Tehetnek arról a pasik, hogy önbizalomhiányosak?

Nem értem miért kell a kérdést a pasikra szűkíteni.

Arról, hogy valaki önbizalom hiányos nem ő tehet.. Arról, hogy nem próbál meg rajta változtatni arról viszont igen.. Sokan átesnek már önsajnálatba.. Mindig csak a negatív dolgokat hallják meg, a pozitív elől szinte menekülnek.. Én is teljesen magam alatt voltam fél évvel ezelőtt, gyűlöltem minden egyes testrészem, gondolatom kb.. Aztán rájöttem, hogy ez így nem állapot és elkezdtem foglalkozni magammal.. Tökéletesen elégedett az ember sosem lesz magával, de ha nem merül az önsajnálatba tud rajta változtatni.

igen szerintem is a környezettől függ főleg, meg vmennyire a neveléstől.

nekem pl sokszor azt csinálták h gyere itt ez az ára, szét esett próbáld meg összerakni, megpróbáltam , ment is vna éreztem, és fél perc múlva kikapják a kezmből, hogy majd inkább ő meg csinálja, és ezt rendszeresen megcsinálták velem, mindenféle dologgal, ilyen 10 éves korom óta.

persze hogy hót önbizalomhiányos voltam, míg ki nem szakadtam ebből a környezetből, ezáltal úgy éreztem h semmire se vagyok képes, kicsit még a mostani énemre is kihatással van, és ez talán még azóta se esett le a családomnak...

Az önbizalomhiány nem velünk született tulajdonság. Persze sok szerepe van benne a nevelésnek, a gyerekkori élményeknek, de az egészséges személyiségfejlődésnek része, hogy meg kell tudni küzdeni a különböző kihívásokkal, akkor tud csak kialakulni egy egészséges személyiség.

Vagyis a válaszom igen, tehetnek, még ha bizonyos emberek másoknál rosszabb eséllyel indulnak is az önbizalomért, de akkor is van lehetőségük önbizalmat szerezni.

Az önbizalomhiányos emberek nagyon gyakran belekapaszkodnak valamilyen külső körülménybe (alacsony vagyok, csúnya vagyok, sovány vagyok, kövér vagyok, vagy egyszerűen csak rossz helyre születtem), azt a körülményt okolják a kudarcaikért, és így nyugodtan hátradőlhetnek, nem kell tenniük semmit, nem kell megdolgozni az önbizalomért, a sikerért, mert hát eleve hátránnyal indulnak, úgysem fog sikerülni. Ez egy nagyon-nagyon kényelmes hozzáállás és lehet hibáztatni mindent és mindenkit, a változás legkisebb igénye nélkül.

A valóság az, hogy a világon nagyon-nagyon keveseknek adatik meg az, hogy mindent megkapnak: pénzt, sikert, csillogást (de ott meg más problémák vannak, szóval szerintem nincs olyan ember, akinek ingyen adják a boldogságot, a sikert, az önbizalmat). Egyenlőtlen esélyekkel indulunk, de mindenkinek vannak pozitívumai, amivel élni tud(na, ha akarna).

Én mióta az eszem tudom kövér vagyok. Egy tiszta jel az univerzumtól, hogy nem leszek népszerű a fiúk körébe, sőt egyeseket egyenes taszítani fogok, pedig ki sem nyitottam a szám.

Emlékszem még általános suliban amikor kosár edzésre öltöztünk át, velünk volt a suli szépe is. Úgy irigyeltem, hogy ő olyan tökéletes. Neki már van melle, karcsú, és szép az arca, a haja a bőre. Tökéletes.

És pont ez a lány panaszkodta végig az egész öltözködést, hogy milyen narancsbőrös a popsija, milyen fakó a bőre, mennyire dagi... stb.

Akkor elgondolkodtam ezen. Egy ilyen helyes lány sincs megelégedve önmagával? Akkor én mit szóljak?

Azt hiszem onnantól kezdtem el megszeretni magam. Igaz, most sem vagyok bálkirálynő és a fiúk egész biztos nem értem fognak sorba állni, de szeretem magam. Teszek a testi, lelki egészségemért. A fiúkban és a lányokban az embert látom a maguk szépségében. És nem érdekel, hogy milyen testi hibájuk van. Amint elfogadtam magam mások is elfogadtak. Nem aggódom a visszautasításoktól, mert elfogadom ,hogy emberek vagyunk. Én is aki nem elég szép, és a pasi is aki visszautasított, mert nem én vagyok számára a megfelelő. És ezért nem lehet rá haragudni, mert nem tetszek neki. És az univerzumot sem lehet okolni érte. Csak az számít mi hogy állunk a kérdéshez.

23/L