Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Tanácsot szeretnék. Exbarátnő. Milegyen? (sokszöveglent)
Még 5 hónapja szakítottunk a barátnőmmel. Illetve dobott azzal az "okkal" hogy nem beszélünk eleget. Én továbbra is szerettem, de nem is nagyon tudtunk találkozni. A nyár elején msn-en beszélgettünk, kiderült, hogy megbánta a szakítást, mert az agyára halgatott, nem pedig a szívére. Akkor én hoztam egy döntést. Megmondtam neki hogy egyenlőre nem lehet semmi sem több okból. (azért tettem ezt,mert ugy gondoltam hogyhátha a nyáron talál magának valakit akivel boldog lehet, mert a nyarat távol töltöttem és az úgy nem lett volna jó neki)
Elérkezett a szeptember, ujra közel kerültünk. Úgy tudtam, hogy nem talált magának senkit sem. Utolsó héten még beszéltünk msn-en, akkor is megerősített abban hogy szeret. Majd találkoztunk...bennem megerősödött,hogy még mindig ugyanugy szeretem. Most meg kitalálta hogy nem tudja mit érez meg hogy van még valaki, meg eddig is volt valaki, aki iránt érez még valamit.
Most mit tegyek? Adjam fel? Küzdjek? Probálkozom már egy ideje de nem ugy tünik mint aki akarja. Én meg...részben azt akarom hogy ha lehet legyen boldog, ha azzal a gyerekkel, akkor azzal, vagy inkább velem.
Mit gondoltok?
Jah én vaygok az utolsó válaszoló is és most olvastam újra ezt a posztot...érdekes kapcsolat lehetett akkor de mostmár szerintem lehet h már nem vagytok együtt....
Ha túl sokminden történt egyszerre az érzelmi kavaródásokkal
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!