Félek hogy nem kellek neki. Vagy csak tulreagálom a dolgot?

ma 00:25

Persze aztán szerencsétlen gyereknek az apja majd meghal 15 éves korában. Az egy dolog, hogy képes egy férfi 55 évesen is megd*gni akármilyen nőt, de az más kérdés, hogy a gyerek szempontjából ez normális e. 30 egy-két éves korig azért nem ártana apának lenne.

Kérdésre rátérve nektek kell tudni. Ha azt mondja majd és csak halogatja, akkor konkrétan ülj le vele és beszéljétek meg. Egyébként még simán ráértek pár évig. Az más kérdés, hogy megértem te már szeretnél megállapodni.

Egyébként nem 100%-ig kapcsolódik a te kérdésedhez, viszont érinti a házasságot, és sok itt elhangzott gondolat, tapasztalat neked is hasznos lehet:

http://www.gyakorikerdesek.hu/szerelem-szex__parkapcsolatok_..

30 éves korig???

Én most vagyok 26. Hál'istennek kibújtam egy ragaszkodó barátnő szorításából, aki el akarta magát velem vetetni. Szóval közel 4 évem lenne, hogy találjak egy nőt és elvegyem??? Teljesen esélytelen!

Arról nem beszélve, hogy az egzisztenciámat most kezdem kiépíteni igazán. És semmi más nem létezik csak a munka. Azonkívül biztos, hogy kerülni fogom a komoly kapcsolatokat még jó pár évig.

Másrészt vajon ugyanolyan lehetőségeim vannak-e így 25 évesen 0 egzisztenciával? Vagy 35-40 évesen, lakással, kocsival, és nem utolsó sorban rengeteg tapasztalattal? Vajon mi az értékesebb egy nő szemében? Egy 25 éves ember, aki számára csak a munka létezik (részben kényszerből). Vagy egy 40 éves, aki évi 20 milliót keres, és minden helyzetet nyugodtan tud kezelni. A gyereknek meg elég a 18 éves szülinapjáig életben maradni.

Nekem elegem van ezekből a 40 éves korig megállapodni nem akaró fiatal?emberekből. Már túl vannak mindenen, összeköltözés, a 19 éves bölcs még a gyereken is túl akar lenni,mire méltóztatik eldönteni, akarja-e annak anyját. Hát ez a női nemre nézve megalázó. Csakhogy ott a böki, hogy a nők döntő többsége meg belemegy ebbe a felállásba.

Én összeteszem a kezem, hogy annak idején találtam egy 24 éves férfit, aki férfi volt a talpán, rövid udvarlás után megkérte a kezem, elvett, intenzíven szeret és ragaszkodik hozzám azóta is. Sajnos ritkaság. Együtt küzdöttük végig az egzisztenciateremtést, a gyereknevelést is együtt gyűrjük.

A 19 éves bölcsnek üzenem, hogy egy gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha az anyja és az apja egy szilárd egységet képez. Olykor előfordul, hogy válnak egy-egy osztálytárs szülei. A mieink ilyenkor aggódva kérdezik: anya, ti ugye nem fogtok elválni? Milyen lenne erre azt válaszolni: Kislányom, ezt sose tudhatjuk... Vagy azt mondaná az apja, hogy én még keresem, kivel is akarok majd házasságban egyre nagyobb felelősséggel egységet alkotni...

ma 03:14

Elég bántó, amit írsz. Úgy gondolom, az én válaszom két dologból állt: egy adag jóindulatból, és egy adag a jellememből származó hibából. Te ebből kiszipolyoztad a jóindulatot. Biztos nagy szükséged volt rá. És mivel töltötted ki a jóindulat helyét? Haraggal, váddal és ítélettel.

Erre nagyon nehéz jó szívvel válaszolni. Miért tegyek bele jóindulatot, ha azt ismét elszipolyozod? Nagyon, nagyon nehéz ezt a hozzáállást becsülni.

Az a baj, hogy ráadásképp akkora ellenmondásokat hagytál az érvelésedben, hogy egy fejletlen logikával rendelkező ember is simán hiteltelenné tenne egy vitában. Ezt a magas labdát kihívás nem lecsapni.

De nem kötök bele egyelőre ezekbe, mert nincs értelme.

Ezt viszont nem hagyhatom szó nélkül: hol írtam én, hogy túl akarok lenni a gyereken, mielőtt megházasodom? Eszemben sincs ilyesmi, nem is tervezem. De nem is az a probléma, hogy így értelmezted azt, hanem azt, hogy ezt számodra romboló tényezőnek érzed. Képzeld el, hogy én is voltam gyerek. Nem is olyan rég. Idősebb vagy, és úgy tűnik, el is felejtetted, mit jelent gyereknek lenni. Pedig a kiszolgáltatottság érzését nagyon is ismerheted, ez kitűnik a szavaidból. Végletesen kiszolgáltatottnak érzed magad. Egyáltalán nem véletlen, hogy 19 évesen már egy ideje nem élek a szüleimmel. Ők pedig ma is "boldog házasságban" élnek. Talpig férfi és talpig nő, mondhatom.

