Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Félek kilépni a kapcsolatból, külső szemlélőként adnátok tanácsot?
Fiatalon kerültem össze párommal, akkor voltam 15 lassan 21 leszek és még mindig vele vagyok, de már nem érzem magam boldognak.
Az utóbbi egy év tragikus volt, szinte minden apróságon összekapunk. Nyár elején meguntam és szakítottam, de 2 hét nem telt bele és visszajött, hogy szeret és bla-bla... de nincs változás pedig akkor rengeteg mindent megígért nekem. Vita, vita hátán, szeretkezni sem úgy szeretkezünk mint régen, nagyon önző lett (értsd: elmentek a haverokkal sörözni, hazaállított 'fáradtan'(becsípve) kb. 10 perc alatt megd*gott -erre nem tudok jobb szót- és lefeküdt elaludt. Ez nagyon-nagyon rosszul esett, meg mindig én vagyok a nimfo p*csa, mert állandóan szexelnék és nem értem meg, hogy ő már dolgozik és fáradt, de ő meg nem érti meg, hogy az, hogy rám mászik, lök 2-3-at és elmegy meg nekem nem elég...-és ez egyre gyakoribb-.
Biztos ő is tudna sok hibát mondani rólunk/rólam (is), de én úgy érzem kifáradtunk, még sem tudok kilépni, mert mikor egyedül vagyok hiányzik és azt érzem szeretem, de tudom, hogy úgy sem fog változni -értem már biztosan nem-. Még is bizonytalan vagyok, lassan kezdem azt érezni, hogy inkább legyek egy rossz kapcsolatban mint magányosan. Annyira de annyira tanácstalan vagyok. Félek egyedül lenni, már majdnem 5 éve mindig ott volt mellettem, mindenben. De vele már nem jó és nélküle még rossz... Mit csináljak?
Nem csak a hosszú idő, voltak/vannak még olyan tulajdonságai, amik miatt beleszerettem. De ez nála szerintem is így van. De ő sokat változott. Sok olyan bejött amivel nem tudom elfogadni.
Én nem csak őt hibáztatom hisz egy kapcsolat két emberen múlik de hiába akarom én magam odatenni, ha ő nem érti mit szeretnék. De lehet hogy neki is van olyan amit bennem nem szeret már. Ami bosszant, hogy nem is mondja.
Miért szeretem: Mert talán még mindig mélyen él bennem az a kép amikor lelkes tiniként szinte ranjongással szerettem. S mikor a hiányát érzem nem a rossz dolgok jutnak eszembe. Akkor a szép emlékekre gondolok, az ismét közelebb hoz. De jön egy este mikor a haverokkal elmennek bulizni (de én üljek otthon és várjam), jönnek a fentihez hasonló beszólások és akkor kiábrándulok. S ezek az érzések váltakoznak bennem.
Nem arról van szó, hogy kapcsolatfüggő vagyok, mert kilépnék, de ennyi idő után főleg hogy ő volt az első az életemben mindenben, nehéz elszakadni.
Küzdeni küzdenék, de csak azt érzem hogy bezárkózik, egyedül nem megy. Reggel is próbáltam volna beszélni vele, de felkelt fél 7kor felöltözött és elment dolgozni! Ott hagyott pedig 8.kor kezd, és 10 percre vagyunk a munkahelyétől. Így hogy oldjam meg?
Nem mondtam én egy szóval se, hogy Ő (csakis Ő) a hibás. Csak hogy egy kapcsolathoz két ember kell.
S a szakítás sem egyszerű, hiszen együtt élünk, albérletet kell keresnem, a közös cuccok stb...
Tanácstalan vagyok!
válasza:Első vagyok! Kérdezem újra: nem menthető a kapcsolat? Nem tudtok komolyan beszélni egymással?
Nem hiszem, hogy dependens lennél, azaz kapcsolatfüggő vagy társfüggő. Ez amúgyis csak egy csernusi hangulatú exkatedra túlkapás, hiszen az ember társaslény, "falkaállat", nem magányos farkas. Teljesen természetes, hogy minden porcikánk ágál az ellen, hogy egyedül kelljen maradnunk. Az természetesen igaz és helytálló, hogy magunkat nem szabad beáldozni egy méltatlan, rossz kapcsolatért. De ha úgy érzed, hogy szereted, akkor inkább vele próbálj dűlőre jutni és nem mások tanácsának megfelelni akarásból, a saját szabad akaratoddal szembe menve "elengedni". Könnyű ám azt mondani, hogy szakíts. Ha belül nem érzed kívánatosnak a szakítást, akkor ne menj szembe magaddal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!