Nem áll szóba velem a barátnőm mert katona szeretnék lenni. Hagyjam ez már veszett ügy?

Ha katona leszel, gondolj. A csajoknak nem kell olyan pasi, aki nincs mellettük.

Ha meggondolod magad, van esély a kiengesztelésre.

Ha az akarsz lenni,akkor az a te dolgod,nem is a feleséged még,se gyereked nincs tőle,nincs beleszólása.

Ha komolyan gondolod legalábbis.

Dobd a csajt,úgyis legalább fél évig el leszel tőle,szerintem ez alatt simán félredug,ha már ilyenért így csinál.

Ha katona leszel viszont a leigázott országokban kedvedre válogathatsz a nők között :D Amelyik tetszik azt húzod meg :D

De mindig védekezzé' mer' a legtöbb éces.

Mondjuk én mindig is katona férjről ábrándoztam, akár most is örülnék neki, ha a párom bejelentené ezirányú ambícióit, legalábbis elsőre.

De azért, gondolj bele. Ha elmész katonának, igazából nem te határozod meg a sorsod, azt teszed, amit mások mondanak, oda mész, ahova mások küldenek- akár a világ túlsó felére is. Gyönyörű foglalkozás, én el lennék ájulva a páromtól, ha ezt tenné, de ha kicsit is beleélném magam, már lehet, nem tetszene ennyire. Volt már részem távkapcsolatban, ahol még annyi könnyítés is volt, hogy némely napokon 0-24 a neten lógtunk és egymással beszélgettünk, és így is rettenetesen nehéz volt, hamarosan vége is lett. Mint katona, te nem lazsálhatsz egész nap, hogy a nőddel cseverészhess, neked feladataid lesznek, parancsokat kell teljesítened majd. Csak néha, pár percre, jobb esetben egy órára tudsz majd a kedveseddel beszélgetni, és hidd el, ez nagyon kevés ahhoz, hogy tartsa benne a lelket, hűségre és kitartásra ösztönözze. Akármilyen elkötelezett is melletted, az efféle kapcsolattartás igenis megviseli az ember érzelmeit, ha jó esetben félévente lát téged egy rövid időre. Nem is beszélve az állandó félelemről, hogy fekete öltönyösök látogatják meg majd a hírrel, hogy többet nem találkozhattok (legfeljebb a temetőben).

Megértem a barátnőd, és azért, te is igyekezhetnél megérteni őt. Egy katonának nehéz élete van, nem lehet vele előre tervezni, hiszen nem tudsz hogy alapozni a jövőre, mert lehet, hogy egy évig semmi dolga, csak kiképzések, meg gyakorlatozások, meg a franc se tudja, mit csinálnak, de aztán meg egyik napról a másikra kiderül, hogy elvezényelték Timbuktuba 3 évre. Na, akkor mit csinál a lány, aki titokban már az esküvőre készülne és babára vágyna?

Plusz hosszabb távon, ha gyereket szeretnétek, vagy szeretnél, más párral, arra is gondolj, hogy lehet, szegény csöppség sose ismeri meg az apját, vagy csak nagyon ritkán látja. És egy gyereknek igenis szüksége van az állandó, stabil apai jelenlétre.

Szerintem ne add fel az álmaid, de ne hisztiként gondolj erre a reakcióra a barátnőd részéről, próbáld meg megérteni, és esetleg megbeszélni vele a dolgokat.

u.i.: az esetleges pontatlanságokért elnézést kérek, én csak ábrándozás szintjén ismerem a katonaéletet, magam nem éltem effélét át sosem.

"Gyönyörű foglalkozás, én el lennék ájulva a páromtól, ha ezt tenné"

Én nem annyira, ha Karácsonykor csak egy pár soros levél bizonyítaná, hogy még életben van és bármikor ott hagyhatja a fogát a csatatéren. Ebben neked mi a gyönyörű? Arról nem is beszélve, hogy parancsra embereket kell ölni és mindegy mi célból teszed, gyilkos leszel és egy idő után bekattansz. Ebbe mi a szép?

Később kifejtettem, hogy eleinte lennék csak nagyon oda a dologtól, a többi részét nem láttad a kisregényemnek, csak ezt az egy mondatot? :D

Amúgy, igenis gyönyörű foglalkozás, védi a hazát, védi az embereket, sokkal férfiasabb dolog, mint mondjuk egy bankban ülve nyálcsorgatva pénzt számolni.

Persze, a mai katonák nem olyanok, mint voltak 1000 évvel ezelőtt. Az igazi katona az, aki karddal a kezében ront az ellenfelének, és látja a szemében kihunyni a fényt. A mai technikának "hála" az emberölés kevésbé hatja meg az embereket, elvégre csak egy ravaszt húznak meg vagy egy gombot nyomnak meg, és kampec. De az alapelv azért mégis tiszteletre méltó. Legalábbis szerintem. Neked nem muszáj egyetértened velem.