Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerinted jogasan veszett el a bizalmam vagy lehetnék 'megértőbb'?
Sziasztok!
Egy évig tartott a legutóbbi párkapcsolatom, 26 éves nő vagyok, a volt barátom 30 éves. Azt kell tudni, hogy én voltam az első nő az életében. Ezt furcsának találtam, de elfogadtam, hogy neki így alakult az élete. 3 hónap után szakított velem, mert felszállt nála a rózsaszín köd. 2 hétre rá ő kezdeményezte a békülést. Kibékültünk. Ezután sem volt zökkenőmentes a kapcsolat. Ő nagyon pesszimista életszemléletű, sokszor magába zárkózott napokig, sőt egyszer előfordult, hogy két hétig sem vett rólam tudomást. Se telefon, se sms, se e-mail, semmi. Sokszor éreztem, hogy egy bizonyos idő után (kb. egy nap) terhes neki a jelenlétem és inkább egyedül szeretne lenni. Mindkettőnknek saját lakása van, de egy kezemen meg tudom számolni, hogy az egy év alatt hány éjszakát töltöttünk együtt. Éjfélkor, de akár hajnali kettőkor is hazavitt. Soha nem fogta meg sétálás közben a kezemet. (Munkatársak vagyunk, és mindenki elől titkoltuk a kapcsolatunkat. Ez mindkettőnk hibája, egy idő után megszoktunk és igazából egyikünk sem erőltette a 'nyilvánosságot'.) Sosem mondta igazából, hogy mit érez irántam, a szeretlek szónak még a közelében sem voltunk. Pl. ha hazautaztam a szüleimhez mondjuk 4 napra, volt hogy egyáltalán nem keresett.
Nagyon hülye vagyok, de csak jó sok hónap után telt be a pohár és leültem vele beszélgetni. Elmondtam, hogy én nem érzem így jól magam, elmondtam, hogy milyen változtatást szeretnék. Egy év után annyit kértem, hogy törődjön velem kicsit többet és beszélgessünk többet. Rezignáltan fogadta. Ha megkérdeztem, hogy miért viselkedik így, nem tudott rá érdemben válaszolni. Annyit mondott, hogy ő ilyen. Ezután eltelt két hét szintén úgy, hogy alig találkoztunk, alig keresett. Karácsony előtt eljött hozzám karácsonyozni, búcsúzásnál az ajtóban átöleltem, neki meg lógott maga mellett mindkét karja. Pár napra rá megismerkedtem valakivel, de még semmi sem történt, közösségben találkoztunk vagy háromszor és ez a fiú elhívott szilveszterzni szintén a baráti társasággal együtt.
Mivel én karácsonyra hazamentem a szüleimhez, úgy döntöttem, hogy újévben beszélek a barátommal és mondom meg neki, hogy ennek így nincs értelme. Újévben találkoztunk. Újra elmondtam a bajaimat, szintén rezignáltság, elfogadta amit mondtam, részéről is rendben volt. Az új férfit is elmondtam neki, szintén semleges reakció.
Pár napra rá azonban rájött, hogy mégiscsak én kellek neki. Átértékelt mindent karácsonykor, mert akkor volt ideje gondolkodni. Azzal magyarázta az egész éves viselkedését, hogy neki új volt ez az egész párkapcsolatosdi, meg a munkájával gondok voltak, meg egy kisebb egészségügyi gondja is volt. Szerinte én egyáltalán nem vagyok tekinttel most rá, pedig benne nagyon sok érzelem van irántam.
Szerinted tényleg én vagyok a szemét amiért nem akarom vele újrakezdeni?
Előre is köszi!
válasza:Szerintem fontos az, hogy egy nő erősnek (küzdő típusnak) érezze az általa választott férfit. A férfi mutassa ki felé őszintén az érzelmeit, büszkén és boldogan vállalja fel nőjét az egész világ előtt!
Egy alapban is pesszimista férfi szerinted mennyire lehet támasza a nőnek, később a családnak?
Szerinted volt párod képes lenne kellően küzdeni munkahelye elvesztés esetén új munkahelyért?
Hogyan viselne ennél is nagyobb megpróbáltatásokat (pl. nagyobb világválság, vagy ennek nyomán kialakuló fegyveres lázongások)?
