Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Kidobott a párom. Hogyan kezdjem újra?

Figyelt kérdés

Sok évi együttélés után végre megvalósítottuk az álmunkat és felköltöztünk Budapestre álmaink lakásába (albérlet). A barátnőm hamar talált egy jól fizető állást, én csak alkalmi munkákat találtam a szakmámban, a jövő hétre igértek egy állásinterjút.

Viszont azzal az indokkal kidobott a párom hétvégén, hogy már nem szeret. Persze tudom, hogy ez mit is jelent valójában.

Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy mivel nem volt fix állásom, csak megtakarításom, ezért minden szerződést az ő nevére írtunk, így nem tudok mit csinálni. A kauciót és az első 3 havi bérleti díjat én fizettem, ezeket nem hajlandó visszaadni, sőt a tv-t, számítógépet, stb is megtartotta. A zárat kicseréltette már másnap a tulajjal, aki nem hajlandó nekem segíteni.

Haza kellett költöznöm Debrecenbe, mindenemet elbuktam, az állást, a lakást, az álmaimat, a barátnőmet.

A tárgyakat talán valahogy vissza tudom szerezni, de attól még nem leszek előrébb, egyedül nem tudok visszaköltözni a fővárosba, csak ha ismét hónapokig, évekig spórolok.

Ti mit tennétek? Ügyvédnél voltam, hiába. Próbáltam vele meg a családjával is beszélni, ők azt mondják ez a "bánatpénz" amiért ennyi időt elvesztegetett velem........


Mit tennétek a helyemben? Hogy lehetett ilyen szemét (soha nem gondoltam volna, semmi előjelét nem láttam)?



2013. jan. 3. 19:28
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%
Nyeld be barátom, egy igen értékes leckét tanultál meg, hidd el egész olcsón!!!
2013. jan. 3. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
100%
Nyomd meg a reset gombot és mehet előröl :D
2013. jan. 3. 19:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
100%
3 hónap kaukció és elvitte az összes spórolt pénzed? Nem sok pénzed lehetett ezek szerint ha csak 3 hónapra tudtál elrakni x idő alatt.
2013. jan. 3. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
Mekkora ribancok vannak... mintha csak erre várt volna:( Nagyon sajnállak, és tényleg nem tudsz mit csinálni, ha minden az ő nevén van... Én legszívesebben kinyírnám... Ha valaha is szeretett volna, most nem csinálná ezt veled:S Hát remélem sikerül talpra állni ezek után.:/
2013. jan. 3. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
Tudom,sovány vigasz,de mások milliókat,éveket,házasságokat buknak el.Te ehhez képest olcsón megúsztad,és legalább tanultál belőle.Szóval nagy levegő,és fel a fejjel!!!:-)
2013. jan. 3. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 A kérdező kommentje:

A tanulópénz tényleg megvolt. Kezdek arra gondolni, hogy már régebb óta ki akart dobni, de gondolta inkább jópofizik még 1-2 hónapot, hogy utána lehúzzon, beleüljön a jóba. Most van 0 befektetéssel egy új dolgokkal teljesen berendezett albérlete.



# 3/5:

3 havi kaució = 300.000 Ft

3 havi béleti díj = 300.000 Ft

TV: 120.000 Ft (költözéskor vettem)

Notebook: 200.000 Ft (szintén nemrég vettem)

Mosógép: 80.000 Ft


Plusz a többi néhány tízezres tárgy. 3 év alatt spóroltam. Most kezdhetem elölről, ezért dolgoztam annyit?



Fizikai erőszakot nem pártolom ebben az esetben sem, de szétrobban az agyam a dühtől. Senki nem tud semmit mondani

2013. jan. 3. 20:08
 7/13 anonim ***** válasza:

Azért ekkora szemét golddigger-t ritkán látni. Ettől mocskosabb módon már nem is tudodd volna elintézni...


Sajnos naiv voltál, de lehet az ilyeneken is fogást találni, pl. jószívűségből bejelentheted, mert biztosan nem hivatalos az albérlet. Ha a számítógéphez valahogy távolról hozzáférsz, arra is lehet nyalánkságokat tenni :)


Ez sajnos egy kemény lecke volt, de le kell nyelni. Amúgy hány éves vagy? Ha 25 alatt akkor rá se ránts, majd jön egy másik.

2013. jan. 3. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:

Ja, ha a számítógépet / TV-t te vetted és megvan a számla vagy legalább a jótállási jegy (ami a te nevedre szól), akkor simán feljelentheted, hogy ELLOPTA tőled.

Ha ezeket is az ő nevére vetted, akkor tényleg nagyon naiv voltál...

2013. jan. 3. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:

Hát nem is gondoltam volna róla ezt soha 3 év után. 26 vagyok, pont úgy érzem, hogy késő újrakezdeni, elvesztettem az időmet.


Hol lehet bejelenteni? Ez jó ötlet :D A számítógéphez hozzáférni nem tudok sajnos, nem értek hozzá.

2013. jan. 3. 20:17
 10/13 A kérdező kommentje:
Utolsó: ez eszembe sem jutott! Köszi! Az én nevemre szól a tv, noti és a mosógép is. Azt hiszem lesz egy utam a rendőrségre :)
2013. jan. 3. 20:18
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!