Hogyan tehetném túl magam? Mit csináljak?

Fel a fejjel, ne csinálj semmi ostobaságot! Azt mondod, már nem voltatok boldogok. Ha már nem jó együtt, akkor tovább kell lépni. Tudom, hogy ez nehéz ennyi idő után, de annak hogy együttmaradjatok egy boldogtalan kapcsolatban nincs sok értelme. Elváltatok, elengedtétek egymást, ezzel lehetőséget adva, egy másik, boldogabb kapcsolatra. Fogd fel úgy, hogy neki már nem fáj. Tudom hogy rémesen hangzik, de ezt kell tenni. Én amikor szakítottam a barátommal, csak azt kívántam, hogy minél előbb "legyen túl" rajtam. Mert nem akartam, hogy szenvedjen. Csak azt akartam, hogy boldog legyen.. Igaz azóta nem tudok róla semmit, de nem is akarok...

Engedd el ezt a lányt, zárd le Őt, az emlékét, mint egy ajtót. Csak zárd ld életed ezen szakaszát, és örülj, hogy a része volt. Már nem voltatok együtt boldogok, hidd el, akkor meg jobb így...

A barátaid biztosan nem fogadnának vissza? Szerintem egy próbát megér, ha igaziak voltak. Nincs, vagy nem volt valami hobbid? Olvasni szeretsz? Egy jó könyv igazán le tudja kötni az embert, legalább amég begyógyulnak a sebek.. Az alkohol nem jó út, können lecsúszhatsz, és onnan nehéz a visszaút...

Engedd Őt el, zárd le ezt a két évet. És két hónappal utána ne várj még szerelmet, ehez több idő kell. És ha erőlteted még rosszabb lesz..

Már nem voltatok együtt boldogok, talán még időben lett ahoz vége, hogy csak szép emlékek maradjanak. Egy ellaposodott, kihűlt kapcsolatnak pedig nincs értelme, és csak egyre rosszabb lett volna, egy idő után fuldokoltatok volna.

Zárd le ezt a két évet, őrizd az emlékét, de igyekezz minél kevesebbet gondolni rá, és - a te érdekedben- ne nézegesd a képeit...

28l

Hát nem vagy könnyű helyzetben... Családod? Ők sem állnak melléd? Jólelkű, értelmes embernek tűnsz az írásod alapján, aki beleesett a saját érzelmei csapdájába..

Azt mondod zenélsz. Zenész barátaid sincsenek? A művészek általában megértőbbek...

Hát én anno a hobbimba kapaszkodtam, de az kicsit más volt, ott én szakítottam, és azt hiszem a lelkiismeretfurdalás tett engem padlóra...

Hát nemtudom. Írni nemszoktál? Én ha leírom hogy mit érzek, vagy leírom, higy mi miért történt, történhetett, akkor megkönnyebülök.. Lehet te is választ kapnál sokmindenre, vagy legalább átlátnád a helyzetet. Hogy már nem volt jó együtt... Néha verset is írok, na az az igazi "megkönnyebülés".

Ha végképp semmi nem segít, keress meg egy pszihológust. Van ami nem megy egyedül, ez nem szégyen. Ne csússz le, te jó embernek tűnsz, ennyit nem ér az egész!

A természet csodákra képes. Van valami olyan energiája, kisugárzása, ami feltölti az embert... És ami újraértelmezi a dolgokat...

Az, hogy nem olvassa senki amit leírsz, az nem feltétlenül baj. Én kezdetben naplónak szäntam az enyémet, de mostmár sokkal inkább regény, de ennek ellenére nem szeretném, hogy bárki is elolvassa... Még legaläbbis... Túl bensőséges, túl őszinte...

Miért nem szeretnél anyukáddal beszélni? Ő biztosan megértene, és segítene... Bár én nem ismerem, csak mint nő, feltételezem( az én anyukám pl biztosan meghallgat engem, és ha nekem lesz gyerekem, én is megfogom, akár 40 évesen is).. Amúgy hány éves vagy?

Kitartás, el fog múlni a fájdalom, és örülök, hogy már el is kezdett! Járd az erdőt, játszd el ami a szívedet nyomja, és jó lesz! Csak az alkohollal vigyázz, az csak ideiglenesen nyomja el az érzéseket, utána pedig rosszabb...