Miért? Miért tesz mindent tönkre a távolság?

Végre találtam egy csodálatos fiút. Nagy boldogságban éltünk három hónapig, de tegnap szakítottunk. Ennek az oka, hogy én most fogom kezdeni az utolsó évemet a gimnáziumban, ő pedig a másodikat az egyetemen és nem tud mindig hazajönni. Már tavasszal is nagyon rossz volt, heti egy találkozó, most utólag kiderült, hogy neki már az is nagy szenvedés volt, de akkor azzal nyugtattuk a másikat, hogy itt lesz a nyár. Igen, itt van a nyár, találkoztunk, de nem eleget. Tegnap sikerült egy filmbe illő jelenetet produkálnunk az utca közepén. Megmondta, hogy ez neki nagyon rossz lenne, nekem meg pláne. Ott van az érettségi, azzal kell foglalkoznom stb. Én teljes mértékben megértem, nem akarom, hogy szenvedjen miattam és tényleg nagyon fontos a tanulás is. De az a szörnyű az egészben, hogy én nagyon szeretem őt és ő is engem. Ebben biztos vagyok. Nem csak hazudta. Én már rég sírtam, de ezt muszáj volt megkérdeznem tőle. Levette a napszemüvegét és már majdnem elsírta magát, de úgy a szemembe mondta, hogy szeret. Alig tudott ott hagyni. Csak a becenevem mondta. Mármint aminek ő hív. Megbeszéltük, hogy mindig számíthatok rá stbstb. és az utolsó kérdése az volt, hogy írok-e majd. Persze hogy írok, de most akkor mi lesz? Beszélgetünk ugyan úgy, csak a szeretlekhiányzol részt kihagyjuk? Nekem nagyon fontos...Mindig ő volt az első, akit felhívtam, ha bármi volt. Ezt lehet még? Vagy inkább hagyjam? Mit csináljak? Nem akarom elveszteni, de ha barátok maradunk, akkor nem lesz rosszabb? Meg ez így most tényleg jobb, mintha bevállaltuk volna a kevesebb találkozót?

Kérlek mondjatok valamit! :( 17L