Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti hogyan éltétek túl a szakítást? (bővebben lent. )
Másfél éve voltunk együtt a barátommal, de az elmúlt három hónap nem ment túl zökkenőmentesen... Ő első éves egyetemista én még gimis. Az első nagy szerelem volt.. Nekem minden csak körülötte forgott, de Ő nem így volt vele..Egyetemi programok, haverok, bulik... és egyre kevesebb ideje volt rám. Nem tetszett, hogy csak egy héten egyszer/kétszer találkoztunk, mikor Ő itt lakott a szomszéd utcában... Azt akartam, hogy olyan legyen minden mint tavaly, amikor még ő is gimibe járt és nagyon sok időt töltöttünk együtt.
Én indítottam el ezt az egészet, a szakítást, azzal, hogy elmondtam neki, hogy ez nem tetszik, nem normális. Beszélgettünk, és azt mondta, hogy neki túlságosan is fontos ez a pár év, élvezni szeretné és nem szeretne lemondani egy programot sem. Mert a délután 3-4 órájában amit együtt szoktunk tölteni, nem tudtam olyan jó programot kitalálni mint a bulik, iszogatás, stb.. Csak a szokásos dolgokat mint pl: mozi, fagyizás, séta, filmnézés... és ezek már unalmasak voltak. Azt mondta, hogy szeret és nem akar elveszíteni, de a szerelem már elmúlt és ha több ideje lenne szívesen lenne velem, de sajna nincs... Én meg nem tudok velük elmenni a bulikba mert másnap 8-kor suli... A hétvégéket meg a családjával szokta tölteni.
Már két hete, hogy szakítottunk..és nagyon hiányzik. Mert annak ellenére, hogy azt mondta, hogy már uncsi velem, nem olyan mint régen, megváltoztak a dolgok, hogy már nem szerelemből szeret és, hogy inkább tölti az idejét másokkal mint velem, én nagyon szeretem őt!! Megköszönt mindent, a velem töltött időt, a legeslegjobb tavalyi évet és azt mondta sohasem felejt el. De vége..
A legrosszabb eddigi két hetem volt, ha csak rá gondolok sírok, nincs étvágyam és nem tudok aludni se. Félek az álmoktól, azoktól az álmoktól ahol még együtt vagyunk, minden szép. Kihasználok másokat, a barátaimat, nem szánt szándékkal de mégis megteszem... Valahogy nem élek azóta... és nem tudom, hogy mit tegyek. Megpróbáltam sokkal több időt tölteni társaságban, hogy addig se gondoljak rá, de nem megy mert csak arra tudok gondolni, hogy mennyivel jobban éreztem magam Vele. Talán ami a legjobban hiányzik azok a beszélgetések...hogy nincs kinek elmondanom, hogy milyen napom volt, hogy mi történt, vagy hogy csak úgy rám írjon, kedvesen és mert érdekeltem. Vagy az SMS-ek, amik mindig feldobták a napom.
Nekem Ő volt az első! Nem az első barátom, az első szerelmem. Nem tudom elengedni, de vége!.. Elhagyott, és a legrosszabb, hogy nem egy másik lányért. Tényleg szeretem Őt! Szívből szeretem! De nem tudom, hogy hogyan fogom ezt túl élni... Volt már valaki hasonló helyzetben?? Meddig tartott mire kiheverte? Mert én most nem tudok józan ésszel gondolkodni, tudom, hogy egy fiú sem érne megy ennyit, hogy hagynom kéne, mert nem is volt igaz szerelem, mert ha az lett volna nem ért volna véget. Csak nagyon fáj.. Lécci segítsen valaki, mert úgy érzem bele őrülök..:'(
17/L
(kicsit hosszúra sikeredett, előre is bocsi, de nagyon sokat segítene ha írnátok)
válasza:Szia
Én tudom mit érzel átéltem ez nem is 1x.
Annyit tudok neked mondani,amit magamnak is próbáltam,hogy ha begubbadsz a gép elé és a saját lelkedet pusztítod nem lesz jobb,sőt hidd el rosszabb lesz.Írhatnám azt is,hogy az idő...de mennyi idő...sok-sok sajnos. Ha van barátnőd próbálj barátkozni,jönni-menni és így valamivel könnyebb és nem fáj annyira. De semmiképp ne keresed,ne hívd semmi.Ha szeretett már pedig szeretett,lehet rájön mit vesztetett,ha nem akkor soha nem is volt a tied igazából. Kitartást és átélem a helyzetedet,mert én is voltam így.
