Lányok, milyen érzés, ha nőnek érzitek magatokat? Mikor érzitek?

Én mindig érzem. Nő vagyok kromoszómailag, anatómiailag és pszichológiailag.

Nem lehet elmondani, milyen érzés. Milyen érzés férfinak lenni, érted.

Legjobban akkor érzem magam nőnek (és olyan nőnek, amilyen remélem, hogy vagyok), mikor 13 centis magassarkú van rajtam és a férfihullákon lépdelek át. Na az a fajta nő vagyok, aki, mikor felébred, a Sátán is azt mondja "úh, bszdki, felébredt".

Én akkor érzem magam IGAZÁN nőnek, ha férfi van a közelemben, olyan férfi, aki nőként kezel. Apró figyelmességek, pillantások, érintések, bókok, stb. Ha kinyitják az ajtót, felsegítik a kabátomat, megkérdezik, hogy nem vagyok-e szomjas... vagy bármi apróság.

És ha én nőként képes vagyok egy férfinak olyan jelzéseket adni, amitől ő meg férfinak érzi magát. Oda-vissza. Nem csak elvárok, adok is.

Viszont sajnos egyre kevesebb az olyan férfi, aki erre alkalmas...

Ilyenkor is nőnek érzem magam, mert hát mégiscsak nő vagyok, de hiányzik az egésznek a sava-borsa-esszenciája...

Férfiak, tessék megtanulni nőként kezelni a nőket, hadd érezzük már magunkat jól a bőrünkben, és ezerszeresen kapnátok vissza!!!!!!!!

2.

Mester taníts:) Írhatnál még ilyen apróságokat.Már ebből az apróságból sokat tanultam.

Mondjuk azt is megjegyezném,hogy kevés az a nő aki megérdemli,és elég sokan ki is használják ezt.De szerencsére mindig vannak kivételek!

2. válaszoló jókat írt! :)

Nekem fontos, hogy a korábban leírtakat "alkalmazva" nőkét kezeljenek, de ne hülyeként. Pl aranyos, ha megkérdezi, hogy szomjas vagyok-e, de ha erre azt válaszolom, hogy köszönöm, nem, akkor ne kérdezze meg, hogy biztos? Nem tudom, hogy ez mennyire érthető.

Ha önmagát nem férfiként kezeli, hanem fiúként, gyerekként, akkor én sem fogom magam nőnek érezni mellette. A legrosszabb, ha egy férfi kényszerít bele engem, hogy a gatyát hordjam. Magamtól sosem venném át a férfi szerepet, de már többször belekényszerültem, ez hosszútávon nálam megöli az érzelmeket.

# 5: Pontosan így van, én is "átveszem a gyeplőt", ha a férfi nem tud férfiként viselkedni, de rosszul érzem magam abban a szerepben, és előbb-utóbb kimenekülök.

Hogy milyen apróságok vannak? Nincsenek konkrétumok. Empátia, érzelmi intelligencia kérdése az egész (ami fejleszthető). Figyelni a másik minden apró rezdülését, és reagálni rá. Egy nőt így lehet meghódítani. (Egy férfit is.) Odafigyeléssel.

Ahogy az 5. válaszoló írta, van, amikor már sok. De ez jól példázza, hogy ha valaki TUKMÁLJA rám az italt, akkor azt akarja adni, amit ő gondol, és nem azt, amire szükségem van! Ha azonban képes vagy figyelni a másikra, akkor előbb-utóbb könnyen észreveszed, hogy NEKI mire van szüksége. Van, akinek bókokra. Van, akinek apró figyelmességekre, ajándékokra (apróságokra tessék gondolni, nem brillgyűrű, és hasonlók!!!!!!), van, akinek arra, hogy kihúzzák a székét, van, aki meg a finom érintésekre érzékeny stb. Persze mindenből érdemes adni egy keveset, finoman adagolva, és kellő empátiával lehet azt érzékelni, hogy mire vevő a másik. És abból többet adni... Tényleg ennyi a lényeg, az odafigyelés. Aki önző módon ad (azt adja, amit ő maga szükségesnek gondol), az nem ad... Abból nem érzem, hogy NEKEM akar adni személy szerint. Mindenki szeretné magát egyedinek, különlegesnek, fontosnak érezni (nők is, férfiak is). Ha ezt a különlegesség-érzést meg tudjuk adni egymásnak, akkor az maga a gyönyör! :)

Az én nőiség-érzésem nem függ a férfiaktól. Nyilván fontos, hogy jól érezzem magam a másik mellett, de ha a másik fél nem férfi, csak egy kis ovis, akkor össze sem jövök vele, illetve túl nőnek érzem magam mellette, nem pedig "nem elég nőiesnek". De ez azért van, mert az én önbecsülésem és énképen nem függ másoktól, és nem függ a férfiaktól.

Én tudok férfiak nélkül is nő lenni, vagy egy szar pasi mellett is nőnek megmaradni.

Szerintem az már régen rossz, ha egy nő nőiesség-érzetét és önbecsülését egy férfi határozza meg (ez nyilván fordítva is érvényes).

# 7: Elvben jogos az, amit írsz, tehát fontos az is, hogy a nő önmagában is nőnek érezze magát, de azért társas lények vagyunk, teljesen (!) nem függetleníthetjük magunkat a világtól, mindig mások tükrében látjuk saját magunkat, születésünktől fogva. Persze, az önbecsülésnek nem szabad(na) a visszajelzésektől függeni, de hát már eleve az önbecsülés is a másoktól kapott visszajelzésekből épül fel fokozatosan, újszülött kortól kezdve!

És rendben, hogy én nőnek érzem magam önmagamban is, de mire megyek a fene nagy nőiességemmel, ha kapcsolataimban nem tudom hasznát venni?

Azért "veszélyes" gondolkodás ez, hogy én férfitól függetlenül is nő vagyok, mert ez egy kapcsolatromboló gondolkodás. Mert lehet, hogy pl. 10 év házasság után is csinosan öltözködöm, tele vagyok önbizalommal, de ha nem "várom el", hogy a férjem nőként kezeljen, és nem viselkedem vele nőként, akkor lehetek én akármennyire is nő, a kapcsolat rá fog menni... meg a női önbecsülésem is rá fog menni.

Úgyhogy az arányokat meg kell tartani, tehát nem szabad függeni mások visszajelzéseitől, de igenis építeni kell rájuk!