Honnan tudom, hogy Ő az? Honnan lehet tudni, hogy valaki megtalálta azt aki mellett képes elköteleződni?

1. ha ő lenne számodra az igazi, azt már éreznéd, illetve, akkor nem tetted volna fel a kérdést

2. szerintem ha egy pár eljut a szakításig, akkor hiába jönnek újra össze, sosem lesz már ugyanolyan, és számomra nem is az igazi az akivel akár egyszer is szakítottam

3. én hiszek a nagy ő- ben mivel megtaláltam, és egy hónapba se telt, már tudtuk mindketten, hogy megtaláltuk....:)ez az érzés nem változott azóta sem. Összeházasodtunk már egy ideje, és minden a legnagyobb rendben. A veszekedés szót nem is ismerjük.... nem jellemző a kapcsolatunkra.

27/N

" ha ő lenne számodra az igazi, azt már éreznéd, illetve, akkor nem tetted volna fel a kérdést "

Áh, nem igaz. Nem létezik nagy ő, csak sok kis ő. Kétségek merülnek fel, el is bizonytalanodik az ember olykor, szerintem ez teljesen természetes.

"Összeházasodtunk már egy ideje, és minden a legnagyobb rendben. A veszekedés szót nem is ismerjük.... nem jellemző a kapcsolatunkra. "

Érdekelne, mi ez a már egy ideje. Én is évekig voltam ilyen kiegyensúlyozott, veszekedésmentes kapcsolatban, és rájöttem, nem jó. Később kijött az, ami ott bujkált a felszín alatt. Azóta veszekszünk, de sokkal jobb a kapcsolatom. Én 10 éve élek az említett hölggyel, és úgy tervezem, ez így is marad a hátralévő évtizedekben. Teljesen idilli és harmonikus a kapcsolatunk, mégsem használok olyan kifejezéseket, mint a "nagy ő".

Ez nem azért van így, mert egy érzéketlen ember vagyok, hanem mert abszolút tudom, hogy a kapcsolatunk működése sok munka, komoly jellemfejlődés és döntések nyomán jutott ide. Én is voltam bizonytalan, kívántam meg más nőket, de akkor mindig végiggondoltam, hogy ha azt az utat választom, akkor nélküle kell továbbélnem, márpedig azt nem akartam. Ő is bizonytalanodott el, akkor majdnem vége is lett, de végül ő is úgy döntött, hogy én kellek neki.

Ha úgy vesszük, mondhatjuk, hogy akkor ő az ő, de hülyeség azzal traktálni itt minden szerencsétlent, hogy ha ő lenne, már éreznéd. Egyszerűen ez a felfogás annyira felidegesít, hogy az arcom tudnám kaparni. Egyidős vagyok veled, és magamon is tapasztaltam, illetve másoknál is, hogy a hibamentesnek tűnő kapcsolatoknál a 'tűnő' szó a kulcs, mert sokszor a párkapcsolat résztvevői sem vesznek tudomást a hibáikról, vagy csak titkolják. Ha jön egy ember, aki nyíltan kimondja, hogy bizonytalan, akkor a szerencsétlenje hamar meg is győződik arról, hogy körülötte minden párkapcsolat mennyire tökéletes, mindenki milyen magabiztos, ezért ő még bizonytalanabb lesz, miközben sokszor semmivel sem rosszabb az ő magánélete. Én nem kétlem, hogy te 100%-osan eldöntötted, hogy a pároddal fogod leélni az életed, és jól is tetted, mert ezt így kell csinálni, csakhogy attól, hogy valaki bizonytalan, az nem jelenti azt, hogy a párkapcsolata rosszabb a tiédnél, max annyit, hogy kevésbé magabiztos nálad!

Kérdező: ne várj jelekre, SOHA ne akarj mások párkapcsolatából tájékozódni, mert fals információk alapján fogsz a saját sorsodról dönteni. Tulajdonképpen elég egyszerű a helyet: döntsd el, mit szeretnél, és döntsd el, hogy ebbe a párod belefér e. Nincs nagy ő, nincsenek különleges és rettentő sorsszerű kapcsolatok, nincsenek kozmikus döntések a találkozások mögött. Ellenben van a világon emberek egy maréknyi csoportja, akik minden paraméterükben alkalmasak arra, hogy együtt éld le velük az életed. Az, hogy alkalmasak rá, az azt jelenti, hogy akarni is kell, és neked is akarnod kell vele lenni. Neked most ezt kell eldöntened, de az univerzum segítsége nélkül.

Utolsónak üzenném:

Szerintem a kérdező feltett egy kérdést, amire én válaszoltam, úgy ahogy azt én gondolom. Nem mondtam, hogy rosszabb a kapcsolata az enyémnél, sem azt hogy jobb. Azt írtam le, amit gondolok, mivel feltett egy kérdést.

