Melyikünknek, miben kellene változtatnia?

A barátommal már több, mint 3 éve járunk. Úgy gondolom, hogy (ehhez képest is) nagyon jól megvagyunk együtt, hülyéskedni is tudunk, szerelmes szavakat gügyögünk egymásnak, a testi dolgok is passzolnak, együtt is szoktunk néha bulizni, vagy elmenni valahova, és nem utolsó sorban nagyon szeretjük egymást. Voltak már veszekedős korszakaink, de átvészeltük őket.

Viszont azt nem mondanám, hogy ezeknek a titka a problémák megbeszélése lett volna... Egyszerűen nem szeret az ilyenekről sokat beszélgetni, "mert akkor megint összeveszünk". Ezt a "megint"-et úgy kell érteni, hogy amikor kicsit jobban felidegesíti magát veszekedés közben, akkor egyszer csak nem szól többet hozzám, ott hagy, és amikor lenyugszik, akkor már úgy jön vissza, hogy elárasztja a szeretet és békülni akar rögtön. Csakhogy én ilyenkor beszélném meg a dolgokat, mert nem hiába akadtam fenn valamin... És főleg az játszik közre inkább az egészben, hogy szinte minden egyes ilyen fennakadásomnál engem becsmérel le, hogy már megint olyan hülyeségen, olyan kis semmi dolgon akadtam ki, és biztos csak őt akarom direkt idegesíteni... Gondolom most teljesen úgy tűnik, hogy egy hisztis kislány vagyok, pedig nem. Egyszerűen csak különbözik a felfogásunk, és úgy vagyok az egésszel, hogy igenis legalább megemlítem neki, ha pl. nem tetszett ahogy hozzám szólt, vagy bunkón fejezte ki magát valamiben. Ő pedig nem tulajdonít ezeknek különösebben nagy jelentőséget, mert a haverjaival még csúnyábban is beszélnek egymással (viccesen). De hát én mégiscsak a barátnője vagyok, és nem egy haverja.

Ha már itt tartok, akkor azt is el kell mondanom, hogy nagyon haverozós típus, szerintem kicsit túlságosan is. Mindig az ismerkedés, az egyetemi dolgok, a hétvégi berúgás a fő téma, és ezekből valahogy kihagyva érzem magam, mintha én nem is lennék annyira fontos az életében. Főleg mert velem alig tervez programokat...mert neki elég az a kettesben lét, amíg átmegyünk egymáshoz, vagy együtt alszunk, de alig van olyan, hogy ő mondaná, hogy menjünk el kajálni valamit, vagy moziba... Kicsit úgy érzem, mintha ilyen dolgokra nem akarna költeni magától, csak mindig a sör, a sör, a sör... Persze ha én ajánlok valami programot, akkor benne van, csak kicsit rossz hogy ő nem valami fantáziadús ilyen téren...

Hogy magamról is mondjak valami negatívumot, elég féltékeny típus vagyok. Például ha egy lánnyal beszélget hosszabban, engem már az idegesít egy kicsit, de nem mondom neki, hogy ne beszélgess vele, csak megkérdezem, hogy miről beszélgetnek annyit. De nincs arról szó, hogy ő ezt beszámolósdinak venné, vagy inkább nem kéne hogy úgy vegye, mivel ő is ugyanilyen. Múltkor két fiú szaktársammal elmentem két óra között egy kávézóba, amin ő meglehetősen kiakadt, mert hogy miért nem vele találkoztam inkább (akkor már pár napja nem tudtunk találkozni). Aztán elmondtam részletesen, pl. hogy összesen 20 perc volt az egész, és hogy utána mentem órára. Erre meg is nyugodott. De az előzőhöz hasonló helyzetekben ő is meg szokta kérdezni, hogy kivel miről beszélgettem, vagy mit csináltam. Szóval egy alapvető őszinteség úgy gondolom megvan köztünk (mert nagyjából mindig önszántunkból mesélünk az ilyesmikről), és bizalom is, mert hiszünk is egymásnak.

Csak hogy a fő gondom az, hogy úgy érzem nem törődik eleget velem. Szinte bármit mesélek, vagy panaszkodok valamiről, meghallgat, de ennyi, reagálni alig szokott. Mintha nem is érdekelnék a dolgaim igazán. Persze nem azt várom el, hogy a lelki szemetesládám legyen, csak pl. a családomat ő ismeri legjobban, ezért neki szoktam róluk a legtöbbet mondani. De mindig azt érzem, hogy igazán nem is ért meg, és tőlem is azt várná el, mint amilyen ő, hogy ne legyek annyira gyenge, legyek erős mindenben, és tegyek úgy, mintha nem lenne semmi baj. Szerintem ezt várja el, mivel nekem se mondd el szinte semmi problémát (másnak se nagyon), ami szintén nagyon zavar. Véletlen tudtam meg azt is valamelyik nap, hogy az egyik legjobb barátjával összeveszett.

Ezen kívül alapjáraton olyan ember, aki nagyon könnyen meg tud bántani másokat (tudtán kívül), a saját anyukáját is. Én pedig mivel érzékeny is vagyok az ilyenekre, ezért nagyon a szívemre veszem a szavait, tetteit, még ha nem is gondolja őket éppen komolyan, és úgy visszavágok, ahogy az meg van írva. Erre ő érzi megbántva magát, megsértődik, és hiába magyarázom neki, hogy mit miért mondtam, nem akarja befogadni, csak az lebeg a szeme előtt, hogy én mit mondtam rá... Szóval rettentően nehéz vele bánni, és mostanában megvan a "magam baja", így egy kicsit azt várnám hogy megértőbb, "lágyabb" legyen hozzám, de a fentebb említett szokásaiból nem vesz vissza... Most is egy "nemszeretem" lány buliján van, és nem beszéltünk dél óta, nem is hívott fel. Pedig ilyen estéken fel szokott hívni, csak sajnos előző héten így zörrentünk össze a telefonba, mert olyat mondott ugye, amit nem kellett volna, és ivott is már rendesen, úgy hogy nem viselkedett éppen szépen, lecsapkodta a telefont, akármit próbáltam mondani... Aztán pár óra múlva meg felhívott, mikor ment hazafelé, hogy ő mennyire szeret... Szóval megbeszéltük, hogyha már úgy érzi, hogy túl nagy önbizalmat hozott a pia, akkor inkább ne hívjon fel. De ha dél óta nem beszéltünk, akkor is csak pár szót, akkor így jól esett volna az az esti telefon... De sajnos túl gyakorlatias ahhoz, hogy ezeket felfogja.

Elnézést hogy egy kicsit hosszúra nyúlt, biztos unalmas is, de ebből a sok összetevőből jött össze a fenti kérdésem.

L/19