Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Felszínes nők? Könyörgöm! Gyakoris nyivákbanda, miért nem lehet felfogni (több lent)?
NA MOST EZT ÚGY KEZDENEM, HOGY NE VEGYE MINDEGYIK HÍMNEMŰ GYAKORIS MAGÁRA, CSAK AKI A KÖVETKEZŐT HISZI:
Van egy része a férfi felhasználóknak, akiknek minden kommentjéből, nyíltan, velősen meg van fogalmazva: a nő, akinek számít a külső is, felszínes.
De könyörgöm, szerintem nektek is fontos a partner külseje olyan szinten, hogy vonzódni tudj hozzá, és HIGYJÉTEK EL, nem csak az Adoniszokhoz vonzódunk, de a külső is ugyanolyan fontos, mint a belső(számomra 50-50%).
És szerintem Ti is szeretnétek olyan lányt, akihez külsőre vonzódni tudtok.
Tehát, ha számít a külső is, az nem felszínesség...Egy igénytelen csajszival Ti sem szívesen állnátok le.
Ha nem nézel ki jól, megszokhattad volna már a lekezelő stílust. A csúnya fiú nem ember a lányok szemében.
Kérdező, tőlem kértél képet, de nem kapsz, mert éltek már vissza vele. Régen 2x kiraktam ide véleményeket kérve, meg 1x kirakta más is. Összesen 1 db pozitív vélemény volt a sok közül, azt is simán írhatták csak azért, h önbizalmam legyen. (Persze azt hozzá kell tenni, h amikor más rakta ki, direkt ellenszenves szöveget írt hozzá.) Úgyhogy ne legyenek kétségeid, valóban ronda vagyok, és ezért utasít el minden lány. Plusz még ami a képen nem látszik, kicsi is vagyok, ez legalább akkora hátrány.
Magából a szóhasználatból is lehet következtetni a személyiségre.
"Ha nem nézel ki jól, megszokhattad volna már a
lekezelő stílust. A csúnya fiú nem ember a lányok
szemében."
a 'csúnyaságot' némelyest lehet orvosolni,kíváncsi vagyok milyen körökben mozoghattok ti.
Nézd,én sem vagyok mr.Brad Pitt,mégis ember vagyok a lányok szemében,hát nem különös?
64. Ha a szóhasználatot veszed akkor is láthatod,hogy csak a fent említett esetben szoktam szitkozódni,agresszív stílusban írni. A másik dolog,hogy általában megkérdőjelezek dolgokat és mondhatsz bármit,szerintem ez így van rendjén. Amit nem tudnak úgy elmagyarázni,hogy azt meg is értsem,azzal minek foglalkozzak? Úgyse fog működni,mert kétségeim lesznek felőle.
Ha meg már itt tartunk akkor ti is nagyon a plafonon tudtok lenni,főleg amikor én cáfolok meg valamit. Leírtok valami sekélyes közhelyet,én megmondom hogy az nem csak úgy van és onnantól máris én vagyok a fogyatékos,a nyomorék,a menthetetlen stb. Pedig semmit se azért írok,mert a hasamra csaptam és eldöntöttem,hanem mert láttam vagy tapasztaltam.
csak a felfogáson kellene változtatni,nem keseregni,hogy jaj ez,jaj az,hanem változtatni a h.álláson.És napjában a kismillió ilyen kérdés után már elszakad a cérna.Ha esetleg megbántottalak volna(nem pont ezzel) akkor elnézést.
A változás meg nem úgy megy,hogy hétfőn eldöntöm,hogy megváltozok és akkor kedden már teljesen új ember leszek.Ez időbe telik és türelem is kell hozzá.Az meg,hogy egy tanács neked sekélyes közhelynek tűnik,nem biztos hogy az is.
Na55%-os. „genetikailag torz arc” Mi vagy te?A medvedisznó ember? Azt elhiszem ha az írod h nincs baba arcod,de ez……. Amit már írtam:ha magadat nem tudod szeretni,ne várd hogy más szeressen.De egy jó séróval lehet javítani ezen is.
Milyen magas vagy?lehet írtad de elfelejtettem
Ha ember vagy a lányok szemében, akkor nálunk biztosan sokkal jobban nézhetsz ki, még ha nem is vagy Brad Pitt. küldj már képet privátban,eskü nem adom ki.
Te nagyon buta vagy utolsó:D
LE LETT ÍRVA, HOGY NEM VÁRJA EZEKET EL EGY NŐ, CSAK A FELSZÍNES PLÁZACICA.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!