Azt pedig had döntsem el én légy szíves, hogy én hiszek e a nagy ő-ben vagy sem. Te azt mondod nem tartod annak a párod, én pedig azt hogy igen, mert én hiszek benne, te pedig nem. Ez ennyire egyszerű. Ne akard már bebeszélni nekem hogy nincs nagy ő, csak mert te nem hiszel benne... Remélem érted mit akarok mondani.

Azt hogy nem veszekszünk, pedig nem azért van, mert harmonikusnak tűnik a kapcsolatunk, hanem mert az is. És nem azért, mert bármiféle olyan dolog van amit elnyomunk magunkban és majd később kitör... egyrészt nem nyomjuk el, ha problémánk van, hanem megbeszéljük, másrészt ha valaki azt állítja, hogy nincs veszekedés a párkapcsolatában, akkor abba miért kell minden áron belekötni? Hogy biztos van, csak elnyeljük, és ehhez hasonlók.

Egyébként , volt olyan probléma ami a házasságunk alatt merült fel, egymással, és az érzéseinkkel volt gond, sem a kapcsolattal, hanem egy nehéz és fájdalmas dolog...de azt is megbeszéltük, és kitartunk egymás mellett, mivel egyikünk sem hibás azért a dologért...csak az élet így hozta!

Ja és a lényeg! A Problémák megbeszélése, egész egyszerűen nálunk nem a veszekedést jelenti. Az, hogy mióta vagyunk házasok és együtt, itt teljesen lényegtelen. Nem olyan rég óta mint te és a párod. De ettől még nem kell egy kapcsolatot sem leszólni! Felnőtt emberek lévén nem kell veszekedni és ordítozni, ha valami gondunk van. Legalábbis mi nem ezt tesszük mert semmi értelme!

27/N

Félreértettél :). Én egy árva szóval sem szerettem volna a házasságodat leszólni, dehogy. Bocsánat, ha így érezted!

Nem akarom én neked megmondani, miben higgy, csak tudom, egy bizonytalan embernél mennyire károsak tudnak lenni ezek a mondatok. Az együtt eltöltött időt azért emlegettem, mert közel hét-nyolc év párkapcsolat után én már teljesen elkönyveltem, hogy köztünk komoly gond már nem lehet, aztán meg egyszer csak bumm, a szakítás szélén állunk. Egy rakás felszín alatti probléma tört fel, amitől ő is elbizonytalanodott, és ezt nem tudta kezelni, olyannyira, hogy szokás szerint, plátói szinten egy másik srác is képbe került. Akkor ő is pontosan ilyen dolgokat látott bele a helyzetbe: ha így elbizonytalanodik, az nem lehet véletlen. Ha nyolc év alatt soha nem fogta meg így senki, akkor biztosan nem a véletlen műve, hogy ez a fickó meg igen.

Na most a nagy ő elmélet szerint ha a megfelelő emberrel találkoztál, az első perctől az utolsóig tudod, hogy ő az. Én ezzel nem is vitatkozom, csak azt nem mondják, hogy ez csak a te döntésed miatt van így, nem a sors keze miatt. A nagy ő érzés onnan jön, hogy nem AKARSZ mással lenni, nem pedig azért, mert a sors akarta így. Azaz, ha te elbizonytalanodsz, akkor abban nincs semmi ezotéria, csakis TE vagy bizonytalan. Ettől még lehetne a párod tökéletesen nagy Ő, maximum te nem tudod megélni ezt az érzést.

És ilyenkor jön az, hogy a bizonytalan ember tanácsot kér, és jönnek a többiek, akik abszolút azt a hülyeséget sugallják, hogy ez nem rajtad múlik, hanem egyszerűen nem ő a nagy ő. A sok karmikus szakértő beoltja a gondolatot a delikvens fülébe, aki még jobban szétesik. Ugyanez történt a párommal is: minden barátnője sugallta felé, hogy a nagy szerelemben nincs helye ilyen érzésnek. Eleve bizonytalan volt, és csakis negatív megerősítést kapott mindenkitől.

Másfél évig inkább nevezném a kapcsolatunkat tortúrának, mint párkapcsolatnak (bár ebben azért nagyon sok, rajtunk kívül álló ok is közrejátszott). Másfél év után tisztult le benne az, hogy nem kell semmilyen, az univerzumtól jövő jelet várnia, ha egyszerűen velem AKAR lenni. Akkor esett le neki, hogy mi a p1csáért érdekli egyáltalán olyan emberek véleménye, akik nem az ő életét élik. Azóta minden szép és jó, szép lassan újjáépítettünk mindent amit leromboltunk. Az érdekes az, hogy a kiváltó okokat már viszonylag korán felismertük és kezeltük, csak éppen benne addigra meginogott valami, amiről azt hitte, ha ez meginog, akkor mindennek vége, ez pedig majdnem tönkretett mindent.

