Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Utálom a párom exét. Ha csak meglátom, vagy meghallom a nevét, ideges leszek. Hogyan szabaduljak meg ettől az érzéstől?
Kb. 4 éve szakítottak, mikor mi megismerkedtünk. Már a kapcsolatunk elején is mesélt róla. Akkor még nem igazán zavart. De egyre gyakrabban szóba jött, ott volt a FB-on, mikor hozzá költöztem, épp csinosítottam a lakást, az apja is nálunk volt, és neki mondta, hogy emlékszik -e, mikor itt lakott az exe, milyen hülyeségeket csinált. Meg kellett hallgatnom még olyat is, hogy az ex nem tudott főzni. Néha már azt gondolom, persze biztos, hogy nem így van, hogy nem önmagamért vagyok neki jó, hanem azért, mert merőben más vagyok mint az exe. Azért vagyok jó, mert én nem iszok alkoholt, mint ő. Én nem csavargok, mint ő. Én nem hangoskodok társaságban, mint ő, mert én jobban főzök, mint ő, és így másfél év után fel tudok robbanni, mikor szóba kerül, hogy M-ék nyaralnak, M anyukájával találkoztam, mesélte, hogy mekkora kölcsönt vett fel a csaj, M-éknek rosszul megy a vállalkozásuk. Egyszerűen allergiás vagyok már rá. Olyan szinten, hogy már a páromat is elkezdtem vele csesztetni. Megkért, hogy ne beszéljünk róla, mert már unja, őt nem érdekli. Akkor a fejéhez vágtam, hogy és nekem miért kellett ezt egy évig hallgatnom? Miért csodálkozik rajta, hogy már utálom. Az volt a reakció, hogy ő engem nem bántott, semmi okom rá, hogy utáljam. Ebben igaza van, de már nem akarok hallani róla. Kidobtam a közös FB-unkról is az ismerősök közül, de a párom barátai, akikkel az ex is jóba lett, tesznek fel közös képeket. Ezekkel a barátokkal mi nem is érintkezünk közösen. Ezt sem igazán értem.
Azt szeretném, ha meghallom, hogy "az ex", akkor ne menjen fel az ideg bennem, hanem lazán le se sz...m. De nem megy. Pár napig bírom, aztán ha meglátom a képét a neten, vagy szóba jön megint eldől bennem a borjú. Olyankor veszekszünk. Tudom, hogy nekem kell ennek véget venni, mert bennem vannak a tüskék, a sérelem.
Volt valaki ebben a helyzetben? Hogy szabadult meg a feszültségtől?
Csupa negatív dolgot mondanak az exről...és ezen húzod fel magad? Képzeld ha agyba főbe dicsérnék...
De milyen tüske meg sérelem van benned? Nem írtál hogy most téged bárki az exxel csesztetne. Após megemlíti hát istenem...
Gondolj ilyenkor arra, hogy nem véletlenül ő az ex és nem te! Valamiért nem jöttek ki egymással. Ha még mindig őt szeretné, akkor nem veled lenne, hanem vele! (Jobb esetben).
Kérd meg nyugodtan, higgadtan (nem kiborulva, sírva), hogy ne említse olyan gyakran, mert téged ez zavar.
Szerintem ez nálad már inkább kicsit "rögeszme" lett (nem ez a legjobb szó, de nem találtam jobbat). Ha már egy kép ilyen szinten felhúz a facebookon, az nem normális!
Tiltsd le a csajt és akkor a barátoknál se látod a képét (ha jól tudom). Ezt a problémát pedig próbáld "elengedni", próbálj lazítani, mert rámehet a kapcsolatotok!
Ui: ez az eldől bennem a borjú" marha jó, még sosem hallottam :D :D :D
Igen, én ezt értem. Csak olyankor felmerül bennem a kérdés, hogy ha velem van, akkor miért került olyan gyakran szóba.
Az én apukám is 2x házasodott meg, és anyukám mondta, hogy apu az egész hosszú házasságuk alatt talán 3x említette meg a volt feleségét. Páromnak ez nem is volt a felesége, csak együtt laktak, még csak gyerekük sincs együtt, mint apáméknak.
Egyszerűen betelt a pohár az állandó "találkoztam M anyjával, felhívott M sógora, képzeld M ott dolgozik, ez az M barátnője... Elegem lett. Utálom a nevét is!
Mikor összevesztünk ezen, azt kiabálta, hogy őt már nem érdekli, nem foglalkozik vele, le se ... Csak mindig jön bennem a kérdés, hogy akkor mi a fenének kell nekem ennyi mindent tudnom róla? Én sosem beszélek az exeimről. Nem vagyunk rosszban velük, ott vannak ahol vannak, remélem boldogok, de nem emlegetem őket. Attól félek, hogy meg fogom utálni emiatt a páromat, pedig nagyon szeretem, ő is szeret engem, csak ez az egy dolog áll mindig köztünk, mint egy bűzös trágyakupac a szép lakás közepén.
3-mas
Igen, ez már nálam szinte rögeszme. Felismertem, és épp ettől akarok megszabadulni, mert rosszul érzem magam tőle. Csak épp nehéz elkezdeni...
Már sportolok, mindent csinálok, működik egy ideig.. aztán megint újra előjön. De már nem akarom!!!
Utolsó vagyok. A legelső választ is én küldtem.
Gondolkozz el azon, hogy miért ő az ex, és miért te vagy a párja. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!