Stockholm-szindrómával létezhet jó család?

A párom szerint simán Stockholm-szindrómám van. Utánaolvastam, lehet benne valami. Most nem tudom, mit csináljak. Én szeretem őt nagyon, de néha azért bánt, amiket csinál. Például felszedtem néhány kilót, és most nincs szex, mert azt mondta, nem kíván. De orálisan azért elégítsem ki. Vagy hogy amikor egy hétre a szüleimhez utaztam, egyszer csak mondta, hogy jöjjek vissza, különben elhagy. Persze nem akartam, hogy elhagyjon, úgyhogy visszajöttem.

Elég sok igénye van, de végül is teljesíthetők, és szívesen teszem neki. Bár a szex megvonása elég érzékenyen érint, de abban is igaza lehet, hogy ha nem úgy nézek ki, ami neki tetszik, mire izguljon fel?

Én szeretem őt és vele szeretnék lenni. Jó lenne egy "normális" kapcsolatban, de ha ez van, akkor ez van. Viszont nem tudom, hosszútávon működhet ez? Vagy lehet, hogy előbb-utóbb elhagy egy szebb, fiatalabb miatt?

No és a gyerekvállalás: ő nagyon szeretne gyereket. Lehet vajon attól még, hogy ilyen a kapcsolatunk, normális gyerekünk?