Kicsit bő lére eresztettem, de a lényeg: a nagy ő érzés belőled fakad. Ha benned ez az érzés meginog, attól még nem az univerzum szól hozzád, hanem csak nálad történt valami, ott kell keresgélni. Az a tündérmese, amit előadtál a házasságodról, a kérdezőnél azt eredményezi, hogy elgondolkodik: basszus, én nem azt érzem, veszekszünk is, vége van. Holott ha megérti, hogy ez csakis kettejükön múlik, akkor simán lehet, hogy egy hónap múlva olyan szerelmes és magabiztos lesz, mint egy kiskamasz.

Ha félre értettem valamit , akkor bocsi. Nem volt szándékos.

De ez a veszekedés dolog is olyan, mint a kapcsolatok. Mindenki másképp éli meg... pl a sógornőm meg a férje, ordítoznak, kiabálnak, anyáznak, csapkodnak , úgy hallottam még lökdösődés is volt ilyenkor...na én ebben nem tudnék élni....a csaj kb minden alkalommal ki akarja dobni a pasit....de a váláshoz meg gyávák, mert szerintem ennek a kapcsolatnak semmi értelme... meg is csalták egymást már...

Nálunk egyszerűen nincs miért veszekedni, mert nincs rá okunk... nem tudom, biztos mutánsok vagyunk:D De mindenki úgy néz ránk mint az ufókra, mikor előkerül ez, hogy sose vesztünk még össze.

De ettől függetlenül úgy gondolom, a veszekedéstől nem lesz egy kapcsolat rossz, csak minden egyes összeveszés egy csepp méreg szerintem... én legalábbis nagyon nehezen viselném...

Az egyetlen amit nagyon nehezen éltem meg, hogy nagyon valószínű, hogy nem lehet gyerekünk, és ez az én hibám...Pedig mindketten akarunk. Úgyhogy nagyon nehéz volt számomra, amikor arról beszéltünk, és mondtam a férjemnek, hogy ha úgy gondolja...esetleg más nővel még lehetne gyereke. Nagyon fájna, de megérteném ha elhagyna ez miatt. De nem akart. Rögtön rávágta hogy neki nem kell mástól gyerek...

De ezt sem veszekedve beszéltük át... hanem megbeszéltük:)

A nagy Ő pedig tényleg olyan, hogy az ember vagy érzi az elejétől, vagy nem... csak te azt írtad hogy olyan biztos nincs....

Ezért éreztem úgy mintha le akarnál beszélni, hogy pedig nincs is:)

"Ha félre értettem valamit , akkor bocsi. Nem volt szándékos. "

Ha félreértetted, akkor valószínűleg félreérthetően is fogalmaztam :).

"De ez a veszekedés dolog is olyan, mint a kapcsolatok. Mindenki másképp éli meg..."

Pontosan ezt akartam én is mondani. Úgy éreztem, azt gondolod, egy kapcsolat működőképességének mércéje, hogy mennyi a veszekedés, pedig egyszerűen mindenki más. Láttam én olyan kapcsolatot, ahol annyira temperamentumos volt mindkét fél, hogy folyton összevesztek, mégis abszolút jó volt a kapcsolatuk. Egyszerűen csak indulatosabban és hangosabban mondták el ugyanazt :D.

"a sógornőm meg a férje, ordítoznak, kiabálnak, anyáznak, csapkodnak , úgy hallottam még lökdösődés is volt ilyenkor...na én ebben nem tudnék élni....a csaj kb minden alkalommal ki akarja dobni a pasit..."

Na ez gáz, ez már más tészta. Veszekedés és veszekedés között is ég és föld a különbség, és a végkicsengés mondja meg, hogy az adott veszekedések milyenek. Ha az összezörrenésnek megegyezés a vége és nem marad tüske senkiben sem utána, valamint van változás is, akkor semmi gond. Én - bár nem túl gyakran - össze szoktam veszni a párommal, de soha nincs harag belőle. Nem bántjuk meg egymást és nem zárjuk le a témát addig, míg valamelyikünkben megbeszéletlen kétely van. Az előzőleg említett mélypontunkban viszont pontosan az volt a kétségbeejtő, hogy volt néhány olyan probléma köztünk, amivel kapcsolatban képtelenek voltunk egyezségre jutni, és minden áldott nap lejátszottuk ugyanazt a veszekedést, és mindig sértetten és megtörten álltunk fel a veszekedésből. Ez a veszekedés rossz veszekedés, mert a célját nem éri el, ellenben jókora törést hagy a felekben.

