Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A párotok hány nővel volt együtt előttetek?
Az én vőlegényemnek én vagyok a 23. Ő 30 éves.
Szerintem ez rengeteg. Nekem még a negyede sem volt. Nagyon rosszul érzem magam mióta kiderült. Folyton eszembe jut.
Azt mondja nem akar többet, meg hogy én vagyok a legjobb stb...
De olyan undorítónak találom. szerintem aki ennyi nővel volt már annak mind egyforma.
Összesen 2 barátnője volt előttem, de csak a másodikkal feküdt le, mert az első kapcsolata nem is tartott sokáig. Én vagyok a 2. lány, akivel a barátom együtt volt "úgy".
Nekem pedig ő az első.
22/L (3 éve kapcsolatban)
Én nőként mondom, hogy szerintem semmi közünk ahhoz, hogy mi volt a párunk múltjában. Ahogy neki sincs köze ahhoz, hogy nekem mi volt.
Az exem akkora ügyet csinált ebből az egészből, pedig nem voltam sok pasival előtte, ő volt a 3. De őt bosszantotta, hogy nem ő az első nekem. Az persze nem számít, hogy ő előttem együtt volt egy csajjal, akit igazából csak meg akart húzni..igazán gerinces dolog.
Aztán újra és újra az orrom alá dörgölte.
A párommal tudunk arról, hogy ki kivel mennyi ideig milyen viszonylatban volt együtt, és csak azért mertem elmondani neki mindezeket, mert tudtam, hogy nem fog belőle ügyet csinálni.
Mindkettőnknek volt egyéjszakás kalandja, szexkapcsolata, hosszú komoly párkapcsolata is és nekünk ez így jó. Már mondhatni mindent kipróbáltunk, amit csak lehetett, és mostmár nyugodtan megállapodhatunk egymás mellett.
7 lánnyal volt együtt ha jól emlékszem, és most 24 éves. Ha több lenne se csinálnék belőle gondot.
22N
Ez megnyugtató, de biztosan?
Ha most elmondaná hogy neki több mint 20 volt és szerinte ez kevés is.
Akkor mit éreznél?
Az az igazság, hogy nem tudom. Ahogy ezt az egész ügyet intézte, hogy szégyelli bla bla..na én egy ilyen emberrel már eleve nem lennék együtt.
Nem is az a baj, hogy mennyivel volt együtt, csak nekem ez kicsit olyan tutyimutyi..
Volt már ilyen emberrel dolgom, hogy "szégyell" ezt azt és mindig csak a hiszti jön. MEg ezzel párosult a kettős mérce.. Amit szabad jupiternek, nem szabad a kisökörnek.. Na meg az orrom alá dörgöli a múltat(ami már szintén megtörtént velem) Szóval valószínű el se jutottam volna vele addig, hogy végre tényleg megtudjam mennyi nővel volt együtt..
Mindenbizonnyal rosszul esne az egész, főleg, hogy még mondta is, hogy neked meg mennyire sok...
Én végetvetnék a kapcsolatnak, de csak azért mert tudom, hogy voltam már ilyen helyzetben és életem legjobb döntése volt.
Azt nem tudom, hogy a te párod milyen ember, ezt leszámítva.
Viszont van egy tanácsom neked. Ne olyan ember mellett állapodj meg, akinek másokkal szemben nem ugyanazok az elvárásai, mint ami magával szemben is.
A kettős mérce nem jó. Tipikusan az az ember lesz belőle(már ha most nem az), hogy az asszonynak kuss a neve és a konyhában a helye...
Én nem akarnék első lenni, ezt nem várhatom el egy 30 éves férfitől csak azért legalább olyan 10 körül.
az ő állítása szerint ez a korához képest kevés.
De én nem hiszem hogy a 30 éves férfiak nagy része már túl van 20-25 nőn.
Persze..ha 30 éves koráig nem voltak hosszú párkapcsolatai, akkor a 20-25 még reális is lehet.. Feltéve, hogy igazi nőcsábász volt.
Azt azért ne felejtsük el, hogy már a vőlegényed.. Gondolom jó ideje együtt vagytok.
A helyedben leülnék vele beszélgetni.. hogy tényleg kevésnek érzi e, mert ebből te arra következtetsz, hogy majd nem tudod neki megadnia zt, amit szeretsz, hiszen nem vagy elég neki, bla bla(én legalábbis így érezném magam..). Tisztázzátok a helyzetet.
Nem beszélek vele ilyenekről.
De a tippem,összevetve azokról a barátnőkről akikről tudok,olyan 4-5-6.
Ő 23 éves.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!