctelen p1csa volt, és én mondom azt, hogy ez már a múlt. Ezek a dolgok egy komoly kapcsolatban ennyit számítanak szerintem.
A másik probléma pedig az egoista következetlenség, azaz, hogy a pasid olyan viselkedést vár el, amit ő maga nem hajlandó nyújtani. Ezt én egy párkapcsolatban nem tudom és nem is vagyok hajlandó tolerálni. Nem vagyunk egyformák de a következetesség egyik legszilárdabb alapja kell legyen, hogy olyan viselkedést tanúsítok másokkal szemben, amit a fogadó oldalon is helyesnek ítélek, és nem csinálok olyat, amit én magam nem tolerálok. Úgy értem, ha egy ember viselkedésével nem értek egyet, de ő maga ezt következetesen adja és fogadja, akkor elfogadom, hogy legfeljebb más az értékrendünk és pont. Ha viszont a saját viselkedését fordítva már nem képes elviselni, az az ember egy s**fej.
"Az üzenet küldője: flametouched
Az üzenet címzettje: Ismeretlen válaszoló
Az elküldés időpontja: ma 13:22
Az üzenet szövege: Szervusz.
Örülnék ha nem illetnél olyan jelzőkkel, amik nem igazak rám. Tudtommal nem én k..válkodtam. Attól mert pasi vagy, attól még nagyon nem vagy feljogosítva hogy így beszélj, főleg hogy nem is ismersz. Nem tudom te mit szólnál hozzá ha a barátnőd más f..ziknak rázná a pi...ját és erről elfelejtene beszámolni neked. Neked nincs okod a bizalmatlanságra, nekem van és be is igazolódott hogy jogosan. Más kérdés hogy ezért járna e szakítás vagy sem. De a kérdésem nem arra vonatkozott, hogy neked mi a véleményed az üzenet elolvasásáról és mivel nem kaptam normális választ, a válaszod moderálásra kerül."
Még mindig egy idióta ..rva vagy, és remélem a pasid rátalál a kérdésre, magára ismer és lelép mellőled a ..csába. :)
Ha nem akarja neked megmutatni a leveleit nem mutatja, te meg nem kíváncsiskodsz.
Azt írod, hogy végül bneigazolódoitt volt okod gyanakodni. Mert egy másik sráccal táncolt?
Mekkora r..anc a barátnőm, egy buliban 2 idegen pasival is táncolt. És az esküvőnkön mekkora nagy ..va lesz amikor majd minden férfival fog táncolni, PÉNZÉRT!
Istenem, hány éves vagy? Ez a kategória 18+, és ahogy elnézem még kb. tart az utolsó óra, inkább figyelj ne netezz!
De tudod mit? Adok normális választ, mivel azt vársz. Ezért jár a szakítás. Hagyd ott. Komolyan mondom.
Igaz ezzel a srácnak fogsz jót tenni, és te érdemelnéd meg hogy kivágjon mint macskát kulálni, de hagyd ott, legalább a kis lelked is rendben lesz, hogy megcsalt és te elhagytad. Ahogy kell...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!