"A 19 éves bölcsnek üzenem, hogy egy gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha az anyja és az apja egy szilárd egységet képez."

Ez nagyon igaz. De szilárd egységet nem lehet két félből alakítani. Ahhoz, hogy egy gyermek biztonságban érezhesse magát, ahhoz két egész szülő kell. A két félből gyúrt biztonságot hamar kikezdi az idő. És nem árt tisztában lenni vele, hogy ez bizony elültetheti a gyermekben a depresszió és a paranoia magját. Inkább legyen valaki szar és béna szülő, mint hogy megjátssza, hogy Ő nagy, erős és rendíthetetlen. A gyermeknek fokozatosan egyre inkább realizmusra van szüksége. A szülők egészségtelen világnézettel és önképpel ezt képtelenek lesznek megtanítani a gyermeknek, hogy hogyan legyen reális. A legtöbb szülő teljesen kiszámíthatóan viselkedik, és ezt a gyermekek általában már 4-5 éves korban teljesen felismerik. Szánalmas látni, hogy az iskolás korú gyerekek dróton rángatják a magukat magabiztosnak, erősnek mondó szülőket. Ezt én a saját gyermekkoromban tapasztaltam. Végig ezt csináltam. Ők pontosan azt szajkózták, mint amit te szajkózol most. Én meg füttyentettem, és ők jöttek, mint a pincsikutya. Az érzelmeik és tetteik teljesen kiszámíthatóak voltak. Persze kis gyermekként ezt nem ismertem fel, csak azt láttam, hogy nekem a kisujjam sem kell mozdítani, a legkisebb kockázatot és felelősséget sem kell vállalni, és a számba repül a sült galamb. A szüleim kívülről rettentő büszkék voltak magukra. De apám soha nem mert egyedül velem maradni. Persze ők is tudták, hogy mit csinálnak, csak nem tettek ellene semmit. Rémesen befolyásolható emberek. Persze anyám egy idő után már nem bírta elviselni a bűntudatot, és ezt úgy kompenzálta, hogy engem vádolt a helyzetért. Rendszeresen zsarolt érzelmileg, amikor egyedül maradtunk, gyakran meg is vert. Ő, a magabiztos, nőies nő, aki attól lett nőies, hogy elvette feleségül egy férfias férfi, aki talpig férfi.

"Olykor előfordul, hogy válnak egy-egy osztálytárs szülei. A mieink ilyenkor aggódva kérdezik: anya, ti ugye nem fogtok elválni?"

El sem gondolkoztál azon, hogy a gyermekeitek miért kérdeznek ilyeneket? Nagy hibát követsz el azzal, hogy a gyermeket egy öntudatlan, intelligens gondolkodásra és érzelmekre képtelen, emberi vonásokat nélkülöző lénynek tekinted. A gyermek is ugyanabból a sárból van gyúrva, mint a férfi és a nő. Csak még nem rendelkezik azzal az időelőnnyel, amivel a szülei. A felelősség az én szememben azt jelenti, hogy ezt az időelőnyt nem vesztegetjük el.

Az előbbi hozzászólásodból az jött le nekem, hogy szoktál gondolkodni, sokkal inkább mint a kortársaid, amit nagyra értékelek.

A szüleid kiszámíthatóságával miért éltél vissza olyan csúnyán gyerekkorodban? Szerintem pozitív, ha egy szülő viselkedése kiszámítható, nehéz a gyereknek, ha nem az. Én is simán vissza tudtam volna élni a szüleim gondoskodó ösztönével, mert a sült galamb mellett még a csillagokat is lehozták volna az égből nekem, ha tehették volna. Valahogy nem volt képem hozzá. Nálunk az is közbejött, hogy egészségügyi problémáik voltak, mivel idősebbek is voltak az átlagnál - ott segítettem őket, ahol tudtam, legalább annyival mindenképp, hogy nem okozok nekik megoldandó problémákat és aggódnivalókat tanulás és egyéb téren.

Én nagyon jól jártam a férjemmel,mert abszolút részt vesz a gyermeknevelésben. Ő a nagyfőnök, én a kisfőnök, a gyerekek tudják, hogy ha ellentmondásos az álláspontunk, akkor az apa szava az irányadó. Remekül működik. A fő alapelvekben egyetértünk, ezért gyereknevelés terén nem sok vita van.

Tökéletes szülő nincs, ezt tudjuk. Anyukám majdnem elérte ezt a szintet, rendkívül örülök, hogy ő lehetett az anyám. 19 voltam, amikor meghalt.