Szerintetek is nagyon az igényeik a mai lányoknak?

Inkább azt mondanám, hogy nem adnak esélyt sem.

Nem tartom magam rossz pasinak, átlagosnak. Bunkó sem vagyok, lehet velem beszélgetni, de ha meg sem akarnak ismerni, akkor nem tudom bebizonyítani. Ezzel elég sok férfi így van.

Nem hinném, hogy minden magyar szingli nő ugyanolyan típusú ffi-t keresne :) baromság. mindenki másmilyen, mások az igényei, más dolgoktól mászik a falra, stb.

Foglalkozz kevesebbet a statisztikával és légy önmagad :)

Bocs, hogy nem kezdek el járni olyan pasival, aki külsőre taszít. Nincsenek nagy elvárásaim, legyen meg minden foga (lehetőleg, ne feketék legyenek), normális arca legyen, ne kirívóan ronda, átlagos testalkat, stb. De ha valaki olyan közelít hozzám, aki nem tetszik, mert egyszerűen csak nem, akkor vele nem fogok összejönni.

Az már más, hogy én nem zavarom el a pasikat se bunkó módon, se sehogy, mert ha látok benne fantáziát- sőt, néha még akkor is, ha nem-, esélyt adok nekik. Hiszen lehet, a belső mégiscsak megfog. Próbáltam már, tudom, miről beszélek. Jártam már nálam alacsonyabb, fiatalabb, sokkal magasabb, kövérebb, gizdább, csúnya arcú, szemüveges, és még sorolhatnám, miféle pasikkal hozott össze a sors. Mindegyiknél úgy voltam, hogy bár lehet, hogy külsőre nem az esetem, de talán jól megleszünk együtt, ha megismerem és kellemesen érzem magam vele, akkor meg akár lehetne is belőle valami.

De nem jött be. Nem azt mondom, hogy a külső miatt- bár biztos, az is hozzájárult-, csak az, hogy ők ezt olyan fura módon akarták mind, egytől egyig kompenzálni, hogy képtelen voltam rájuk férfiként tekinteni. Semmi önbizalmuk nem volt, majdnem mind papucs volt, vagy ha nem is olyan erősen, de én voltam az, aki viselte a nadrágot, és ez nekem nem jött be. Emellett még némelyik unalmas is volt. Valamelyik meg teljesen műveletlen, helyesírás nulla, na, annál rosszabbat el sem tudnék képzelni. Nem tartottak sokáig ezek a "kapcsolataim", nem bírtam megmaradni.

De most őszintén, azt várják el a pasik, hogy jobb meggyőződésem ellenére, ha tudom, hogy úgyis szakítás lesz a vége, akkor is nekikezdjek a dolognak? Ettől jobb lesz nektek? Mert őszintén, én nem úgy vélem. Párszor már benne voltam, mint említettem, mert tényleg nem a külső a fontos, de ha nincs benne semmi, ami megfogjon, semmi különleges, amit kifejezetten szerethetek benne, akkor ugyan, mit várnak? Szerintem sokkal kegyesebb, ha azonnal azt mondom, hogy oké, ismerkedjünk, de csak barátok lehetünk, vagy finoman utalok rá, hogy most nem alkalmas, mintha mondjuk elhiszi 1-2 héten keresztül, hogy van remény, hogy minden jól alakul, miközben én belül szenvedek és szánom szerencsétlent, és azután, mert szerintem így a becsületes, megmondom neki, hogy oké, ennyi volt.

Tessék, lehet lepontozni, de ezek után olyannal nem fogok kezdeni, aki egyáltalán nem ragad meg az első percekben. Sokkal rosszabb látni a fájdalmat a szemében, amikor a reményét összetöröd, mint simán csak megmondani neki, hogy bocsi, van barátom (ami most kivételesen igaz is lenne, de ha mégsem lenne az, még mindig a kegyesebb hazugságok közé tartozna).

Bocs a kisregényért.