UI: Tudom most ez nem a legjobb tanács,de hidd el könnyebb sokkal ha van melletted másik férfi,ezt 9 év tapasztalata alapján mondom.
válasza: válasza: válasza:Mi osztálytársak voltunk az exemmel anno, együtt ballagtunk és együtt kezdtük az egyetemet (más-más városban). Nekünk ez hatalmas váltást jelentett, hiszen nap mint nap találkoztunk, nem lógtunk egymás nyakán, de azért még is ott voltunk a másiknak. Aztán hirtelen már csak hetente, kéthetente lett találka. Mindketten belevetettük magunkat az egyetemi életbe és megbeszéltük jó félév után, hogy ez így közöttünk már nem fog működni. Nem volt egymásra időnk, telefonon tartottuk a kapcsolatot, ha hazajöttünk, a családjainkkal is kellett lenni kicsit, szóval össze egyeztethetetlenné vált az egész. Amúgy is sokat veszekedtünk már, jobbnak láttuk így. Én mondtam ki végül, hogy legyen ennyi, de az első hetek azzal teltek, hogy teljesen irreálisan láttam a világot. Eszeveszettül hiányzott az, amilyenek az elején voltunk, de tudtam, hogyha visszakönyörgöm magamat sem lesz már olyan soha semmi, ez tartotta bennem a lelket, hogy ne hívjam fel! Az első pár hetet nagyon nehéz volt kibírni, szerencsére éppen vizsgaidőszak volt és olyan típus vagyok, aki beletud temetkezni a tanulásba rendesen.
Következő félévtől dolgoztam és elkezdtem úszni csak úgy hobbiból, ígg gyakorlatilag olyan hulla fáradtan értem haza nap mint nap, hogy már időm/kedvem sem volt gondolkozni. Napról napra éltem, aludtam, suli, tanulás, meló, úszás, alvás... Több mint félév eltelt, mire újra tudtam mosolyogni és rájöttem, hogy valójában átvészeltem és ezt csak is magamnak köszönhetem. Akkor kicsit büszke voltam és újra tudtam mosolyogni. :) Még eltelt pár hónap, mire abszolút boldognak éreztem magamat már egyedül és úgy éreztem, hogy ha úgy alakul már nyitott lennék egy új kapcsolatra is és majd egy év magány és "kiheverés" után meg is ismerkedtem a jelenlegi párommal. Vele sem felhőtlen a kapcsolatunk, de megvagyunk már másfél éve. :)
Szóval rohadt hosszú lett, de az én sztorimmal csak arra akartam rámutatni, hogy te még a "gyász" időszakot éled szerintem, amikor még minden nagyon sötét. Sírd ki magas, nézz romantikus filmeket és zokogd végig, hogy neked ez most nem jött össze... Aztán ha úgyérzed már gáz ez az önsajnálat, akkor rázd meg magad és igenis, komolyan határozd el, hogy holnaptól minden más lesz! Keress olyan programokat, amik kifárasztanak, még is élvezettel csinálod (nekem ez volt az úszás). Ami alatt cikáznak a gondolataid, de mire hazaérsz úgy érzed kiadtál magadból minden sz*rt! Élj ennek és a barátaidnak most egy darabig, tereld a gondolataidat, kezdj el olvasni egy jó könyvet, aztán majd csak úgy elrepül az idő és azt veszed észre, hogy kezdesz észrevenni más srácokat is az utcán. :) Akkor már tudhatod, hogy jó úton haladsz!
Kitartás!
22/L
válasza:én úgy lettem túl rajta, hogy az összes szabadidőmben eszméletlen mennyiségben sportoltam.
tapasztalat, a testi fájdalom el tudja nyomni a lelkit.
pozitív mindenképpen, hogy a végére már lazán lefutottam fél órát kifulladás nélkül, az egyhuzamban 1500 felülést nem is számítva.
meg ultradögös testem is lett.
leköt, lefoglal, kifáraszt, nincs időd agyalni.
most már nincs időm, mert már dolgozok, de a munkám is fizikai és az is ennyire leköt.
ha máshogy nem megy, ezt kell csinálni.
én elvesztettem a barátaimat, mert elegük lett belőlem, úgyhogy nem is maradt más alternatíva.
1. válaszoló nagyon nagyon szépen köszönöm a válaszod! Megpróbálok úgy tenni ahogy mondtad.
2. válaszoló, csak egy példa: Osztálykiránduláson, a legjobb fiú barátommal aludtam (persze nem volt semmi olyan) azért, hogy ne sírjak egész este a szakítás miatt. Nem vagyok büszke rá főleg azért, mert ezt nem mondtam el neki, és tudom, hogy ő fülig szerelmes belém.. :/ de ez csak egy példa a sok közül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!