Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fiúk/Lányok, Nők/Férfiak! Másnak is ez a véleménye?
Egyre jobban szembesülök azzal, hogy hová tart ez a világ. A minap a buszmegállóban álltam, egy óvoda mellett. Az oviban a bokornál épp egy kislány négykézláb kotorászott, a kisfiú meg odasétált, és (azt hittem rosszul látok) beállt a kislány mögé, és rákezdett az ismert mozgásra... Mellettem a megállóban, pedig egy 11-12-13 év körüli "párocska" falta egymást.... Hová jutunk még???? Csak szerintem nem normális ez a dolog??
Én most vagyok 22 éves. Volt gyerekkorom, 19 éves korom óta van barátom, az első volt nekem, és valószínűleg így is marad, nem kell más. Boldog voltam ovisként-kisiskolásként-a gimiben, egy csomó emlékem élményem van kirándulásokról, a délutáni közös játékról a játszótéren... A nagyszüleimhez jártam kapálni, segítettem a házimunkában itthon már egész kicsi korom óta,nem volt se telefonom, se gépem, semmi ilyesmim (maximum a Nintendo), meséket néztem és olvastam, Legoztam még 12 évesen is. És mielőtt valaki mondaná hogy mert én ilyen vagyok, nem csak én az egész lakótelepen a velem egykorúak, az ismerősök, távoli ismerősök gyerekei mind-mind ilyenek. 5 éves korom óta táncoltam, egészen 20 éves koromig, a velem egykorú csapattársaim is mind-mind ilyenek.
Egyre több kérdést olvasok itt 12-13 évesektől a szerelem-szex témában, látom nap mint nap ahogy hiányosan öltözve(lányok), érdekes fazonú fiúk, meredt szemmel nyomják a telefonjukat reggelente, a sportot látásból sem ismerik, szinte a mai tizenéves lányok 70% csámpás, kijárja a csizmáját, rálóg a hasa a farmerjára... (tisztelet a kivételeknek) Mi lesz így a világgal? Lányok/Fiúk nem sajnáljátok hogy elvesztegetitek a gyerekkorotokat?
Rengeteg fiatalt látok akik szidják a szüleiket, nem beszélgetnek velük, egész nap lent lógnak, cigiznek, isznak. Én még most is ( és az ismerőseim 90%-a ), ennyi idősen is rendszeresen megyek közös programokra a szüleimmel, vagy a nagyszüleimmel( és most itt nem azokra gondolok, akiknek sajnálatos módon ez már nem adatik meg, mert elvesztették a szeretteiket).
Csak engem zavar most már ennyire ez a dolog?
Kíváncsi lennék a véleményetekre. Felnőttekére, és gyerekekére egyaránt. Ki hogy látja ezt? Jó vagy rossz irányba haladunk?
Amúgy Budapesten élek. Lehet hogy itt jobban megfigyelhető ez a dolog, főleg reggelente munkába menet.
22/L
engem sokan megszóltak, mert suli után edzésre járok
15 éves vagyok, most lett az elsö barátom, és nem azért, mert csúnya lennék, mert jelentkezö volt, de amikor 13 évesen valakinek szexre kellek, ne csodálkozzon, ha elküldöm...
még tapasztalatlannak számítok, de én is látom, hogy nem lennék büszke rá, ha többet tudnék bizonyos dolgokról...
én is budapesti vagyok, tényleg durva, ami itt folyik, sajnálom, hogy ez van, dehát kellett így felnevelni ezt a generációt.....
én az egyik nagyvárosban élek
nekem 3 kölköm van, de egyik sem ilyen, a legkisebb spec 14 éves, de nem ilyen
igaz nekem az az első a leckéje legyen kész, nem hülye egyik sem ( 4,5 a jegyeik ), viszont az osztályában már van aki nem szűz,
ott a suliban most már szigorúbbak lesznek, nincs hajfestés, körömfestés, a telefont elveszik, csak szünetben használhatja, nincs késés a suliból, mert bezárják az ajtót
ennek örülök, de már késő szerintem N
Életembe 1x kaptam pofont anyámtól. Azóta is emlékszem rá,
és meg is érdemeltem! Mert hülye f*sz voltam.
Ma ilyen nincs, mert jön a családsegítő 1 pofon után el-
viszi a gyereket, a szülőt meg pénzbüntetés/lesittelik.
Csodálkozunk, hogy ide jutottunk? Nevelés, mint olyan,
viccosztállyá vált a mai világban!
Erről a témáról regényeket tudnék írni de röviden összefoglalom hogy miről van szó
Igen egy elcseszett világban élünk ami egyre szarabb lesz.Ez egy viszonylag szűk csoport érdeke hogy egyre butábbak legyenek az emberek,hogy ne tudjanak véletlenül se elgondolkodni azon hogy valami nincs rendben ebben a világban.Ezek az emberek könnyebben engedelmeskednek,robotmunkát végeznek,gyakorlatilag agymosott zombikat nevelnek a gyerekekből az iskolákban,a média meg rátesz egy lapáttal
Én azt mondom hogy nem véletlenül alakultak a dolgok így,ez bizony egy tudatos terv megvalósítása
Összegezve a dolgot,hogy miért ilyenek a gyerekek?
Oktatás,média,társaság
Tökmindegy hogy milyen nevelést adnak a szülők,ez a három dolog annyira képes befolyásolni a gyerek személyiségét hogy úgyis agymosott zombi lesz belőle hacsak nincs meg a kellő tudata
Mondom,erről a témáról tudnék még mit írni,mert ez egyáltalán nem ilyen egyszerű,de nem látom értelmét mert már ennyi miatt is hülyének néznek az emberek.Pl.: "jaj hogy a médiának semmi köze sincs ehhez,régebben is volt média stb" Igen,régebben is volt média de nem volt tele ennyi szeméttel és az emberek akkoriban inkább együtt töltötték az idejüket nem a TV,PC vagy valamelyik idióta okostelefon előtt amit be se tudnak kapcsolni segítség nélkül
16! hát pedig néha nem árt a kölöknek egy pofon, én alkalmaztam is
de nem is kell tartanom, hogy valamelyik itthon visszapofázik, megenné a fene N
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!