Annyira nem tudom mit tegyek. Ez olyan borzalmas. Mitévő legyek?

összevesztünk a párommal. EGY éve járunk együtt.én is hibás vagyok, de az anyukája sosem tudott elfogadni bármennyire igyekeztem.Segítettem neki a házimunkába mindig, próbáltam vele kedves lenni, de ő azért sokat piszkált szurkálódott.Az én családom laza és szeretteteljes.sokat dolgoznak ők is, de azt az elvet vallják h a pihenés mindenkinek jár azért.Anyós nem. Ő az állandóan menni kell dolgozni, spórolni elvet vallja.az a helyzet h jó ideje nincs állásom, a páromnak van. Elég jó. Az ő környékükön több a lehetőség.Akármennyire próbálkoztam nálunk nem (ebbe egyébként is lassan belezakkanok) Szóval ugye összevesztünk, de megbeszéltük és nem bírjuk egymás nélkül.Hozzá teszem h ezen idő alatt az anyukája ellenem beszélte, és azt mondta utál nem menjek többet oda. Azt mondja a munkahelyprobléma a fő baja velem.Sem neki sem a páromnak nem kellett sosem engem eltartania. A szüleim segítenek. Sosem kértem pénzt vagy fizették volna ki valamit. Most kitalálta h az az egyetlen megoldása h megmaradjon a kapcsolatunk ha én odaköltözök.Nem a párom fejéből pattant ki az biztos. A párom azt mondja nagyon szeret és csak velem képzeli el.Lehet h találnék munkát ha odacuccolnák , de azzal atudattal ott élni h utál.... csak szerintem nem akarja a fiát elveszíteni v szomrúnak látni ezért ajánlotta fel.Teljesen más körülmények közt nőttem fel, és boldogan.Követelni követeltek az én szüleim is, de náluk az anyja a kapitány. Nagyon szertem a párom.Elvárhatja ezt tőlem h ha szeretem odamegyek? Vagy én elvárhatom tőle h ha szeret, hogy ez ne álljon a kapcsolatunk útjába? Nem ez a típikus anyósellenes vagyok aki csak húzza a száját mindenre, de olyan dolgokat mondott amit még a saját anyám se, de nyeltem... szinte mindig. Ha még 2 évig ott kell laknunk és úgy tudunk külön menni nyugtom lesz tőle, ha már én ezt megtettem a fiáért?