Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátom sose dícsér, az így is kevés önbizalmam elvesztem így. Mit tegyek?
több mint egy éve vagyunk együtt még akapcsolat elején azt mondhatom, hogy bókolt de egy fél éve már biztos nem
175 cm vagyok és 55 kg, a hasamon van felesleg és ez mindig is zavart, de még nem sikerült eltüntetni és a melleim se nagyok
ha mondom hogy milyen hájas vagyok csak megerősíti, pedig jobban esne ha azt mondaná hogy ennyi belefér nekem így tetszel vagy hasonlók
egyfolytában félmeztelen csontsovány lányok képeit posztolja iylen fotós oldalakon és ezt látom és tudom, hogy én sose leszek ilyen
MÁR MONDTAM NEKI hogy kicsit bókolhatnál néha, ezután odavágja hogy "jajj milyen szép vagy" de aztán ennyiben is marad
mondtam neki, hogy keress akkor csontkollekciókat nem muszáj velem lenni, de ezt se veszi komolyan
tudja azt is hogy alig van önbizalmam nem csökkenteni-e kéne hanem növelni szerintem
ezek ellenére én mindig dícsérem, hogy jóképű jótestű mindig próbáloka kedvében járni:(
"tudja azt is hogy alig van önbizalmam"
Akkor azt is tudja, hogy soha nem fogod otthagyni és azt csinál a lelki világoddal amit csak akar.
Nincs neked amúgy étkezési zavarod? Ez nagyon durva amit írsz, számok alapján sovány vagy. Nem átlag, hanem sovány.
Nekem a leírásod alapján ez pont olyan, mint amiket az anorexiás lányok honlapján olvastam.
Veled jár és nem egy csontkollekcióval. Azért ezt ne feledd. Gondolom, nem viccből van veled, hanem azért, mert te kellesz neki, téged akar és téged szeret. 1 éve együtt vagyok, azért ez az idő csak jelent valamit.
Ne vedd a szívedre, ha nem dicsér, nem mindenki ilyen. Az egyik haverom pl egyáltalán nem a szavak embere, ő jobban szereti éreztetni a lánnyal, hogy szereti, semhogy mindig mondogassa... és szerintem ez jobb is így, mert mondani lehet bármit, még úgy is, hogy az ember nem gondolja komolyan. De kevés az olyan srác, aki érezteti a párjával, hogy szereti őt. Mindezek ellenére neki most ugyan emiatt van válságban a 2 éves kapcsolata, mert a lány szeretné, ha a srác többször bókolna, és legalább 2 naponta mondaná neki, hogy szereti... pedig csóri gyerek másból sem áll ki, mint hogy vacsorázni viszi, virágot vesz neki, meglepi, hétvégente elviszi ide-oda kirándulni, állatkertbe, stb.
Fogadd el magad ilyennek, ha a barátod már elfogadott és így szeret, ahogy vagy. :)
Szerintem feleslegesen túráztatod magad ezen.
te is csontsovány vagy szerintem, persze hogy van hasad, lenyelsz egy meggymagot, már meglátszik.
Hűt ő nem ilyen fajta, esetleg állj elé szép ruhában, ha mentek valahová, kérdezd meg, hogy tetszel neki, csak mond valamit.
Az anyukája biztosan megtaította arra, hogy ha szépet nem tud mondani, akkor inkább ne mondjon semmit.
Komolyan nem sértésnek írom, de inkább hazudjon?? ha nem tetszenél neki, nem szeretne nem lenne veled.
nem vagyok anorexiás és rendesen eszem épp ezaz hogy kilóra nem vagyok sok mégis van rajtam felesleg még kis narancsbőr is pedig sportolok ha van időm
na épp ezaz hogy nem is a szavak a lényeg és persze ne hazudjon
de tetekkel se nagyon fejezi ki, azt mondja ő nem olyan romantikus típus meg ilyenek
de azért néha tehetne kis gesztusokat, mondjuk egy évben 2x hozhatna virágot( nőnapra hozott de azt se személyesen adta át)
Mondd meg neki, hogy nem várod el tőle, hogy minden nap bókoljon és körberajongjon téged, de azért neked is jól esne, ha egyszer-egyszer kedveskedne neked valamivel, egy szál virággal, vagy egy-két kedves szóval... és szeretnéd, ha néha azért kimutatná a szeretetét, mert ettől a te önbizalmad is megnőne. Meg hát egy nőnek fontos éreznie, hogy szeretik. Ilyenek vagyunk, ennyi. :D
Ezt így egyszerűen mondd el neki, és szerintem meg fogja érteni. :)
De ha meg nem romantikus alkat, ahogy írod, akkor ezt meg neked kell elfogadni, hogy ő ilyen. Megváltoztatni úgysem tudod. De szerintem ha tényleg szeret, ezt meg fogja érted tenni. :) Csak mondd el neki, hogy te ezt szeretnéd, mert ez jól esne neked és ezzel boldoggá tenne. :)
Kedvesemmel ezzel szoktunk viccelődni, ha nem is mondaná tudom, látom, érzem rajta. Nem kell mindig szavakkal, tettel sokkal jobb.
Biztos szeret, tetszel neki csak a maga módján.
Hát pedig valamiért vele vagy s Ő is Veled.
Írod, h ilyen fajta, fogadd el, ne akard megváltoztatni, azzal úgyse azt érnéd el, amit szeretnél, s még lehet meg is makacsolja magát.
(N)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!