"Nálunk egyszerűen nincs miért veszekedni, mert nincs rá okunk... nem tudom, biztos mutánsok vagyunk:D"

Dehogyis :D. Mint mondtam, sokáig nálunk sem volt semmilyen komolyabb vita, viszont nézeteltérés előbb-utóbb minden kapcsolatban van. Ezek megoldásának eszköze a kommunikáció, a vita és veszekedés pedig az érzelmekkel tarkított kommunikáció egy formája. Ez az eszköze az akarat és az érzelmek kimutatásának. Ha ilyen parázs viták nincsenek egy kapcsolatban, annak két oka lehet: az egyik eshetőség, hogy az egyik fél alárendelt, és alázatosan elfogadja a másik döntéseit (még ha csak időszakosan is). A másik pedig, hogy nincsenek nézeteltérések. Na most én szó nélkül elhiszem neked, hogy ti a másodikba tartoztok, viszont ha most nincsenek is ellentétek, előbb-utóbb biztosan lesznek. Akkor fog kiderülni, hogy valamelyikőtök elkezd nyelni, vagy pedig vitatkoztok. Ezt meg lehet tenni mindenkinek a maga temperamentumában, mert veszekedni nem csak üvöltözve, sértegetve és törékeny dolgokat dobálva lehet :D.

"De ettől függetlenül úgy gondolom, a veszekedéstől nem lesz egy kapcsolat rossz, csak minden egyes összeveszés egy csepp méreg szerintem..."

Lehet kulturáltan is vitatkozni, veszekedni. Ha az ember nem megy bele az érzelmi adok-kapokba, nem kezdi el sértegetni a másikat, akkor az tényleg nem mérgezi a kapcsolatot. Nekünk csomószor nagy nevetésbe torkollik egy idő után a vita, majd egy higgadtabb befejezésbe. Ha kígyót, békát köpködnek egymásra a "szerelmesek", az egy iszonyú szánalmas dolog, és az valóban csak tüskéket és sebeket hagy hátra.

"A nagy Ő pedig tényleg olyan, hogy az ember vagy érzi az elejétől, vagy nem... csak te azt írtad hogy olyan biztos nincs...."

Valóban azt írtam, hogy nincs, de nem úgy értettem, hogy lehetnél bárkivel is :D. Ahogy fentebb is kifejtettem: te döntöd el, ki a nagy ő. A nők megdöbbentően nagy hányada úgy kezeli ezt a nagy ő dolgot, mintha ez egy kozmikus igazság lenne, és a sors lenne a rendezője a dolgoknak. Abban az értelemben igenis létezik nagy ő, hogy találhatsz olyan embert, akire azt mondod, igen ezt kérem életem végéig. Ilyen értelemben nyilván én is mondhatnám, hogy a párom a nagy ő, csak az általánosan használt fogalommal nem vagyok hajlandó közösséget vállalni.

Mert mit is eredményez ez? A nő azt hiszi, az igazi, a nagy ő úgy passzol majd mellé, mint egy csavar az anyába. A nagy ő mellett minden tökéletes, minden örökre rózsaszínű, a felhők vattacukorból lesznek, a verebek meg szivárványt finganak. Pedig nem, egyetlen kapcsolat sem alanyi jogon jó, mindegyikért tenni KELL. A nő azt hiszi, ha a rosszul kezelt problémák miatt mélypontra jutnak az érzelmei, az azt jelenti, hogy az univerzum üzent: nem ő az. Na ez borít ki, ezért mondom, hogy nincs nagy ő, nincs ilyen, hogy 'már érezned kellene'. A nagy ő pontosan abban a pillanatban válik nagy ő-vé, amikor annak kezded érezni, a nagy ő-t te teremted! Ugyanarról beszélünk egyébként, csak az ok-okozati szerepeket látjuk másképp.

Egyébként én semmiről sem akartalak lebeszélni egy dolgot kivéve: te se akarj másokat meggyőzni arról, hogy addig ugráljanak kapcsolatról kapcsolatra, míg valaki mellett nem érzik, hogy ő lenne az. Egyszerűen ez nem így működik, a sok hülye meg minden mélypontnál menekülőre fogja a dolgot.

"Az egyetlen amit nagyon nehezen éltem meg, hogy nagyon valószínű, hogy nem lehet gyerekünk, és ez az én hibám..."

Ezt nagyon sajnálom :(. Egyébként ha az alatt, hogy a te hibád, pusztán azt érted, hogy nálad van a testi probléma, akkor az nem a te hibád! Feltételezem legalábbis, hogy erre gondoltál, és nem arra, hogy mondjuk, fiatal korodban volt egy rakás abortuszod, ami ezt okozta volna. A nagyon valószínű viszont ezek szerint nem biztost jelent, úgyhogy sok sikert, próbálkozzatok, hátha.

"De ezt sem veszekedve beszéltük át... hanem megbeszéltük:) "

Nem mintha az érdemeiteket akarnám csökkenteni, de ez nem is veszekedés tárgya :).