Jogos az elvárás, hogy a pasim egyben a legjobb barátom is legyen?

Nálam alapkövetelmény egy pasinál, hogy hasonló legyen az érdeklődési körünk, meg tudjunk beszélni mindent, tudjunk hülyéskedni és kiönthessük egymásnak a szívünket.

Ha nem tudok egy hullámhosszra kerülni valakivel, az nálam már halott ügy. Épp ezért nem megyek bele úgy párkapcsolatba, hogy előtte nem ismerem meg eléggé a másikat... tehát barátkozunk előtte.

Sajnos azt látom, hogy nagyon sokan csak felületes tulajdonságok alapján választanak párt, meg sem ismerik egymást, de már beleugranak egy kapcsolatba. Aztán csodálkoznak, hogy miért veszekednek annyit, miért lesz vége a kapcsolatuknak olyan hamar.

Egy pasira nem pasiként tekintek először, hanem emberként.

Ti mit gondoltok erről?