Őrület! Mit kezdjek anyával?

Nem lesz rövid, de muszáj tanácsot kérnem olyanoktól, akik nem a barátaim, és egyáltalán nem ismernek, mert kezdek beleőrülni ebbe az egészbe.

Az édesanyám nem fiatal már, 60 éves lesz idén. Én 21 éves lány vagyok, egyke.

Rettentő problémáim vannak vele, amikről sokszor azt hiszem, teljesen elsimultak, de végül mindig csalódnom kell.

Volt egy két éves kapcsoltam (18-tól 20 éves koromig, nem kezdtem korán sem a párkapcsolatokat, sem a szexuális életet), azonban ennek - most itt lényegtelen leírni, miért - vége szakadt.

Új barátom lett, amolyan szerelem első látásra volt ez, sőt ez már több, nincs rá definíció. Lassan 2 hónapja együtt vagyunk és olyanokká váltunk, mint a borsó, meg a héja. Rengeteg közös program, külföld, pihenés, szórakozás.

Anyámnak azonban ez nem tetszik. Rendszeresen a fejemhez vágja, mennyire nem tart egyenes embernek, amiért már nem törődök vele és apával (ami nem igaz), valamint hogy eljárok otthonról az ő szégyenére a barátomékhoz aludni, ami szerinte gusztustalan és felháborító (a barátom édesanyja szeret engem, sok családtagját megismertem már, abszolút pozitív benyomást gyakoroltunk egymásra).

Szerinte a tanulással kéne foglalkoznom és azzal, jó munkahelyem legyen, korai még ez a nagy "szerelem" és nehogy rossz vége legyen...

Apukám sokkal jobb fej, rendesebb. Ő egy korábbi vita kapcsán is kiállt értem anyámmal szemben. Ő kedveli a barátom, sokat is beszélgetnek, ha itt van, de anyám mindig tartózkodó.

Nem bírom elviselni 21 éves fejjel anyukám, egyre nehezebb. Hiába próbálkozom, csak sírok miatta és képtelen vagyok vele beszélni, kitárulkozni, hisz nekünk nem volt amolyan igazi anya-lánya kapcsolatunk. Nem a barátnőm, semmit nem tudok vele megosztani, ami komolyabb és ezt nagyon sajnálom (talán a nagy korkülönbség miatt is van ez).

Attól félek, hogy közénk fog állni, és úgy érzem, nem szeretné, hogy boldog legyek. Megértem, hogy félt, de a hibáimból tanulok, ha pofára is esek a jövőben. A barátom már próbált bizonyítani, egyfolytában teszi, úgy kezel, mint egy hercegnőt, de anyám folyamatosan kifogásokat keres és képtelen belátni: felnőttem.

A barátomnak nem is merem elmondani, mennyire vívom a harcom, mert érzékeny ilyen téren, magára venné és rosszul érintené.

Szeretnék segítséget kérni és valami tanácsot. Kezdek beleőrülni ebbe, úgy érzem, elfáradtam. Mióta barátom van/volt, anya megőrül és jön az ostoba elavult szövegeivel (erkölcs, tartás stb.), amivel én már nem bírok azonosulni.

Ötletem nincs, mihez kezdjek, tanácstalan vagyok. A barátommal a közeljövőben össze is költöznénk, de félek, anyám belerokkanna. Egyelőre a tudat is fáj neki, hogy elmegyek pár napra és boldog vagyok. Valami okos tanács kell, mert nem bírom megértetni vele azt, ez az én életem és akármennyire is szeretem, tiszteletem őt, nincs már joga beleszólni abba, mit miért és hogyan teszek.

Mihez kezdjek vele és ezzel az egész helyzettel?