Mit tehetnék? Akár agykontrollosok is. Kisregény!

Szeretném megtalálni a párom, akivel boldogok lehetünk, és lenne együtt boldog közös jövőnk, viszont van valaki akit egy életre képzeltem el. Nem így akartam, egyszerűen csak kialakult bennem ez az érzés, egy év alatt még nem, akkor csak azt éreztem, hogy szeretem és hogy rosszul esik ha más lánynak udvarol. Szerettem volna ha észrevesz. Barátként tekintett rám, én viszont azért ismerkedtem vele, hogy együtt legyünk. Vártam rá, hogy mondja, hogy szeretne tőlem többet. De nem került rá sor, lehet ha türelmesebb vagyok, vagy ha más a képbe került volna akkor felfigyel rám, de lehet akkor is csak barát maradok neki. Írtam egy jósnőnek is. Azt mondta, hogy nekem kell éreznem, hogy van-e közös jövőnk együtt, legalább nem szédített. Azt érzem, hogy lenne közünk egymáshoz, de ha a realitásnál maradok akkor ez aligha így van, nem tudom miért ezt érzem, hogy vele képzelem el az életet, akár családot is, talán kémia, mással nem éreztem ezt. Ritka az, hogy valaki ennyire el tud köteleződni, hogy ezt érezze, hogy elég neki a párja és nem kellene neki más férfi még csak gondolatban sem, persze lehet csak belelovaltam magam és nem is igazán ismerem magam tökéletesen. Az viszont tény, hogy az utóbbi időben ezt érzem és nem tudok vele mit csinálni. Senki sincs akihez segítségért fordulhatnék, nincs ember aki megmondja hogy lenne a legjobb nekem a jövőben, nincs aki tudná mit érzek. Tehetetlennek érzem magam, lehetséges, hogy más férfival kell boldognak lennem, (ahogy volt már rá példa, hogy mással boldogabb voltam) az is, hogy valahogy belém szeret és ő is velem képzeli el a jövőjét, az is, hogy későn jön rá, hogy szeretne tőlem valamit, de akkor már családom lesz vagy férjem. Szeretném megtalálni azt a férfit akit legalább ennyire tudok szeretni, mint őt és aki viszonozza is az érzéseim. Annyira szeretnék már boldog lenni valakivel. Egyedüllétnek is vannak szépségei, ezt is ki kell élvezni, így is lehet teljes életet élni, viszont az ösztönök, hormonok dolgoznak. 21 éves fiatal lány vagyok, élveznem kellene az életet, akár egyedül akár párkapcsolatban és nem az elvesztett viszonzatlan szerelmem után sírni. Szinte naponta... Hasznosabbnak, tartalmasabbnak érezném ha olyannal lennék együtt aki örül, hogy velem lehet és boldoggá tehetem, örül, hogy egy ilyen barátnője lenne, mint én, gondolok itt az értékrendemre, szépségre, lelkivilágra és mindenre ami jó bennem. Természetesen tudok a rossz dolgaimról is, mik a hibáim, viszont úgy érzem tudok javítani rajtuk, meg akarok változni. Szeretnék egy életerős vidám, önálló, erős nő lenni aki képes boldogulni az életben és másokat is boldoggá tenni, mindenkit akivel csak kapcsolatba kerül. Apró csodákkal szeretném teleszórni a körülöttem élő emberek mindennapjait, látom milyen vagyok amikor éppen magamon kívül dühöngök a fájdalomtól, látom milyen lehetnék és azt is, hogy mindent összevetve lehetne engem szeretni. Nem lennék tökéletes társ, de örülnének nekem. Az érték csak akkor érték ha értékelik, mindenkinek mást jelent. Vannak terveim a jövőre nézve, csak nem teszek értük, nem akarom őket igazán. De ahogy írtam szeretnék változtatni. Nem rekedhetünk meg egy szinten. Folyamatos fejlődés az egészséges lélek jele. Ebből megint egy blogbejegyzésszerű iromány lett, pedig segítségkérésnek szántam ha valakinek szeretném megmutatni. Emlékszem amiket egyetlen pillanat alatt döntöttem el, hogy vega leszek és 11 éve tartom is. Néha emlékeztetni kellett magam és megszabni a határt, hogy nem, nem szeretném megenni, mert így döntöttem és kész, és halott állat és mennyit szenved mire az asztalra kerül, most is valahogy így kellene eldöntenem. Egy pillanat alatt. Ezen múlik akár a fogyókúra, tanulás, szerelmen kívül minden az akaraterőn múlik és az önfegyelmen, érzelmeinket is irányíthatjuk, mi döntjük el, hogy jó vagy rossz kedvűek akarunk-e lenni, de a stressz hormonoknak is ki kell jönniük könny formájában. Hálás vagyok az életemért, megerősítéseket kellene gyakorolni, meditálni, sportolni, tanulni. Ezeket már évek óta tudom, viszont szeretnék tenni is érte, most valahogy új erőt érzek magamban, indig is szerettem a főnix legendáját, csodáltam az erejét, hogy a hamvaiból kel új életre, ez az erő lenyűgöz engem, én is ilyen akarok lenni, magamnak akarom ezt az erőt és szeretnék boldog lenni.

Viszont néha nagyon el tudok keseredni, mert nekem nem csak egy valaki kell, hogy ne legyek egyedül, hanem egy igazi társ. Nagyon kevés van akit tudnék szeretni és elfogadnék és még kevesebb aki ebből a szűk körből viszonozná az érzéseim. Túl nagy elvárás, hogy életünk szerelmei legyünk egymásnak? Nem is tudom hogy ismerkednek egyáltalán mások. Suliban nem tudok, szinte nem járok el sehova, nincs kialakult ismerettségi köröm akikkel eljárnék akár csak sétálni is. Ezen kívül szeretnék egyszer elmenni az országból is, diplomát is szeretnék, hogy talán jobban tudjak élni. Másnak látom, hogy van párja, gyereke, képzettsége, élete, barátai, családja, nekem inkább "csak" utóbbi van. Szeretem őket, de azért nem élehet valaki egész életében a szüleivel. Agykontroll tanfolyamon is részt vettem, kisebb sikereim vannak, de nem tudok hinni benne, hogy találok barátot. Nem is volt még. Kapcsolatba csak úgy kezdenék ha szeretnénk is egymást, így csak baráti kavarásokban volt részem, nem lett átverve senki. El vagyok veszve kicsit. Társat szeretnék. Kiélvezném én az egyedüllétet is, de elvesztegetett idő és nincs nekem ehhez türelmem, időm is egyre kevesebb, az is, hogy nem tehetek addig boldoggá senkit, frusztrál az egész. Nem tudom elengedni magam amíg egyedül vagyok és abban a tudtban kell élnem, hogy lehet nem is lesz párom, viszont a túlzott akarás pedig taszító és akkor meg azért nem lesz. Ördögi kör. Egyszerűen üres az életem. Semmire nem megyek vele, hogy van akinek egy főnyeremény lennék, bár tudom, hogy lenne mit javítani és nem tudok élni vele, nem vesznek észre.