Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tennétek a helyemben,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tennétek a helyemben, nagyon nehéz?

Figyelt kérdés

Ott kezdem, hogy a párommal 6 éve vagyunk együtt, néhány éve együtt is élünk. Az elmúlt év novemberéig jó volt a kapcsolatunk (mindent beleértve), amugy együtt tervezzük/tük az életünket.Külföldön dolgozunk, hogy tudjuk házat venni, legyen pénzünk, hogy családot tudjunk alapítani.Közösen gyüjtjük a pénzünket, közös autónk van, stb... Néha úgy érzem, hogy szeretem, de már egyre ritkábban, már semmi nem olyan mint régen. A nemi életünk is eléggé megromlott (nem kivánom már , pedig szerintem mindketten jól nézünk ki).Régen csak vele tudtam volna elképzelni az életemet.


De most ez már megváltozott. Ahol dolgozunk télen, van egy munkatársam, akit novemberig nem birtam, sőt unszimpi volt! De ő is máshogy kezdett viszonyulni hozzám, és én meg elég nyitott ember vagyok, ezért én is sokat beszélgettem vele. Aztán ahogy teltek múltak a napok, kedztük egymást egyre jobban megkedvelni. Ő egy eléggé mosolygós és jókedvű ember, én meg imádom az ottani munkát+ az embereket, ezért rajtam is mindig látszik, hogy jól érzem ott magam.Szégyellem bevallani, de nekiálltunk föltölgetni. A párom nem, de más már észre is vette, de nem volt nehéz mert egymás társaságában "kivirultunk" mind a ketten. Hozzáteszem, hogy ő is párkapcsolatban él és nem magyar nemzetiségű. Szóval 2 hónapja már nem találkoztunk, és az első perctől kezdve hiányzik, alig várom, már, hogy találkozhassak vele.



Mikor elköszöntünk egymástól (ott volt ugye a párom is), láttam rajta hogy meg volt illetődve, két szelid puszi volt, legszívesebben megöleltem volna, mert már akkor tudtam, hogy hosszú ideig nem fogom látni.


Neki nem tudom mik az érzései, egyeltalán vannak e.



Köszönöm, ha leírjátok a véleményeteket!


23F/25N 26F


2013. jún. 4. 11:58
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Ilyen múló fellángolások egész életed során lesznek. Azt tanácsolom, hogy tarts ki a párod mellett, legyél hűséges hozzá, ha nem adott okot az ellenkezőjére. De új kapcsolatba csakis úgy kezdj, ha már lezártad az előzőt, így fair.
2013. jún. 4. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem hamarabb azt tisztázd magadban hogy szereted e még a párodat vagy sem?Még éri elhagyni egy olyan személyért aki nem biztos hogy ugyan úgy érez irántad mint te.,-?Gondolkozz,aztán dönts.
2013. jún. 4. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Állíts magadban egy listát, miért jobb az egyik, mint a másik. Szerintem úgyis arra jutsz majd, hogy a meglévő párod az igazi.
2013. jún. 4. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem,tisztázzátok az érzéseiteket aztán majd meglátjátok érdemes-e közös terveket szônötök.A pároddal is lekellene ülnöd beszélni,hiszen egyértelmû,hogy már nem vonzódsz hozzá.Talán megfontolhatnád a különválást....Sok sikert az új pasihoz!
2013. jún. 4. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
100%

1-el értek egyet!

Tapasztaltam az érzést már én is. De hidd el, csalóka. A másik embert nem is ismered annyira még, hogy el tudd dönteni reálisan hogy mi az amit a valóságban érzel iránta. Jó érzés tudni, hogy másnak is tetszel, a titkos kapcsolat is feltüzel egyeseket, de az ilyenek legtöbbször már az elején halálra vannak ítélve.

Ha elhagyod a párod miatta, időd sem lesz hogy tisztázd a gondolataidat és pihenj, mert ott lesz a másik folyamatosan. Hidd el, ez így nem jó. Szüntesd meg a titkos "viszonyt"!

2013. jún. 4. 12:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:

Nincsen titkos viszony! Nem történt semmi!

Hiszen nem tartjuk a kapcsolatot!

De mi van akkor, ha tényleg nem a mostani párommal kell leélnem az életem!Régóta olyanok vagyunk mintha barátok vagy tesók lennénk. Ő az első komolyabb kapcsolatom, és neki is én! Egy életem van csak! Lehet, hogy ha vele maradok, nem leszek boldog, mert eddig sem voltam teljesen az. De honnét tudjam, hogy valaki mással boldog lehetek e? Szóval nem tudom!

2013. jún. 4. 12:28
 7/10 anonim ***** válasza:
Ha így látod, akkor tégy úgy ahogy jólesik. Nem kell senki véleményét elfogadni, mert végülis a saját életed, azt teszel vele ami jólesik.
2013. jún. 4. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
6 év együttlét alatt normálisnak veszed, hogy van kapcsolatod. A párod tud ezekről amiket itt leírtál? Szerintem közöld vele, hogy most egy kicsit elhidegült a kapcsolatotok. Kérdező, kicsit érezd magad a párod bőrébe bújva. Neked hogy esne ha a párod kezdene el flörtölgetni nőkkel a hátad mögött?
2013. jún. 4. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Ő nem tud róla, és gondolom rosszul esne neki. De ha jövö márciusban is így érzek még,akkor változtatni fogok. Én csak boldog szeretnék lenni!
2013. jún. 4. 21:42
 10/10 anonim válasza:
Én a helyedben először a mostani kapcsolatomat nézném, és nem hasonlítanám a másikhoz. Boldog vagy vele? Teljes szívedből szereted? Kielégít? Csak tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket. Gondold végig a dolgokat. Ha úgy gondolod, hogy nem megy dolog ( amásik férfitól függetlenül) akkor nem megy és kész. Ezután kezdj el gondolkodni a másik pasason, ismerkedjetek és majd meglátjuk mi lesz :)
2013. júl. 11. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!