Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek ez ideiglenes változás, vagy most már örökre ilyen marad?

Figyelt kérdés
Kicsit több, mint 5 hónapja vagyunk együtt. Az első pár hónap vegyes volt, mentünk erre-arra de sokat veszekedtünk. egy ideje már nem megyünk sehova, de a veszekedések ritkultak. (Régebben naponta veszekedtünk, most heti egyszer). A veszekedések gyakran végződtek úgy, hogy a barátom egy kocsmában kötött ki, megivott egy sört, legfeljebb kettőt, majd visszajött hozzám. Nem volt részeg, de sokszor megbántott. Szeretem, szerelmes vagyok belé, nem akartam elhagyni. Azt hittem meg fog változni. Próbáltam vele leülni beszélni, nem sikerült. Már annyira elromlott a kapcsolatunk, ha lett volna egy férfi aki el akarna hódítani tőle, sikerült volna neki. Épp a "legjobbkor" megjelent ez a férfi (srác). Kb. 2 hete ismerem, azóta háromszor találkoztunk (nem randi!), de folyamatosan levelezünk. Az utolsó találkozásunkról tudomást szerzett a barátom (ez volt kedden), azóta teljesen megváltozott. Figyel rám, beszélgetünk, érdekli hogy telt a napom, ha akarom sétálhatunk egy nagyot stb. Szerintetek ez csak átmeneti állapot, vagy végre felnyílt a szeme, és nem akar elveszíteni? Tudom, hogy ez majd ki fog derülni, de a srácot sem szeretném becsapni. Azt mondta, szívesen vár rám, egy ideig. Nem akarom véglegesen elküldeni, de hitegetni sem. A barátomat szeretem, és ha továbbra is ilyen figyelmes lesz, vele maradok.
2009. okt. 8. 16:59
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:
Utolsó igen bölcs tanácsot adott, fogadd meg!
2009. okt. 8. 21:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 A kérdező kommentje:
Ez a kedvétől függ. Ha ideges, mindenkit szíd. Ha jó kedve van, nem mond semmit.
2009. okt. 9. 17:46
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!