Féltékenység leküzdésében tud segíteni valaki?

Én ingyen mentem sztk-s pszichiáterhez "ambuláns" rendelésre. Nem kért beutalót, csak odamentem azon a napon, amikor bárki mehetett. Minden héten egy nap volt ilyen neki.

Egyébként nem tudom milyen a háziorvosod, de biztos, hogy nem segíthet?

Én is így voltam régen, az első kapcsolatomban, pedig nem adott rá okot az akkori barátom. Minden éjszaka sírtam, meg görcsben volt a gyomrom, ha épp nem volt ott velem.

Ha meg nélkülem ment valahova.. fúú... attól is teljesen kivoltam mindig magamban.

Aztán miután szakítottunk, eldöntöttem, hogy ez így nem mehet tovább, és a következő barátomhoz alapból bizalommal fordultam (mondjuk ebben sokat segített, hogy nagyon őszinte ember, mindig mindent elmond, ha tudja, hogy arról rosszat fogok gondolni, akkor is...szóval nem verne át). Mondjuk azért itt is voltak még kételyeim néha, de elmaradtak az éjszakai sírások meg hasonlók, nagyon ritkán jött már elő ez az érzés.

Ez a kapcsolat fél évig tartott, szóval nem egy hosszú idő, de mégis itt lendültem át a problémán. És tényleg csak elhatározás kérdése, én eldöntöttem, hogy máshogy állok hozzá és kész, így is lett.

Nekem most az az elgondolásom a témáról, hogy egyszerűen nincs értelme féltékenynek lenni. Gondolj bele, akárhogy izgulsz és gyötröd magad mindenféle rossz gondolatokkal, az égvilágon semmit nem befolyásol ez, attól még ugyanúgy megcsalhatnak. Tehát van értelme? Nincs. Megrontod vele a saját életedet... És én inkább boldog akarok lenni.

És szerintem arról lehet még szó, hogy félsz attól, hogy egyedül maradsz. Pedig az se baj. Tegyük fel, tényleg megcsalnak, akkor mégis mi lesz? Semmi, kiderül, hogy az adott pasi nem méltó hozzád, legalább kiderül még időben.

Van ehhez egy jó kis dalrészlet is "Sajnálom, hogy ennyire szerettelek, és sajnálom,hogy te nem... de leginkább neked kéne sajnálnod, hogy mindebből nem éreztél semmit sem..."

Na kb ez a lényeg, vedd lazábban. A kapcsolatba a saját részedről tegyél bele mindent, amit csak tudsz, legyél remek barátnő, és akkor ha mégis megcsal, nem magadban fogod keresni a hibát, hanem csak nyugtázod, hogy oké, te mindent megtettél, csak ő volt ilyen rossz ember.

Na és most van azóta egy újabb kapcsolatom, a barátom és én is kissé zárkózottabb típusok vagyunk (nem csendesek, meg magányosak, ... mert mindketten társaság középpontja típusok vagyunk inkább, csak az érzelmeink terén zárkózottabbak), de most eldöntöttem, hogy életemben először valakinek teljes bizalmat adok. Ez nagyon kiszolgáltatott érzés volt, mikor ezt kimondtam és tudatosult bennem, hogy úristen innentől ő bármit megtehet, és lelkileg ki vagyok neki szolgáltatva, mert ledobtam magamról a védelmi rendszeremet (mivel a féltékenység egyébként védekezés... félsz a csalódástól, és ezért inkább már előre felkészíted magadat arra, hogy jaj úgyis megcsal, hogy ne érjen olyan váratlanul és ne legyen akkora törés...), és ezt a barátommal is megbeszéltem, azt mondta, hogy korábban ő se bízott soha senkiben, és azt se mondta még senkinek, hogy teljesen bízzon meg benne, de tudjuk mindketten, hogy egymásban megbízhatunk, minden téren.

És ez tényleg nagyon nehéz, meg ijesztő érzés, de mégis csak annyit tudok mondani, hogy elhatározás kérdése, hogy féltékeny vagy nem.

És még valami: ha bárki okot ad rá, akkor viszont azonnal szabadulj meg tőle, nem kell szenvedni senki mellett, aki nem tisztel eléggé.

Ha viszont nem ad rá okot, akkor bízz benne.

És még ami segíthet: sok őszinte beszélgetés a barátoddal, problémák, kételyek átbeszélése, ahányszor csak szükséged van rá.

21L

Értem... na ez meg a másik, ami nálam is probléma volt, hogy nem mondod el ezek szerint egyből, ha valami bánt.

Nem szabad magadban tartani, és később egyszerre sok mindent rázúdítani, mert abból tényleg nem sok jó sülhet ki ,és csak feleslegesen őrlődsz magadban.

Amint valami felmerül, hogy bánt téged, és tudod, hogy kételyeket ébresztene benned, azonnal mondd ki, beszéljétek meg, és akkor még nem lesz belőle vita úgyse, és mivel azonnal megbeszélitek, akkor te se tudod majd tovább gondolni és fokozni magadban a problémát.

Csak az a lényeg, hogy ne hisztis stílusban tedd ezt, hanem normálisan,ne legyél számonkérő meg ilyesmi.

És mondd el a barátodnak, hogy te eléggé félsz ettől, hogy a problémáidról beszélj, de szeretnél kicsit nyíltabb lenni és változtatni ezen, és segítsen ebben, legyen megértő stb...

És ne próbáld tényleg elrejteni meg elpoénkodni a bajaidat. (Én anno annyira belelovaltam magam, hogy kezdődő pánikbetegség tünetei jelentkeztek már nálam, ezt azért ne várd meg... meg tényleg az állandó sírás, idegeskedés, nem lehet így élni!)

Viszont ha a barátod nem megértő és csak veszekszik veled ilyenkor, és nem akarja megértően kezelni a problémádat, akkor ott azért baj van és jobban jársz, ha mást keresel. (Úgy értem, ha elmondod most neki ezeket amiket mondtam, és utána nem lesz benne partner, hogy segítsen).

És az pedig butaság, hogy azért ne mondj el valamit, mert mi van ha akkor a másik már úgy nem akar téged, ha problémázol.

Ha valaki olyat tesz, amivel azt fejezi ki, hogy nem tisztel téged, nem szeret, vagy akármi negatív dolog, akkor még nehogymár még te érezd magad rosszul azért, mert ezt szóvá teszed.

Mióta nyíltan elmondom még idejében a problémáimat, azóta olyan érzésem van, mintha nem is lennének. :)

Nagyon felemelő érzés, hidd el. :)

Az elmúlt egy évemben valami elképesztően boldog és kiegyensúlyozott voltam, mindenféle féltékenység meg magamban problémázás nélkül. Tényleg merj nyílt lenni, és ha baj van, azt nem kell egyedül megoldanod, sokkal jobb, ha a barátod megnyugtat és nem kell aggódnod.