Miért van az h hazajövök a hétvégére és két perc alatt felhúz a családom, pedig nagyon szeretem őket?

Ne menj haza a hétvégére.

Probléma megoldva.

Nekem azért volt így, mert alapvetően hiába szeretem nagyon a családomat, meg ők is engem, borzasztó bosszantó, hogy úgy kezelnek, mint valami komplett hülye, életképtelen kisgyereket meg mindenbe beleszólnak csak úgy simán is. (Miért azt eszed, miért vagy még fent, miért keltél olyan korán, miért nem pakolsz ki a bőröndből, miért fürdesz most, miért odateszed, miért ilyen a ruhád stb)

Mikor felkerültem Pestre és kiszabadultam otthonról tök jól éreztem magam. Végre senki nem lihegett a nyakamban, hogy az alvási, evési, fürdési, szarási szokásaimon lovagoljon, tök mindegy milyen szándékkal tette ezt.

Mivel szeretem a szüleimet, mindig alig vártam, hogy hazamenjek. Aztán ha hazamentem egy órán belül úgy felidegesítettek, hogy alig vártam, hogy eljöjjek... És mindig kezdődött újra.

Most is ugyanez van még, most azon szoktam kiakadni, mikor anyám azt vizslatja, hogy én biztos állandóan vásárolok, hogy mennyit keresek én, mert két havonta ha hazamegyek, akkor nem ugyanaz van rajtam, mint előtte. Rendesen már ügyelek rá, hogy nehogy (neki) "új" ruhát, cipőt vegyek fel, letagadom a kozmetikát meg mindent, mert teljesen ki van akadva rajta, hogy nekem "milyen jól megy". Igaz, hogy neki sokkal jobban, de nem tudom mi baja ezzel? Hmmm most, hogy így gondolokodok, lehet kiírok egy kérdést ezzel kapcsolatban majd. :)

Nagyon megértelek, bár én a "másik oldalon" vagyok, mert a 19 éves fiam tanul Pesten, és kéthetente jár haza. Tehát elvben nekem lenne az a "szerepem", hogy hülye kérdésekkel az őrületbe kergessem.:-)))

Mi erre kitaláltuk áthidaló megoldásnak azt, hogy minden nap beszélünk egymással. Skypon, vagy msn-en, vagy telefonon. Viszonylag részletesen beszámol ő is a napjáról, meg én is arról, hogy mi történt itthon.(Vele értelemszerűen több dolog történik.)

Ez naponta kb 15 percet vesz igénybe, de alkalmas arra hogy kiküszöbölje (nálunk) azt a problémát, amitől te szenvedsz. Ugyanis tudom, hogy rendesen eszik, nem késik el az óráiról, nem téved el a városban, nem veszett össze a barátnőjével, be tud vásárolni magának, megfőz egyszerűbb kajákat...stb, stb. Tehát eleve nem kérdezek olyasmit amiből azt érezhetné, hogy egy magatehetetlen csecsemőnek érezheti magát. Hiszen naponta elmeséli, hogy

kellően életképes, és felesleges ilyesmiért aggódnom.

Nálunk ez bevált. Előre meg szoktuk beszélni, ha valamiben segítenie kell majd itthon, tudom, hogy kb milyen programja van a hét végén amikor hazajön, elmondja mit enne szívesen, stb. Kicsit olyan, mintha egy-két nap után érne haza, és természetesen tér vissza az "előző" életébe.