Hiányzik a párom, de nem lehet az enyém, mit tegyek?

Nem vagyok már mai csirke, 35 éves vagyok, a szerelmem 38 éves. Én egyedül nevelem a kislányomat, ő elvált már és az édesapjával él együtt, mert igy tudják kifizetni a hitelét, igy tud valahol lakni. Apukája fiatalos, aktiv, jó fej, együt főznek, beszélgetnek, vitáznak. Szóval szerintem erős a kötődés közöttük, főleg úgy, hogy a párom sosem költözne el tőle, mert félti az egyedüllétől az édesapját és persze igy élheti a kis szabad életét, értem én. Engem ez nem is zavar, de egy héten csak egyszer találkozunk, ami nekem egy kicsit kevés azután, hogy nagyon megszerettem őt. De én igy csak egy hétvégi királylány vagyok neki, ami kényelmes és lehet évekig is csinálni. Közben meg mindig mondja, hogy csak rajtam múlik, hogy mikor vezetem be az életembe őt, máskor meg hosszan taglalja, hogy mennyire nem tud az anyagiak miatt elköltözni az édesapjától, meg nem akarja egyedül hagyni. Náluk még sosem voltam, mindig csak nálunk vagyunk, kivéve, ha programot szervezünk. Végülis igy is lehetne élni. Én a lányommal a hét minden napján, amikor apa őt elviszi, akkor jöhet a szerelem. Csakhát a szerelem nálam nem korlátozódik egy hétvégi napra. Nem tudom, kicsit skizofrén ez a helyzet és nem vezet sehová. Na jó, persze, amikor együtt vagyunk, akkor győnyőrű szép és jó minden. Sosem fogja elkötelezni magát? Mondjuk ő egy szabad szellem, nem lehet korlátok közé szoritani, pont az tetszik benne, hogy mindig meg tud újulni, ezzel engem is felfrissit.