Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van még valaki aki így gondolkozik még az ismerkedésről és a kapcsolatokról mint én, mint én?
Húszas éveim közepét taposom, barátnőm 2 éve nincs.
Jelenleg nem érzem rosszul magam egyedül, bár egyre jobban érzem, hogy nem jönne rosszul, ha mégis lenne mellettem valaki. Most jön a
lényeg:
Valamiért az egyéjszakás kalandok nem nagyon érdekeltek.
Prostihoz nem megyek. Szexért minek fizetni, ha azt ingyen is megkaphatom.
Inkább kapcsolat párti vagyok, de nem abban a formában, hogy nélkülem nem mehet az illető hölgy sehova sem, ha épp valami miatt nem tudok menni vele. tiszteletben tartom ha vannak ismerősei barátai. Viszont én is elvárom ugyan ezt fordított esetben.
A házasság olyan dolog számomra amit egyszer akarok meglépni az életben. Azt is csak minimum 4- 5 év múltán.
Fontos, hogy a szexen kívül legyen még valami plusz is amiért érdemes együtt lenni, illetve együtt építeni egy közös életet.
Nem érzem azt hogy minden nőnemű lényt meg kellene hódítanom. Nehezen is találok olyat akire azt mondom, hogy "húha nem lenne rossz vele". Emiatt is estem már pofára nem is egyszer. De ismerkedni, beszélgetni természetesen szeretek, de van olyan időszakom amikor nem bírok megmukkanni sem.
Az ismerkedésről még annyit,hogy nem vagyok az a beszari típus, csak nem akarom azonnal rávetni magam senkire.
Szeretem megfigyelni a gesztusait, a beszédjét stb. a lánynak. Figyelni vajon én is bejövök-e neki. Érdekel milyen ember is az az illető az aki tetszik. Aztán minden további dolog jöhet szépen fokozatosan.
Én kb ugyan ezt gondolom erről a dologról :)
22 N
Szerintem te is flegmatikus személyiségtípus vagy mint én, jellemző, hogy nem nem vagyunk túl beszédes fajta, de szeretünk embereket megfigyelni és jó emberismerők vagyunk, legalábbis én annak tartom magam. Na meg én is szeretek olykor egyedül lenni és külön programot csinálni, vallom, hogy nem kell mindig sülve főve együtt lenni a partnerrel.
Volt barátnőmmel emiatt nem is nagyon passzoltunk, ő totális kapcsolatfüggő volt, nélkülem kb. semmit nem tudott magával kezdeni, ha behívta a barátnője városba beszélgetni, lazulni kicsit oda is csak velem akart menni, ha én nem akartam inkább lemondta.
26F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!