Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogy viseljem el a megaláztatá...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy viseljem el a megaláztatását ha szeretem? Hagyjam vagy küzdjek!

Figyelt kérdés
A párom szakított velem 1 hete azóta küzdök érte! Ittunk együtt, akkor mondta hogy szeret, haza is kisért de amúgy nem akar velem kibékülji, már azt is mondja hogy sem engem sem mást nem akar! Ma is elmentem hozzá! Azt mondta hogy ne csókoljam meg, majd végűl még is szeretkeztünk utána felöltöztünk akkor sem csókolhattam meg majd ismét kikötõttünk az ágyban, úgy éreztem hogy szeret, majd miután véget ért elkezdett öltözni, kérdeztem minek? Mondta hogy már úgysem szexelünk, na meg még hozzá tette hogy reméli ma voltam nála utoljâra, aztán mondom oké vártam kicsit majd eljöttem, ő elkisért a buszmegállóba, adott egy puszit a homlokomra aztán az orromra utána pedig a számra akart na azt elutasítottam nem tudom hogy jól tettem-e?! Fájt az előző megalázás! Azt illik turni hogy feltörte a facebookom és ott olyan dolgok voltak ami rosszul estek neki, pl kiderült hogy egy fiú szerelmes belèm na meg hivogatott stb, de közlöm nem volt vele semmi, nem is találkoztunk! Szerintem megbûnhődtem már emiatt! Szerintetek szeret? Van még értelme küzdeni?
2012. okt. 25. 18:17
 1/6 anonim ***** válasza:
Hát te hülye vagy...
2012. okt. 25. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Ha igazán szereted küzdj ;) !!!! Én azt tenném.. Persze nem úgy,hogy magamat megalázó helyzetbe hozzam. Nincs kizárva,hogy ő is szeret még... valahol biztos kiváncsi mennyire vagy kitartó :) Bizonyitsd neki,hogy tényleg őt szereted!!!
2012. okt. 25. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%
Te alázod meg magadat.
2012. okt. 25. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
26%
Mivel alázza meg magát ? Azzal,hogy nem törődik bele rögtön abba amit az a srác mondott.? Egy ideig szerintem igenis lehet próbálkozni...persze nem betegesen,magából kivetkőzve ,hisztisen stb gondoltam .Ha rögtön elfordulna a sráctól ,az jobban gondolhatná,hogy: - na ennyire szeret(ett) engem ?! Lehet sokan nem értetek egyet,de én nem adnám fel az első kudarcnál. Aztán ha végképp bukott dolog,akkor természetesen gyűlölködés nélkül elfogadnám a tényt és nem keresném többé.
2012. okt. 25. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Élettelen céloknál sem mindig ésszerű a mértéktelen kitartás, de egy másik emberrel kapcsolatban, akinek saját érzései és ítélőképessége van, többet elmond a szeretetről, ha ezeket tiszteletben tartjuk.
2012. okt. 25. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

Megmondta, hogy nem akar téged, mégis elmentél hozzá másnap?

Ott kijelentette, hogy még csak csókolózni sem akar, mégis szex lett a vége?


Szerintem vagy nem tudja a srác, hogy mit akar, vagy tudja, csak baromi gyenge az akaratereje, hogy beismerje.

2012. okt. 25. 19:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!