Egy ilyen érzelem-szegény férfitól, akiről már most sem érzed azt hogy rajongva szeret mit vársz később? Megkaphatod majd tőle azt, hogy te akaszkodtál rá.
(Azt hogy szégyell téged mások előtt felvállalni már nem is akarom részletezni.)
36F
válasza:Köszönöm szépen a megerősítő válaszokat.
Az érzelem-szegény kifejezés rendkívül találó. Félelmetesen reális módon közelít mindenhez, mintha én, az érzelmek vagy a kapcsolatunk csak egy megoldandó feladat lettem volna számára, pont úgy, ahogy egy munka. Amikor felmerültek a problémák én hosszasan magamban kerestem először a hibát, hogy mit ronthattam el, miért nem sikerült. Nagyon érdekes, hogy ugyanazt a szituációt gyökeresen másként éltük meg...pl: elmentünk vásárolni és én úgy éreztem, hogy teljesen közömbös és alig várja már, hogy vége legyen. Utólag ő azt mondta nekem, hogy ő márpedig nagyon jól érezte magát akkor velem. És nem egy, nem két ilyen eset volt, hanem számtalan. Nem létezik, hogy annyira érzelmi analfabéta legyek, hogy egy éven keresztül a megnyilvánulásai 90 %-át félreértettem volna.
válasza:Kedves Kérdező, egy percig ne bándd, sőt!
Én is egy nagyon hasonló kapcsolatban voltam 1,5 éve. Rezignált, kötekedő pesszimizmus, kisebbségi komplexus. És mindig én voltam a megértő, én akartam a dologért tenni, nem akartam, hogy elbukjon miattam a kapcsolat, mert teljesen azt hittem, én vagyok a türelmetlen, az intoleráns.
Nem, és Te sem vagy az. Egy ilyen kapcsolatban élni egyfajta megaláztatás, nagyon rosszat tesz az ember lelkivilágának.
Én irtóra örülök hogy szűk egy évig rabolta az időmet, energiámat és szeretetemet az az ember.
És igenis, jól tetted hogy elmentél bulizni! A szemrehányást fel se vedd! (Mikor mi szétmentünk, együtt laktunk, 2 nap múlva albérletet kezdtem keresni, és ezen az ex megsértődött....)
11-es válaszolónak: teljesen jól látod, fontos egy nőnek, hogy erősnek érezze a párját. Érdekes, hogy pont a munkahely-dolgot hoztad fel példaként...az előző munkahelye (ez volt az első munkahelye) bezárt, tönkrement a cég, de hozzáteszem, hogy rögtön lett másik munkahelye. És ő ezt tragédiaként élte meg. Sokszor előkerült a beszélgetéseink során, hogy őt ez mennyire rosszul érintette, szinte lelki beteg lett tőle. Én ezt elhiszem, de tragédiának nem nevezném, pláne nem egy életerős, fiatal férfi számára nem az.
14-es válaszolónak: köszönöm a Te válaszodat is. Valóban nagyon méltatlannak és sokszor megalázónak éreztem a helyzetemet. Úgy érzem, hogy nem becsült meg, sőt nem is tisztelt. Én meg annyira hülye voltam, hogy hónapokig eltűrtem, mert szerettem, nem akartam sürgetni, biztos csak túlreagálom, stb. Sajnos Teréz-anya típus vagyok és nagy bennem a segíteni-akarás. De aki nem akarja, hogy segíts neki, annak nem is lehet. Most meg már én nem akarok segíteni neki. A szakítás után kétszer találkoztam vele személyesen, hogy átbeszéljük a dolgokat és emellett sok e-mailt is váltottunk, szóval kb. még egy hónapig lelkiztem vele. De belátom, hogy annyi empátia biztosan nem szorult belé, hogy beleképzelje magát a helyzetembe és belássa, hogy kettőnk közül ő nagyságrendekkel nagyobbat hibázott. Ahogy valaki írta is: az sem mentség, hogy első kapcsolat, az sem mentség, hogy sok a munka, mert ha valaki fontos nekünk, akkor tudunk rá időt szakítani.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!