Nem szeretem a családom. Mit tegyek?

nagyon hosszú lenne leírni mindent, ami az évek során történt de megpróbálom összefoglalni. a szüleim sosem törődtek velem, olyan szinten hogy nem beszélnek velem kb, nem jöttek el semmi nekem fontos eseményre semmi, mindezt úgy hogy anya 20 éve munkanélküli, tehát bőven lenne ideje, de ő inkább a gép előtt ül. nem főz soha, nem csinál semmi házimunkát sem. Ha megemlítem neki, hogy talán apának nem kéne reggeltől estig dolgoznia, vagy jobb helyzetbe kerülne a család ha ő is dolgozna megsértődik.

Apa meg ha hazaér nagyon fáradt, akár mit mondok neki vagy kérdezek azt mondja hogy erre nincs ideje és ne idegesítsem ilyenekkel elég baja van és mennyit dolgozott stb.

A húgom borzasztóan el van kényeztetve, bármit megtehet, anyun kívül mindenkivel úgy bánik mint a szarral, apát csicskáztatja, aki szegény szeretne jóban lenni vele ezért akár milyen lekezelően bánik vele megteszi neki. Ha kérdezek tőle valamit nem válaszol és elsétál, rendszeresen mondja hogy én vagyok a világ legrosszabb nővére és hogy tiszta szívéből gyűlöl engem. Anyu szó nélkül tűri. Ha nagyon erőltetem, hogy azért reagáljon már valamit erre, akkor azt mondja az én hibám, mert a húgom fél tőlem és így védekezik. Amit nem tudom honnan vesz, nem csináltam semmit ami miatt félhetne tőlem.

A bátyám munkanélküli és otthon él, természetesen apa pénzéből ő is, aminek nagy részét a kocsmában költi el.

Rendszeresen lek.rváz engem, ha sírok nevet rajta, lefényképezi, komolyan úgy viselkedik mint egy óvódás. Rendszeresen elveszi mindenki a cuccaimat, amiket a saját pénzemből vettem (diákmunka) már odáig jutottam, hogy ha elmegyek bezárom a szobám ajtaját. egyszer hazajövök: az ajtó tárva nyitva, a zár kitépve az ajtómból. anyu szerint biztos nekiesett valaki vagy ilyesmi.. Simán a szemembe hazudnak, ha megkérdezem, hogy hova lett valamim.

Ha próbálok beszélni a problémákról, akkor én vagyok a szemét, senki nem beszél semmiről ebben a családban csak ül mindenki a szarban szótlanul. már belefáradtam a sok próbálkozásba, nem tudom egyedül megoldani a családi problémákat. Szívesen elköltöznék, de nincs hova, nem tudom mit tegyek. Egyre jobban őrlődöm, 18 évesen egy normális kapcsolatom sem volt, valószínűleg mert nem tudok közel kerülni senkihez, nem tudok megbízni senkiben. Nagyon zárkózott vagyok, és csak több év ismeretség után nyílok meg valamennyire legalább az embereknek. Nincs önbizalmam sem, pedig sokan mondják hogy szép vagyok.

Úgy érzem azt sem vennék észre ha meghalnék, vagy ha igen nem zavartatnák magukat különösebben.

Megőrülök, és egyre rosszabb. Nem tudom mit tegyek. Tényleg nem szeretem őket, a leírtaknál sokkal több minden az ami miatt egyszerűen nem gondolom hogy jó emberek és hogy jó hatással vannak rám