Távkapcsolat-para? Részletek lent.

Kedves kérdező! Az én párom ma hajnali egykor utazott haza tőlem, tehát Angliából Szlovákiába. Mi már két és fél éve együtt vagyunk, több megpróbáltatással kellett megküzdenünk, mivel fiatalabb tőlem, es a szülei nagyon ellenezték/ellenzik . Mi már a kapcsolatunk elejétől fogva úgymond kisebb távkapcsolatban éltünk, amit én a mostani helyzethez képest nem is neveznék már annak..Én fősulin tanultam az ország másik végébe..es csak kéthetente találkoztunk, de ugye akkor sem az egész hétvégét sülve főve együtt, de ha igen akkor azt mindig rendesen kihasználtuk túrákkal, hegyi biciklivel, es mindennel, ami közös élményeket hoz. Sokszor meg is látogatott, együtt töltöttünk napokat, de a maximális napszám azt hiszem nem volt több ötnél amit egyhuzomba együtt voltunk. A kemény dió ezéven jött. A főiskola elvégzése után, több mint háromnegyed év elkeseredett munkakeresés közepette jött egy ajánlat. Anglia. Egy barátom aki ott lakik felajánlotta a segitségét, hogy elhelyezkedésben, lakhatásban, és mindenben ami külföldi munkavállaláshoz szükséges, segit. Én mivel teljesen mar a kilátastalanság helyzetében voltam, kicsi gondolkodáas után máris belementem. A barátom eszméletlen nagy erőt öntött belém, hogy abszolút támogat, mivel tudta, hogy valamit bizony már lépni kell, már szinte menekültem az otthoni környezetből, es a depresszióból. A megérkezés Angliába remek volt, az új dolgok, a város, az emberek, más környezet, munkábaállás, lakáskeresés stb…stb… lementek a dolgok, és elérkezett a december..a várva várt hónap, amit mar augusztus óta minden nap vártam. Nagyon féltem az érzelmeimtől, és az övéitől, mivel négy hónapot külön voltunk, és lássuk be, bármennyire is szeretnénk a skype hosszútávon nem pótolja maximalisan az érzelmeket…no az érintésekről ne is beszéljünk. De a találkozás pillanatától…a búcsúzás pillanatáig minden mint régen. És újra egymás karjaiba elaludni, es felkelni, ugye kedves távkapcsolatban élők mennyire leirhatatlan :) De eléggé önostorozó tipus vagyok, valahogy már amikor a végét éreztem a látogatásnak elkezdtem stresszelni, hogy na vajon milyen lesz újra egyedül…a bucsuzastol, elválástól, túldramatizáltam ugye, az utolsó három napot drámaként éltem meg, és tudtam jól, hogy csak annak a fránya búcsúnak kell lemennie már, és újra visszaáll a régi rend, újra home alone.. Bennem van frissen még a pillanat, az utolsó ölelések, ami végülis nem utolsó, csak hosszabb időre szól, nehéz elképzelni, hogy Ő aki még 12órája ölelt, nemsokára újra a számitógépembe megy vissza chat és skype formájában. Azt hiszem legközelebb májusban találkozunk, nincs még fix időpont, de ez a legelképzelhetőbb jelenleg. Egyébként a terv, jövöév május..addig szól a gyötrődés, mivel befejezi a főiskolát, és kijön utánam. Szóval mindent összegezve, örülök, hogy itt volt, és hogy ujra egymásba tudtunk maximalisan szeretni, és, hogy ilyen fantasztikus barátom van aki igy kitart mellettem. A válaszom: Igen, van jövője a távkapcsolatoknak, de tényleg nagyon bele kell adni minden erejét az embernek...nagyon fontos a figyelmesség, és hogy nem szabad ketsegbe esni és tulsagosan belezavarodni...csak lazán, mindig csak időpontrol időpontra, talákozásról találkozásra lassan haladni tovább...Fontos, hogy legyen egy cél, terv előttetek, ami felé haladtok..egy dátum ami az összeköltözés datuma pl. És hidd el ha a tavkapcsolaton valaki tulmegy, annal hálásabb kapcsolat nincs. És igen, ki fogom birni! Egyébként érdekelne a te történeted :) 25/L